Van a svéd rádiónak egy igen népszerű műsora, a „Sommar”, ami, ugye, magyarul „Nyár” lenne, ilyen egyszerű, funkcionális a svéd lélek. Ebben a Sommarban az utóbbi évben fennforgó személyiségek beszélnek önmagukról, két perc szöveg, ugyanannyi zene, legtöbbször a mesélő maga válogatja meg a dalokat, abból is megismerszik az illető lelke, világa. Elképzeltem pár évvel ezelőtt, hogy amennyiben engem kérnének fel, készítsem el a magam műsorát, én nem elégednék meg egyetlen dallal, én párhuzamosan futtatnám Viszotszkijt például Janis Joplinnal, fájdalom a sztereo egyik csatornáján, másfajta, mégis fájdalom a másikban. Közben beszélnék, párhuzamosan tehát a párhuzamos zenével.

Ujjongtam az ötletemnek, sejtettem, hogy úgysem engednék kivitelezni, túl modern, de hogy milyen friss agyam, miket ki nem talál. aztán most olvasom a friss Lira című lapban, hogy a hatvanas években a New York-i WBAI-FM-ben egy Bob Fass nevű úriember már megvalósította, amit én csak megálmodtam: Lyndon B Johnson hangját keverte Tymothy Leary drogguruéval, a vietnami háború híreit Paul Simon angyalhangjával, ésígytovább.

Na jó, én hatvanban nem New Yorkban éltem, hanem a brassói Traktor negyedben kémleltem az eget, hátha egy szovjet szputyikot felfedezek rajta, időben is térben is (úgy értem: geopolitikaig) lekéstem erről a mixelt megoldásról. Úgy érzem magam, mint akit megloptak, bár ha megcsinálnám, plagizálással vádolnának. De hát ki, Bibi Rödöö, aki a Sommart szerkeszti nem telefonált, nem is fog.