Ráolvasások nagymestere. Amelyek közvetlen, életét szelíd vizekre terelő hatása ha el is maradt, ezek jegyében fogant versei a műfaj jeles darabjai. (Cseke Gábor)

Szerelmes kiszólás

Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!
1922 végén
A ráolvasás indulatos lendülete itt a mitikus képek „hullámtörőivel” ütközik – bár tompul, lényegét nem veszíti, lázadás van itt is, már a címben. Talán a hangneme más, talán a kifejezett többesszám: szeretők, lányok, fiúk. Mégis a határozott érzés az olvasóban: mélyen egyesszám első személyű közlendő ez a sorokban, elemi erejű az elcsöndesülésben is, remek rész–egész egymásbajátszással a lányok és fiúk dalának megfogalmazásánál. Kis és nagy univerzum így kapaszkodik össze a mindent átjáró szerelemben. (Szonda  Szabolcs)

Szeretők lázadása

Eljön az az éjjel, melynek
minden csillaga szívig ég el.
Föllázadt szeretők szaladnak
lobogó hajakkal, zenékkel.
Nótázva hozza mind a partig
görnyesztő piros drágaságát.
Megtárul morogva a tenger
s kincseiket mind bedobálják.
– Győztél, eljöttünk szerelemmel,
ízedet visszahoztuk néked,
nosza fogadd bilincseinket,
kötözd be fájó szívverésed.
Nosza fogadd hát koronánkat,
a harangot, sapkánkon a csörgőt,
egy zacskó lisztünk s egy marék
elbúsult, ragaszkodó szöllőt.
Fogadd most-tépett ágainkat,
vedd jólcsinált szerszámainkat.
Fogadd seprőnket, tányérunkat,
de ágyunk helyett, nesze, magunkat.
S füstölgő, parazsas homlokkal
fiúk és lányok leguggolnak,
fölöttük reszketve ereszkednek
pártalanul nagy, teli holdak.
S a víz a sok vad ajándéktól
kijön értük, elönti őket,
hanem hiába zúg, zúgása
erősbíti az éneklőket.
A lányok dalát: Tenger vagyunk,
keserű só vagytok ti bennünk –
a fiúk dalát: Partok vagyunk,
keserű tenger vagytok bennünk. –
S a víz habzó, kibomlott kontyán
ragyogó holtakat ringat csengve
és háborogván emlékezik
az elcsöndesült szerelemre.
1926. jún.

Jövő pénteken folytatjuk