Az ember kártékony állat

… — Valamennyi emberi cselekedet mozgatója az éhség vagy a szerelem. Az éhség tanította gyilkosságra a vadakat, az ösztönözte háborúkra, inváziókra. A civilizált népek a vadászkutyákhoz hasonlók. Elfajzott ösztönük haszontalan és oktalan pusztításra sarkallja őket. A modern háborúk esztelenek, hiába hivatkoznak dinasztikus vagy nemzeti érdekekre, európai egyensúlyra, becsületre. Valamennyi indok közül ez a legutóbbi a legesztelenebb, hiszen nincsen a földön nép, mely be ne mocskolta volna magát minden bűnnel és minden gyalázattal. Nincs egy sem, mely ne szenvedett volna el minden megaláztatást, mellyel a balsors egy nyomorúságos embercsoportot sújthat. Ha a népek becsülete mindezek ellenére megmaradt, ugyancsak furcsa eszköz ezt éppen háborúval megóvni, azaz olyan bűnök elkövetésével, melyek az egyes embert megbecstelenítik: gyújtogatással, fosztogatással, erőszakkal, gyilkossággal. Ami pedig azokat a cselekedeteket illeti, melyeknek a szerelem a mozgatója, ezek túlnyomórészt ugyanolyan vadak, őrjöngők, kegyetlenek, mint az éhség kiváltotta cselekedetek, úgyhogy a végkövetkeztetés nem lehet egyéb, mint hogy az ember kártékony állat. De ki kell kutatni azt is, hoigy az ember miként tudhatja mindezt s mi a magyarázata, hogy fájdalmat és méltatlankodást érez miatta. Ha csupán a rossz létezne, nem vehetnénk észre, mint ahogy az éjszakának sem volna neve, ha a nap sohasem kelne föl… /A szilfasoron. 148—149. l./

Forrás: Elmélkedések * Beszélgetések. Művelt Nép, Budapest, 1956