Hejtartóságom első évének ezen nyomasztó napján elszántottam magam, hogy saját kezünküleg újabb jelentést fabrikálok Őfelségem kirájuramnak az erdéjországi állapotokról, mejekről van módomban sokat tudni, mert Őfelségem kegyelméből én vagyok iten a tótumfaktor, vagy miféle. Már bánom kicsit a dolgot, de addig is. Jelentem, itt a helyzet fokozódik. Tűrhetetlenül.

Jelentésírásba is ezért fogtam ismét, pedig az nem könnyű, és léhaság, mint a szépirodalom. De nem baj, majd belejövök, mint úrifiú a pofozkodásba. Őfelségem engedelmével. Mert ha ez a pofozkodás nem lenne, mint könnyelmű szórakozás, már rég átadtam volna a hejet, tartsa más, s azzal agyő, Pepi. Ez a portás.

Szóval, ott tar­tot­tam, hogy je­lentést fab­rikálok kiráju­ram­nak, mert a je­lentés fon­tos do­log, a po­foz­kodásnál is fon­to­sabb (de, mint je­lez­tem, kevésbé szóra­koz­tató). Mingyár első so­ra­im­ban tu­dat­nom kell őfelsége­met, hogy én jól va­gyok, de per­sze lennék job­ban is, ha nem tüle­kednének be min­den nap osztály­la­kom­ba min­denféle előjáró népek, hogy pik­ke­jez­zek be hol­mi törvénye­ket (ez a vesszőpa­ripájuk), hogy végre működhes­sen a par­la­ment. Nem tu­dom, ez mi, de va­la­mi na­gyon fon­tos le­het, ha ennyi­re akarják, hogy működjön. Én csak a kávéfőzőmet sze­retném, ha működne, ha so­kat abaj­gat­nak, erről is törvényt pik­ke­je­zek. Igaz is, kirájuram, it­ten nagy válo­gatás volt. A nép, az is­ten­ad­ta nép, mej oj bol­dog-e rajt (látja, Őfelségem, a műveltségem mos­tanában az ege­kig ér. Nap­hosszat ol­va­sok és po­foz­ko­dok. Fen­tebb már je­lez­tem, me­lyik szóra­koz­tatóbb), meg lett híva erre a választási bu­li­ra, de az unta ki­csit a banánt, nem na­gyon ment ar­ra­felé. Irtó ka­cagságos volt, kirájuram is vi­dult vol­na. Pe­dig a klánok min­denféle plakáto­kat rak­tak ki, hogy így a jólét, s úgy az ejurópai únijó, s le a kor­rup­szihóval, s mind ije­nek. Én nem na­gyon fog­tam az adást, s úgy tűnt, az egy­sze­ri pórnépség se na­gyon értet­te, mit ka­ma­tyol­nak. Végül aztán felhábor­gatták ma­gu­kat, bosszúból beválo­gatták ma­gu­kat a par­la­ment­be, s most röhögnek a népességen, hogy jól ki­babráltak vele. Pe­dig nem is. Szóval, el­ra­gadó köznépek la­koz­nak it­ten. Mert hát itt van az A ma­gya­ri­ak most va­la­mi pak­kot írtak alája a szo­ci­a­lis­ta klánnal, aztán újabb ter­vek, pog­ro­mok, jel­sza­vak, pak­kok. Ezek úgy írnak alája a pak­kok­nak, mint ahogy én pik­ke­je­zek. Jól mond­ta kirájuram, ami­kor ide te­legált, hogy vigyázzak ébe­ren a strázsán, mert em­ber em­ber­nek far­ka­sa, vagy­is ma­gyar ma­gyar­nak románja. De azért kirájuram egyet se féljen, ko­ronájának min­den tal­pa­lat­nyi gyöngyére vigyázok én oko­za­ti­lag, mint a fene, el nem hordják ezek az ejurópai únijóba, akárhogy akarják.
Mos­tan a székej ne­ve­zetű ma­gya­rokról nem kell különöseb­ben je­len­te­nem. Úgy tűnik, várnak va­la­mi­re. Szóltam ne­kik, vigyázza­tok, ad­dig vártok, míg el­fogy­tok. Nem lett po­foz­kodás a do­logból, mert ez egy­szer jónak láttam eltávoz­ni, hej­tartóhoz illő ko­mo­lysággal.
Mos­tan­ra ennyit akar­tam sajátkezünküleg kirájuram fi­gyelmébe ajánl­koz­ni, bocsána­tot kérek, hogy kissé széjjelszóródott va­gyok, de hát ijen ez az ország.
Őfelségem I-ső Fülig Jimy he­jes tartója,
Mind­halálig Dzsó

Forrás: eirodalom.ro