Egy va­sár­na­pom

Szí­nész va­gyok. Kez­dő. És há­zas. Kez­dő. Anyó­so­mék­nál la­kunk. Reg­ge­li utá­ni pa­rancs:

– Me­gyünk a lisz­nyói ker­tünk­be al­mát szed­ni!

– Ne tes­sék ha­ra­gud­ni, de ne­kem ma is elő­adá­som van. Ket­tő.

In­dul­nak. Az aj­tó­ból hal­lom:

– Lát­ja, Fe­ri, csak most nő­sült, s már nem fo­gad szót.

Az elő­adás bu­kás. Mind a ket­tő. Szo­mor­úan bal­la­gok ha­za. Anyó­som az ab­lak­ban. Az ut­cá­ról hal­lom:

– Lát­ja, Fe­ri, csak most nő­sült, s már ilyen ké­sőn jár ha­za.

Ra­gyo­gó él­mény volt ne­künk a más vi­lág, a zom­bo­ri kö­zön­ség­nek pe­dig az a je­le­net­vál­to­zá­sos 20 perc a sö­tét né­ző­té­ren, mely alatt a füg­göny mö­gül a ne­héz­kes dísz­le­tek re­cse­gé­se-ro­po­gá­sa és Kar­lo­vac­ki ri­es­ling ízű, sú­lyos ká­rom­ko­dá­sok hal­latt­szot­tak.

(Nap­ló – újé­vi szám­ve­tés) Szep­tem­ber ele­jén meg­kezdtük a Cson­gor és Tün­de pró­báit. El­ső da­rab, amely­ben pró­bál­tam. Sta­tisz­ta­sze­rep, nem­tők tán­ca.

El­ső elő­adá­som Gyer­gyó­al­fa­lu­ban volt szep­tem­ber 11-én, beug­rás a Tün­dök­lő Jer­emos tö­meg­tán­cá­ba. Ok­tó­ber el­se­jén hoz­zá­fog­tunk a Gá­csér­fej pró­bái­hoz. Óriá­si meg­le­pe­tés volt szá­mom­ra, hogy meg­kap­tam az egyik fő­sze­re­pet. Ter­mé­sze­te­sen na­gyon iz­gul­tam, hogy mit kez­dek majd ve­le. Sze­ren­csé­re a ren­de­ző na­gyon meg­ér­tő és tü­rel­mes volt ve­lem. Há­rom kol­le­gám ked­ves­sé­ge és se­gít­sé­ge is na­gyon so­kat szá­mí­tott. (Visky, Lász­ló Pu­ki, Do­bos Ci­bi).

De­cem­ber 2-8. kö­zött ju­go­szlá­viai tur­nén vol­tunk a Cson­gor és Tün­dé­vel, va­la­mint a Gá­csér­fej­jel.

Egy de­cem­be­ri ol­va­só­pró­ba után ne­ki­fog­tunk a Csil­lag a mág­lyán­nak. Völ­gye­si And­rás ren­de­zi. A Ren­dőr­fő­nö­köt ját­szom ben­ne.

