Száz év – nagy háború: Balatonfüred belép a háborúba
2009-ben könyv jelent meg a Balaton menti nevezetes nagyközség (fürdőhely) egykori első világháborús harcosainak tevékenységéről – mindarról, amit Balatonfüred népe a huszadik század elején átélt. A Sziklai Zoltán és Tóth-Bence Tamás összeállította füzetben érdekes dokumentumok, visszaemlékezések adják meg az események helyi hitelét. Alább ezekben tallózunk.
1914 júniusának közepén Füreden még semmi sem érződött. Továbbra is érkeztek a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek családjaikkal nyaralni. „A fürdőélet nagy arányban indult meg. A szanatórium már megtelt. Igen előkelő körökből érdeklődnek a füredi fürdőélet iránt és bizonyosnak látszik, hogy azok a remények, miket a tihanyi apátság az új beruházásokhoz fűzött, mind valóra válnak… A legutóbbi napokban értekezlet folyt a kir. Magyar Yacht-Klub termében a hajókikötő építése tárgyában…”
Az Ipartestület új székházában még nem a háborúra sorozták a füredi fiatalokat, meg is látszott a végeredményen: 157 fő besorozását tervezték, de 26-an átjelentkeztek Zala vármegyéből Veszprém vármegyébe. A megmaradt létszámból mindössze 23 fő (!) találtatott alkalmasnak a katonai szolgálatra, ezek közül is 5 önkéntes jelentkező….
Július 12-én ünnepélyesen megnyitották a Kisfaludy-mozgót, Kerékjártó Duczi zeneművész hangversenye emelte a fürdőélet rangosságát. Hosszú betegségéből felépülve megérkezett báró Splényiné Blaha Lujza is, hogy ha személyesen nem is, de füredi jelenlétével megtisztelje az év legnagyobb társasági eseményét, az Anna-bált…
1914. június 28-án ugyanolyan száraz, forró nyári nap volt Füreden is, mint bárhol másutt, ugyanolyan, mint Sarajevóban, melynek nevét örökre megjegyezte a világ. Ugyanúgy indult a nap a Fürdőtelepen, mint bármikor: jóleső reggeli után a kívánatos és elmaradhatatlan sétájukat végezték a szállók és panziók vendégei az árnyas fák alatt. Társadalmi rangjuknak megfelelő csoportok verődtek össze rövid idő alatt, mintegy „véletlen találkozásként”, hogy a legfrissebb pletykákat megismertessék egymással, mert kora délelőtt politikáról nem illett beszélni. Annak az esti órák voltak a legalkalmasabbak. Épp, hogy véget ért a reggeli koncert a Zenepavilonban, mikor futótűzként terjedt el a tragikus hír: Ferenc Ferdinánd trónörököst és nejét Sarajevóban meggyilkolták!
Véget is ért azonnal a megszokott rend, alkalmi csoportosulások verődtek össze, mert a hír oly döbbenetet váltott ki, hogy az első pillanatban senki sem merte, vagy akarta elhinni. Nem kellett sokáig várni a bizonytalanságban, mert fél egy felé a budapesti telefonok megerősítették a hírt.
Amilyen gyorsan szállt a gyilkosság híre, ugyanolyan gyorsan jutott mindenki tudomására: Háború lesz! A sors iróniája, hogy pont azok értesültek legutoljára a hírekről, akiket elsőként érintett annak következménye: a füredi hadköteleseket, akik csak késő este tértek haza a határból.
Három nappal később be is igazolódott, hogy nem tévedtek azok, akik hadüzenetet és háborút jósoltak. Hatalmas szalagcímekkel közölte a Balatonfüredi Hirlap első oldala is:
Általános mozgósítás! Harcba indul a magyar!
