Állok be a vällingbyi könyvtár nemhivatalos parkolójába, ott szoktam várni Évát, hogy a könyvtárat zárja be, mikor feltűnik nekem, mit feltűnik, elállja utam egy rács. Vagyis hogy a könyvtárral szomszédos épületet renoválni fogják. Hogy is mondjam, a házra talán ráfér egy meszelés, viszont… Fényképezni akartam a falán látható jeleket. Nyomokat. Babonás nem vagyok, de azok a minták, amelyeket a véletlen fest a falra, lenyűgöznek, mintha a tudatalattimból szólnának ki a valóságba… S akkor most közel hozzá nem jutok, mert másszak be utánuk a vasrács mögé…?! Azt talán mégsem. Hányszor veszett már el jel, amit fontosnak tartottam adott pillanatban. Mert fordult egyet a történelem kereke, a saját sorsom, mert lusta voltam vagy csak túl fáradt… Vagy vakoltak éppen…

Kép és szöveg: Gergely Tamás

1. Keszthelyi György:
   2014. június 17. 14:47

   Itt, minálunk, fényképezhettél volna. A vasrács rövid idő alatt egy ócskavastelepen kötött volna ki. Minden rosszban van valami jó. És fordítva.