Mi­köz­ben én a Ren­dőr­fő­nök ke­vés­ke ve­re­tes szö­ve­gé­nek ör­vend­tem, Hek­tor só­gor a sze­ku­fő­nö­köcs­kék ki­adós ve­re­té­sé­től ret­te­gett. Meg­gon­do­lat­lan le­gény­em­ber­ként a lisz­nyói kú­riá­ba szer­ve­zett szil­vesz­te­ri bu­lit. Ko­moly­ta­lan fia­ta­lo­kat hí­vott meg, akik fe­le­lőt­le­nül jól érez­ve ma­gu­kat lép­tek át a szo­cia­liz­mus új esz­ten­de­jé­be. Azon­nyom­ban meg is kap­ták a SAS-be­hí­vót: a Sze­ku­ri­tá­té úgy csa­pott le rá­juk, mint a sas. Hogy le­hes­sen ügy, kel­lett ürügy. Az pe­dig a di­cső cég fo­ga­sán több ló­gott, mint sap­ka. Csak le kel­lett akasz­ta­ni, s rá­húz­ni a be­tö­ren­dő fej­re. Mert a lo­vat még csi­kó ko­rá­ban kell be­tör­ni. Ez eset­ben az volt a kom­mu­nis­ta ég­re ki­ál­tó bűn, hogy két ba­rá­ti or­szág ma­gyar és len­gyel ál­lam­pol­gá­rai­val is koc­cin­tot­tak a ho­ni ha­za­áru­lók. Sőt! A fa­lu egyik elöl­já­ró­já­nak ar­ról járt elöl a szá­ja, hogy ő a fe­nyő­fá­ról lát­ta a bent zaj­ló nem­zet­kö­zi por­nó­fesz­ti­vált. Nézzüksza! A ház előtt, a ko­csi­fel­já­ró tul­só mart­ján pom­pá­zik há­rom eg­zo­ti­kus fe­nyő­ma­tu­zsá­lem. Le­gal­só ágaik a föld­től 6–7 mé­ter­re ágas­kod­nak szer­te. Ver­senyt hir­det­tem. Né­hány iz­mos le­gény elé ki­vág­tam egy li­ter ru­mot nagy­díj­nak. Egyi­kük sem tu­dott fel­fe­lé mász­ni bár egy ba­ka­rasz­nyit. Ha a Sze­ku előtt has(z)on csú­szó elv­társ ne­tán vas­macs­ká­val fen­nebb ju­tott vol­na akár egy mé­tert is, a szer­szám nyo­mot szúrt vol­na a fá­ba, a nyom pe­dig sze­met szúrt vol­na ne­künk. Rá­adá­sul egy mé­ter­rel ma­ga­sabb­ról már nem lá­tott vol­na be, őt vi­szont könnyen meg­lát­hat­ták vol­na a fé­nyes hó­vi­lág­nál.

A nem­ze­tá­ru­ló ma­gyar ban­dát ala­po­san meg­hur­col­ták, agyon­val­lat­ták. A tes­ti fe­nyí­tés sze­ren­csé­re el­ma­radt, de a fű­sze­res pénz­bír­ság ke­mé­nyen oda­csa­pott. Apó­som füs­töl­ve füs­töl­gött:

– Lát­ja, ma­ma, én az ágy­ból néz­tem a te­le­ví­zió­ban azt a ro­hadt ro­mán szil­vesz­te­ri mű­sort, még­is le kel­lett pen­ges­sek két fi­ze­tést ezek­nek a ga­zem­be­rek­nek.

Ke­vés­sel ké­sőbb benn­em már in­gyen gyö­nyör­köd­he­tett a té­vé­ben. Ja­nu­ár vé­gén fel­utaz­tunk Bu­ka­rest­be a Gá­csér­fej­jel és a Cson­gor és Tün­dé­vel. Mind­két elő­adás­ról fel­vé­telt ké­szí­tett a Ro­mán Te­le­ví­zió Ma­gyar Adá­sa – kö­zön­ség nél­kül, stú­dió­ban.

Na­gya­pám a hét­főt ma­gyar va­sár­nap­nak ne­vez­te, mert ak­kor dél­után su­gár­zott a ma­gyar adás, ami­től tattyus­nak su­gár­zott az ar­ca. Ami­kor meg­lá­tott ide-oda ug­rán­doz­ni a vas­fán, ér­tet­le­nül csap­ta össze a ke­zét: „Drá­ga uno­kám, hogy vol­tál ké­pes ott­hagy­ni azt a gyö­nyö­rű ta­ná­ri pá­lyát ezért a ko­mé­di­ás szök­dö­sé­sért?”

Ne­künk a hét­fő volt a sza­bad­na­punk, ál­ta­lá­ban én is néz­tem a ma­gyar adást.

Egyik ilyen al­ka­lom­mal La­ló ba­rá­tom­mal a ka­na­pén le­zser­ked­ve ru­moz­gat­tunk. A be­mon­dó a kö­te­le­ző kom­mu­nis­ta szecs­ká­val kín­ló­dott, hogy a ro­mán ál­lam mennyi­re meg­be­csü­li a nem­ze­ti ki­sebb­sé­ge­ket, mennyi­re tisz­te­li azok kul­tú­rá­ját, pél­dá­ul az er­délyi ma­gyar szín­ját­szást… és il­lusz­trá­ció­ként be­vág­ták a Cson­gor és Tün­dé­ből a ket­tőnk tánc­kez­dő fel­tá­pász­ko­dá­sát.