…És mozgósítottak Balatonfüreden és Arácson is, elsőként közel 150 fő indult a füredi községházától Nagykanizsára, Fehérvárra, Veszprémbe, Komáromba hogy felszerelkezzenek és meginduljanak Szerbia felé, mert akkor még Oroszországról senki sem beszélt. A zöld és vörös plakátok elszólították otthonukból a mozgósítottakat, elindultak a fából készült, sötétre festett katonaládáikkal, melyekre fehér betűkkel rá volt pingálva, hogy Fekete Gyula, vagy Gyenis Gábor melyik ezredben szolgálja a hazát…
Balatonfüreden nem volt örömünnep, mint Pesten, nem éltették a mozgósítást, nem vonultak „Éljen a háború!” feliratú táblákkal, nem ünnepelték meg a háború kitörését sem, mert mintha valahogy másképp látták volna a kialakult helyzetet…
Hogy milyen terhekkel és áldozatokkal járnak majd a következő hetek, hónapok, azt Ferenc József nem mondhatta ki, helyette megtették mások, mert néhány nappal később már megjelentek azok felhívások, melyek a hadbavonultak családjainak megsegítésére hívtak fel, és ezek a felhívások nem egy villámháború befejezését jósolták meg…
Szerbiai győzelmekről és emberáldozat nélküli gyors előrenyomulásokról olvashatunk a helyi lapban, a szerkesztőségi cikkek bizony az íróasztalok mögött születtek meg, a tények ismeretének hiányában, dicsérve a füredi katonák példamutató helytállását: „No igen, mert hát Európa olyat még nem pipált, hogy egy kis falu lelkes és önfeláldozó népe tíz, húsz millió, vagy talán milliárdnyi hadizsákmányt ejtsen, méghozzá vérontás nélkül.”
A füredi katonák hőstetteire még várni kellett, mert akkor, 1914. augusztus 9-én a frissen bevonultak még a laktanyáikban készültek a nagy útra, s várták az indulási parancsot: a 48-asok augusztus 12-én vagoníroztak be Nagykanizsán, s nem Szerbiába indultak, hanem az orosz frontra…
A civil lakosság körében egyre nagyobbá vált a mesterségesen felkorbácsolt szerb és orosz ellenesség. Állandó éberséget és hazafias tetteket vártak el mindenkitől. Elhitették, hogy az ellenség nem csak a frontokon van jelen, harcolni kell ellenük a lakóhelyeken is: „Vigyázz! Kémek lepték el az országot!” Sorra érkeztek is a megalapozatlan bejelentések, hogy gyanús idegeneket láttak kószálni Füreden, gyanús házaspárok szálltak meg az egyik panzióban, fegyvert láttak az egyik sétálónál, orosz nyelvű beszédek szűrődtek ki a szállodai szobákból, stb. Rövidesen megtörtént az első „szerb kém” leleplezése is – letartóztatták a közeli Hajmáskér postamesternőjét, mint utólag kiderült, alaptalanul, a szegény füredi tánctanárt pedig szerb származása miatt páholták el…
Az első „hivatalos veszteséglista” mindössze 3 halottra és 10 sebesültre tette a Monarchia seregeinek veszteségét! Füredi halottakról, sebesültekről továbbra sem volt híradás… A harctérről továbbra is csak győzelmi hírek érkeztek, még minden olyan áldozatnélkülinek, sikeresnek tűnt. Montenegró hadbalépése Szerbia oldalán meg egyenesen nevetséges volt, a Balatonfüredi Hirlap augusztus 16-án közzétett gúnyversében könnyű harcot jósolt Nikita seregei ellen is:
Nevess, világ, ha-ha-ha
Hadat üzent Nikita!
Kilenc korpás meg van töltve,
A csordámat hajtsák össze.
Hátul menjen Gyorgye úrfi,
Hogy majd elöl tudjon futni.
Nevess, világ, ha-ha-ha
Hadat üzent Nikita!
Hol az ágyú, hol a puska?
Majd lesz, hogy ha küld apuska.
Ha nem is küld, mi kiállunk,
Hisz úgyis csak kiabálunk.
Kertek alatt kutya ugat,
Hitvány tacskó fügét mutat,
De ki vetne ügyet erre,
Nikitának teljék kedve.
Gyorgye, Sándor, vigyázzatok,
Erős legyen a lábatok,
S ha lezajlott a nagy csata,
Fődolog a tiszta ruha.
Nevess, világ, ha-ha-ha
Hadat üzent Nikita!
