„…amióta tollat fogtam, csak az emberek iránti
szeretet és részvét vezetett”

A kolozsvári Polis Könyvkiadó igen tartalmas kötet kiadásával idézte elénk az írót és életművét, születése 75., halála ötödik évfordulóján.* Saját és az írótársak vallomásaiból, kritikákból, tanulmányokból és levelekből — no meg a harminc oldalnyi fotóanyagból — bontakozik ki a róla alkotott és megőrzött kép. Minden írás, minden sor egy–egy színárnyalat azon az írói portrén, amely öt évtized alatt körvonalazódott, formálódott.

Ha Bálint Tibor nevét halljuk, kiváló regényei, remek novellái jutnak eszünkbe. Elénk tárul Kolozsvár hajdani perifériájának letűnt világa — Irisz–telep, Kövespad utca, Pata utca, Sivatag utca —, melyből maga is vétetett. Abban pedig a hősök megszámlálhatatlan sora, kikre „rádőlt a történelem”, akik elesettségükben, gyarlóságaikban, gyengeségeikben, nyomorúságukban is belopják magukat az olvasó szívébe.

Honnan ez a kisugárzás? Honnan a rokonszenv?

Az író vallomásaiból következtethetünk erre. Elsősorban a méltatásunk mottójául választott szavaiból: tollát mindenkor a szeretet és a részvét vezette. Az érzelmi tölteten felül, azon túl, ott van egy erkölcsi parancs is: az igazsághoz való konok ragaszkodás, mely áthatja alkotásait: „az igazság a stílust szolgálja, a stílus pedig az igazmondást”. Írói hitvallását megfogalmazó sorai, gondolatai — a Kenyér és gyertyaláng (1975), a Nyargaló ihlet (1988) című köteteiből bőséggel idézhetünk — segítenek bennünket, hogy megértsük, felismerjük az írói siker titkát: „a művészet ereje sosem a témájában van, hanem a megírásban, a láttatás mélységében és magasságában, amellyel részünkké teszi a hatalmas élményt”; „kellő tehetséggel és szívós munkával a mondatokból a gondolat és az érzelem legtündöklőbb, legidőtállóbb palotáit lehet fölépíteni”. Sosem volt hatásvadászó, nem szerette a „céda mondatok”–at. „…nem szépen kellene írnunk, hanem egyszerűen és világosan, s jobban szeretném, ha a szamócaillatú szavaink helyett éles meglátásainkat és halálosan pontos leírásainkat csodálná a világ”. Másutt: „mesélni a havasi pásztor is tud (…), de mélyére hatolni az életnek és meglátni benne a mindig sajátosat, erre csak a született művész képes”. És ne feledjük az írói felelősséget, az elkötelezettséget, a rendíthetetlen szilárdságot és következetességet s azt sem, hogy semmi áron nem lehetett megvásárolni!

Az írótól kölcsönvett szavak, mondatok hozzásegítenek ahhoz, hogy valóban eligazodhassunk, elmélyülhessünk abban a világban, amely a Bálint Tibor–életműből tárul elénk.

Hozzásegít bennünket ehhez a kezünkben tartott kötet, melynek írásai megannyi koordináta, mérföldkő abban a szellemi utazásban, amelyet Bálint Tibor írói világában tehetünk. Bajor Andor ama első, 1963–ban megjelent kötet — Csendes utca (1963) — előszavában, íróavató soraiban, meleg szavakkal köszönti „a valóság költői újrateremtésének, az igazság kikiáltásának” titkait birtokló külvárosi múzsafit, a „nagy fölfedezésekre, álmélkodtató csodákra” képes igazlátó barátot. Az útra bocsátó, bizalommal és hittel feltarisznyáló szavak ellenpólusáról idézzük a búcsúzó barát és pályatárs, Fodor Sándor sorait: „…becsültem hűségét (…) Hűségét a hithez, amelyet Édesanyja csepegtetett a lelkébe, és amelyet megerősített Alma Matere, a kolozsvári Református Kollégium. Hűségét a néphez, amelyből vétetett, szülőföldjéhez, szülővárosához, amelyről gyönyörű vallomásában, az Egyszer én is harangoztam című karcolatában ír.” (2002) A kezdet és a vég? A két időhatár közt rajzolódik ki a pálya íve, amelyet e kötet előtár, feltérképez számunkra.
Az életmű — regények, novellák, vallomások, tárcák — csillagégboltján a Zokogó majom (1970) című családregény ragyog a legfényesebben. Azé a könyvé, melynek keletkezéstörténetében oly nagy szerepe volt az áldozatos édesanyának. A Botlik Géza által írott BT–portréban olvashatjuk:

