Olvasom egy svéd lapban, hogy az ukrajnai kérdés korunk legnagyobb problémája. Ugyanis az történt, hogy a nagy elvette a kicsitől, ami takart. A nagy Oroszország a “kicsi” Ukrajnától. Mikor mi azt tanultuk, hogy a második világháború után a határok sérthetetlenek, s a kis államoknak is joguk van olyan jövőt tervezni maguknak, amilyet akarnak. Ezt nem én mondom, ezt a svéd újságíró mondja, egy nyugat-európai tehát, akinek az országa kétszáz éve óta nem állt háborúban, aki a leírt szóban hisz, meg az ENSZ-ben.
Korunk/a mi időnk? – kérdem magamtól. Mit ért azon? Ruanda már nem a mi időnk? Egymillió embert megöltek. Vietnamot emlegeti, hát Kambodzsa is kivette a részét a szenvedésből. Vagy az nem számít, mert a sajátjaikat ölték a veszett kommunisták…? Vagy mert Kambodzsa (és Ruanda és Kenya és Dél-Szudán és Nigéria és…) nem Európa?! Tudunk róluk, de nem vesszük figyelembe…
És ott van Kína… most kebelezik be végleg az ujgurokat, csoda, hogy azok terrortámadásokkal védekeznek? Figyelmeztetnek, csak senki nem veszi figyelembe… Tibet is van akkora, mint a Krím-félsziget, és nem múlt hónapban változtattak a határokon. Továbbá a Krím árnyékában eltulajdonítottak ”a mi időnkben”néhány kis szigetet, senki sem állt ki Vietnam mellett. Pedig a szigetek annyira voltak kínaiak, mint amennyire vietnamiak.

Gergely Tamás