Augusztus 18-án Balatonfüred hazafias polgársága minden addiginál nagyobb szabású ünnepségek közepette ünnepelte meg a király születésnapját… Még el sem kezdődött az „igazi” háború, de a lakosság segítségére, áldozathozatalára máris szükség volt. A hadbavonultak családjainak megsegítésre indított gyűjtés igen szép eredménnyel zárult Füreden…
Szeptember 6-án érkezett meg Balatonfüredre az első sebesültszállító kórházvonat. Hatalmas érdeklődés előzte meg a szerelvény érkezését. Külön rendfenntartókat kellett szolgálatba állítani a tömeg megrendszabályozására…
Hibás jelzés miatt órákat töltöttek el várakozással, mikor 3 óra felé a várt vonat helyett Budapest felől érkezett váratlanul egy szerelvény, a kraszniki csatában megsebesült zalai fiúkat vitte a kanizsai kórházba, 48-asokat, 20-asokat vegyesen. Ők a keleti hadszíntér sebesültje voltak, onnan jöttek ahol a fürediek is harcoltak. Előzetesen ezt még senki sem tudta, ezért a szerelvény nem is időzött sokáig Balatonfüreden, pedig a füredi katonatársakról a volt század és ezredtagok talán bővebbet ők tudtak volna mondani. Az előzetesen elsőnek jelzett, zöld ágakkal és virágokkal feldíszített vöröskeresztes vonat valamivel később érkezett meg Tapolca felöl: a szerelvény a szerb fronton megsebesülteket szállította Budapestre. Némi
csalódást is okozott a jelenlevők között, hogy magyar katonák helyett horvát és cseh sebesültekkel volt tele a szerelvény, csak egy magyar kísérő tiszt érkezett velük. 40 percet tartózkodott a vonat az állomáson, az idő bőven elég volt arra, hogy a fürediek zsúfolásig megtöltsék a vonatot: enni és innivalóval, virággal és apró ajándékokkal. Annyi mindent hordtak össze, hogy be sem fért a vagonokba, a veszprémi helyőrségi csapatoknak is jutott még bőven belőle.
Még ugyanezen a napon megérkezett a hír az első füredi sebesültről is, ki nem volt más, mint Segesdy Miklós m. kir. főhadnagy, Segesdy Miklós református lelkésznek a fia…
Néhány nappal később már balatonfüredi célállomással érkezett a harmadik szerelvény. Szeptember 16-án 110 sebesült katonát hoztak a szerb frontról füredi kórházba, mindannyian golyó és srapnell által okozott
sérüléseket szenvedtek. A vonat fogadásánál jelen volt dr. Ajtós Imre (1876-1957) alezredes, a kórház parancsnoka, Langer István főszolgabíró, a község vezetői és a fürediek hatalmas tömege: mint az első alkalommal, most is a tűzoltóknak kellett a rendet fenntartani, mellette rájuk hárult még a sebesültek kiszállítása is a kórházi kocsikból…
Október 6-án újabb füredi sebesültről érkezett híradás: a Lublin alatti harcokban megsebesült Somogyi Károly dr., a Balatonfüredi Hirlap főszerkesztője.
Szerkesztőtársának, az ugyancsak füredi dr. Szántó Bélának írott levelében a következőképp számolt be sebesülésének körülményeiről: „Immár tudatom veletek, hogy megfogyva, megtörve bár, de mégiscsak élek. Augusztus 27-én, Lublin alatt súlyos sebeket kaptam. Két lövést a bal lábamba, mely térden felül el van törve, s egy golyót a bal kéz csuklóján keresztül. Három nap, három éjjel szenvedtünk a csatamezőn. 17 napi utazás után értem ide Troppauba, teljesen kimerülve, már nem bírtam tovább hazafelé menni. Most is fekszem, várom a gyógyulást. 3-4 hónapig eltart, míg a lábam összeforr. A fürediek közül e hó elején találkoztam Horváth Zsigával, Varga Gáborral jó egészségben; közöld ezt az érdekeltekkel. Küldök egy zsák üdvözletet, oszd szét mindenkinek, akit illet.”…
1914. november elsején bekövetkezett az, amire már lelkiekben felkészültek a hadbavonultak családjai: hősi halottat, a világháború első füredi hősi halottját kellett gyászolni. „Messze, idegen földről, északról, ahonnan az új, a boldogabb Magyarország alapművét rakják hős fiaink, szomorú hírt hozott a távíró egy férjéért epedő asszonynak és két, az atyjáért imádkozó kisgyermeknek. Nem látja már többet az özvegy, és nem ölelik többé az apát az árvák. Megsebesült a hősi küzdelemben Major Gábor, a vitéz katona, és az orvostudomány, a gondoskodó ápoló kezek sem tudták őt visszaadni a szerető, életéért remegő családnak…”
Varjas István hősi haláláról csak később érkezhetett hír, ő már 1914 szeptemberében esett el a szerb fronton…
Forrás: Balatonfüredtől Odesszáig. Balatonfüred 1914-1918. Összeállította: Szikszai Zoltán. Balatonfüred, 2009.
Pusztai Péter rajza
2014. június 3. 19:10
Rendkívül érdekes!