A Kossuth-emigráció és a román politikai elit közötti kapcsolatokról tartott előadást Borsi Kálmán Béla történész a bukaresti Balassi Intézetben az Erdélyről, magyarokról, a közös román-magyar történelemről szóló előadássorozat második meghívottjaként. Az előadást követően összegezte az elhangzottakat:

Borsi Kálmán Béla:

„Az én nézetem szerint általában az emigrációs történetek a történelem mostoha gyermekei közé tartoznak, mert emigránsnak, számkivetettnek lenni az lélektanilag nagyon nehéz dolog és hiába tesznek meg az illetők bármit, akármelyik emigrációról beszélünk- a Rákócziéról, Kossuthéról, vagy később az 1956-os magyar emigrációról, ahogy románul mondják »nu ajung la mare lucru«, tehát nagy dolgot nem tudnak megvalósítani. Rámegy az életük, az egészségük, mindenük, de nem az emigrációk döntik el a nemzetek sorsát. Ritka kivételektől eltekintve, talán a románok ebben is szerencsésebbek voltak. A párizsi román emigrációnak nagyobb volt a hatása, mint mondjuk annak a magyar emigrációnak, amelyiknek a párizsi szárnyát Teleki László vezette. Ez utóbbi eredményei nem is mérhetőek ahhoz, amit Dumitru és Ion Bratianu vagy Balcescuék Párizsban elértek az akkori francia értelmiségi elitnek a megdolgozása terén. Előadásomban a többségükben magyar köznemesekből vagy kisnemesekből álló közösségekről beszéltem, akik emigrációba szorultak, mint a magyar szabadságharc vitéz katonái. Körülbelül 15 ezren szorultak emigrációba vagy menekültek el Magyarországról a világ minden zugába.
Egy részük ide került, az akkor még török birodalom tartományaiba, esetleg Konstantinápolyba. Például Veress Sándor nem is Bukarestben kezdett dolgozni, hanem Tulcea környékén egy bolgár-román faluban volt ő is árendás, földbérlő. Aztán kitanulta a szabó mesterséget először és utána, mivel szívós, református papnak volt a fia Sarkadról, éppen ebből az árendából összegyűjtött annyi pénzt, hogy elment Londonba és elvégezte a határmérnöki iskolát. Utána visszajött, nem tudom miért éppen Bukarestbe, ez nem derült ki számomra, lehet mert éppen megkedvelte. Ide jött és itt töltötte az életét.”

Az interjú elkészülte után bukkantam rá Zákonyi Botondnak a Regio kisebbségi szemlében 1997-ben megjelent írására Veress Sándorról. Ebben a Keleti Újság 1928-ban megjelent cikkét idézve megemlíti: „a Londonban tanult háromszögelési módszer meggyorsította és pontosabbá tette a földmérői munkát, a tagosításokat végző román földbirtokosoknak pedig nagy szükségük volt erre. Veress Sándor dolgozott Obrenovics Mihály szerb fejedelem heresti birtokán, majd a Stirbey és a Lahovary család udvari mérnökeként. Ő tagosította I. Károly szinajai birtokát és ő térképezte fel Stirbey herceg bufteai földjeit”. Zákonyi szerint Veress Sándor legfontosabb műve, az eddig kéziratban maradt Románia története – melyben a történelem mellett írt az ország földrajzáról, növény- és állatvilágáról, gazdasági helyzetéről, irodalmi és politikai életéről – szintén ismeretlen. Borsi Kálmán Béla szerint ez a fantasztikus kézirat, a jegyzetek, adatok, az antropológia remekművét képezik.

Borsi Kálmán Béla:

„Egyszer még, ha lesz magyar-román megbékélés és remélem lesz, akkor ez egy nagyon fontos dokumentuma lesz, mert, ahogy az előadásomban is próbáltam érzékeltetni, abban az időben megvoltak már az ellentétek, nyilván az Erisz almája már akkor is Erdély volt, de még nem tűnt egy kézzelfogható veszélynek. Lebecsülték a románokat. De a nagy sokk az volt, hogy fogalmuk sem volt, akárcsak az erdélyi románoknak erről a világról. Kiderült, hogy ez egy másik világ, egy másik kultúrkör, akkor még ráadásul az elit inkább görögül és franciául beszélt. Tehát amit ők leírtak, azt nem lehet csak úgy lesöpörni, hogy nacionalisták, magyarok, nem volt akkor még ilyesmi. Ők azt írták le, különösen Veress Sándor, mert módszeresen dolgozott, s aztán ki is adta egy részüket. Veress Sándor 1878-ban két kötetben közölt egy nagyon értékes könyvet A magyar emigráció a keleten címmel. Ebben a két kötetben csak egy része van az akkor itt összegyűjtött adatoknak. Semmi köze nincs a mostani román statisztikákhoz, kiderül, hogy sokkal több volt a főként görög eredetű ember ezekben a középrétegekben, a leendő román burzsoáziában, amiről akkoriban még csak beszéltek itt is és nálunk is, mert a magyar ajkú burzsoáziát is meg kellett teremteni. Erről a versenyről is beszéltem, mert ez is verseny, nem nemzetépítő, hanem társadalomépítési verseny. Úgy tűnik, hogy a románok ebben is jobbak. Az a tény, hogy mindenki ortodox, görög-keleti vallású, az megkönnyítette az egybeolvadást, sõt a román nemzetiségpolitika már akkor sokkal kegyetlenebb volt, mint a magyar. Például Bukarest környékén sok bolgár falu volt. Államilag megtiltották, hogy az ortodox templomokban bolgárul prédikáljanak, akárcsak a csángóknál is meg volt tiltva a magyar nyelvű prédikáció. A papjaik, tudjuk, lengyelek, olaszok voltak. Tehát ösztönösen történt, hiszen akkor még nem volt a nemzeti eszme ennyire kifejlődve, mégis jól csinálták. Eltiltották és két-három nemzedék alatt ezek a bolgárok szépen elrománosodtak. A csángók nem teljesen, de nagy részük nekik is. Az összes moldvai katolikus, aki nem tudja, hogy csángó származású, az mind eredetileg magyar. Szóval, találkoztak ezzel a világgal és Veress Sándor kezdte kapiskálni, hogy is van itt a fanariótákkal, meg ez a hintapolitika, hogy van ez, hogy mindig a hatalmasabbal kiegyezni, a szövetségeket megtagadni. Nagyon nem tetszik neki, de a végén azt mondja, lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy ezt így kell csinálni.”

Lejegyzete: Forró László

Forrás: Bukaresti Magyar Élet, 2014. június 12.