A kul­tú­ra köz­kinc­csé té­te­lé­be ak­ko­ri­ban kor­bá­csol­ták be­le a bol­dog tö­me­ge­ket. Elin­dult or­szá­gos szin­ten a Meg­éne­klünk, Ro­má­nia c. csö­mör­kam­pány. Ki mit tud? Ha­zud­ni. Nyal­ni. Tör­té­ne­lem­ből, föl­drajzból, nép­jó­lét­ből. A Párt­nak, a Ve­zér­nek, a Ve­gyész­nő­nek.

(Nap­ló) A Tex­til Klub­ban ren­dez­ni fo­gok egy össze­ál­lí­tást a Meg­éne­klünk, Ro­má­nia fesz­ti­vál­ra Lau­da Români­ei (Ro­má­nia di­cső­í­té­se) cím­mel. Ma ta­lál­koz­tam a cso­port­tal.

Les­újtó, hogy mi­be ke­ve­re­dik az em­ber!

A kom­mu­nis­ta por­hin­tés – tél­víz ide­jén! – nyil­ván szi­tált az is­ko­lá­ban is. A fe­le­sé­gem a 2-es Lí­ceum­ban (Le­ány­gim­ná­zi­um) ta­ní­tott, vi­lá­gos, hogy rá­sóz­ták a kul­túr­mun­kát. Majd a fér­je, ugye­bár…

(Nap­ló) A 2-es Lí­ceum­ban meg­kezdtem Paul Eve­rac Há­rom a tánc c. egy­fel­vo­ná­so­sá­nak pró­báit.

És hogy vé­let­le­nül a szín­ház se ma­rad­jon ki a nép­hü­lyí­tés­ből:

(Nap­ló) Meg­je­lent S¸te­fan Ber­ciu Le­szá­mo­lás c. da­rab­já­nak sze­re­posz­tá­sa. Ilie Gaˇjaˇlie őr­mes­tert ját­szom ben­ne. Ren­de­ző Kiss At­ti­la.

Kí­no­san rossz da­rab a Le­szá­mo­lás. Annyi kö­ze van a drá­mairo­da­lom­hoz, hogy két fel­vo­nás­ból áll, és pár­be­szé­des for­má­ban író­dott.

Új­ra na­gyon meg­le­pett a Kiss At­ti­la bi­zal­ma. Na­gyon rá kel­le­ne szol­gál­ni!!!

– Szín­ház­ban ez cse­me­ge-mon­dat, Tu­tu­ka! Hát még ha nő vol­nál!

Tel­jes üzem­ben vol­tam hát: tán­col­tam, mág­lyáz­tam, le­szá­mol­tam, di­cső­í­tet­tem Ro­má­ni­át.

(Nap­ló) Óriá­si munk­aü­tem. Ma öt pró­bám volt. 10-től 2-ig pár­hu­za­mo­san a Csil­lag a mág­lyán és a Le­szá­mo­lás, 3-tól 5-ig Dó­zsa Klub (Tex­til), 6-tól 9-ig ugya­n­az, mint dé­le­lőtt.

Na­gyon sze­re­tem az ilyen zsú­folt pro­gra­mot, a ke­mény mun­kát. Nö­ve­li az am­bí­ció­mat, jó han­gu­lat­ba hoz.

– Tu­tu­ka, ma­ga most bu­tu­ka!

A Csil­lag a mág­lyán­ban a Ren­dőr­fő­nö­köt két­sze­ri meg­je­le­nés­sel vil­lan­tot­tam. A má­so­dik volt a sok­ko­lóbb. Nagy rös­sel dob­ban­tam szín­re – a né­zők meg­ijed­tek, hogy kö­zé­jük vá­gó­dom – és el­li­heg­tem a hát­bor­zon­ga­tó szö­ve­get: „Ötö­dik Ká­roly csá­szár Gen­fet aján­lot­ta föl bé­ke­kö­tés fe­jé­ben a pá­pá­nak. Ezer fő­nyi spa­nyol zsol­dos­csa­pa­tot in­dí­tott út­nak.”

(Folytatjuk)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