„S egyszer azt mondta édesanyjának:
— Sokszor gondoltam rá, mama, hogy megírjam családunk történetét… Csak hát közöttünk nincs egy hős se…
Vinczéné sértődötten és meglepődve összehúzódott: — Hát az, hogy élünk…, hogy testünk–lelkünk egészséges maradt…, hogy nem cselekedtünk rosszat senki kárára — az nem hősiesség?…”

Ez volt számára az az ihletforrás, életanyag, amelyből merítve „minden időben tartós sokkot és katarzist, lélektisztító hatást lehet kelteni: a való élet édeskesernyés anyaga”.

A Polis Kiadó emlékezet–kötete erre az élményvilágra, a félszázados írói életpálya és az életmű egészére vet megannyi reflektorfényt. Írótársak, irodalomtörténészek és –kritikusok, interjúk, levélírók soraiból, az egyes alkotásokat, illetve a már lezárult életművet górcső alá helyező írásokból bontakozik ki a kép, kristályosodik ki az az értékskála, amely elhelyezi Őt a romániai és az egyetemes magyar irodalom panteonjában. Az érzelmi megközelítések, a tudományos vértezettel írott tanulmányok közt — szemléltetés és az olvasottak lényegét aláhúzandó szerkesztői szándékkal — a korhoz és a témához szorosan kapcsolódó Bálint Tibor–írásokat olvashatunk. Így teljesedik ki a kép, tárul fel előttünk a művek forrásvidéke, a sokágú csermely, mely folyammá duzzad.

A művek olvasásából fakadó élmény e kötet segítségével válik még elmélyültebbé. Ahány szerző, annyi eligazító, tájékozódásunkat segítő fogódzó, mely hozzásegít, hogy az élmény bennünk is tudatos értékítéletté jegecesedjen, tudatosodjék: a Déry Tibor–, Krúdy Alapítvány–, József Attila– és Márai Sándor–díjjal kitüntetett Bálint Tibornak prózaírónk legjobbjai közt a helye. A Zokogó majom, a Zarándoklás a panaszfalhoz (1978), a Bábel toronyháza (1996) című regényeiről, a Sánta angyalok utcája című színműről, a novelláskötetek — Angyaljárás a lépcsőházban (1966), Önkéntes rózsák Sodomában (1967), Látomás mise után (1979), Nekem már fáj az utazás (1973), Mennyei romok (1979), Égi és földi kovártély (1989), Könyörgés kétségbeesés ellen (2002)… — hosszú soráról olvashatunk, nyerhetünk tudományos megalapozottságú bírálatot, értékelést.

Irodalombarátok, tanárok s diákok, Bálint Tibor tisztelői igen nagy haszonnal forgathatják e kötet lapjait, mely nagy szolgálatot tesz azért, hogy az életmű az elkövetkező nemzedékekben is élő, szellemi és érzelmi élmény váljon/maradjon.

* Vallomás repedt tükör előtt. Bálint Tibor emlékezete. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2007.

1. Bálint Júlia:
   2010. augusztus 19. 07:27

   Nagyon szép írás.
   A Tibor nevében is szívből köszönöm, az Emlékharang avatásának másnapján.

   Bálintné Kovács Júlia

   U.I. Kérem beütni a keresőbe: Fotóriport Emlék a jövőnek
   (remélem pontosan idézem…)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