„Káfés” szerzők új munkái a MEK-en
Tegnap, június utolsó napján került föl a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába munkatársunk, B. Tomos Hajnal Napló című új verseskötete (néhány darabját a honlapon is olvashattuk), amelyet az ugyancsak „káfés” Keszthelyi György ihletett grafikái illusztrálnak.
A kötetet Cseke Gábor, a könyv szerkesztője ajánló sorai vezetik be:
Naplót verselni
Kockázatos, hálátlan feladat a naplóírás. Aki műveli,
az időről időre számon kéri magától az őszinteséget.
Amennyiben azt szeretné megörökíteni, hogy mi
történt vele, körülötte és mindazokkal,
akikhez/amikhez belső énje elválaszthatatlanul
kapcsolódik. B. Tomos Hajnal éppen ezt teszi: a
legváratlanabb pillanatban, de a számonkérés
könyörtelen, belső ritmusával tekinti át verses
naplójában a lírai valóságmegélés kisebb-nagyobb
eseményeit, meglepetéseit, keserűségeit és mosolyait.
Ám ha azt hisszük, hogy naplóról lévén szó, ez
alkalommal mindent megtudunk a költőről, amit
különben sose tudtunk volna meg, akkor keserveset
fogunk csalódni – a költő naplója éppen úgy költészet,
valóság és képzelet áttűnési közegében, ahol már
maga a szerző sem tudhatja, hol kezdődik az egyik és
hol végződik a másik. Talán még az időpontok is
fiktívek, nem beszélve az alájuk sorolt bejegyzések
tényanyagáról, amely egy fél esztendő
hangulathullámaira terítve maga az életet tovaringató
Idő.
A naplót kitűnően egészítik ki Keszthelyi György
komputeres grafikái, amelyek úgy töltik be szerepüket
e könyvben, akár a már említett Idő hitelesítő
pecsétnyomói.
Tartalom
Naplót verselni / Cseke Gábor /
(1) 2014. február 2.
Keszthelyi György: Élethelyzet / grafika
(2) 2014. február 7.
(3) 2014. február 15.
(4) 2014. február 21.
Keszthelyi György: Az ablak / grafika
(5) 2014. március 4.
(6) 2014. március 6.
(7) 2014. március 11.
Keszthelyi György: Halak / grafika
(8) 2014. március 16.
Keszthelyi György: A tükör / grafika
(9) 2014. március 26.
(10) 2014. április 2.
(11) 2014. április 8.
Keszthelyi György: Madarak – 1 / grafika
(12) 2014. április 12.
(13) 2014. április 22.
(14) 2014. április 28.
Keszthelyi György: Portré-3 / grafika
(15) 2014. május 5.
Keszthelyi György: Időszámítás / grafika
(16) 2014. május 8.
(17) 2014. május 13.
(18) 2014. május 19.
Keszthelyi György: Magány / grafika
(19) 2014. május 25.
(20) 2014. május 29.
(21) 2014. június 3.
Keszthelyi György: A tolvaj / grafika
(22) 2014. június 9.
(23) 2014. június 14.
(24) 2014. június 23.
Keszthelyi György: Próféta / grafika
(25) 2014. június 26.
(26) 2014. június 28.
(27) 2014. június 30.
Keszthelyi György: Meseliget / grafika
(28) 2014. július 4.
(29) 2014. július 12.
(30) 2014. július 21.
Keszthelyi György: A szoba sarka
A kötet elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ahonnan ingyenesen letölthető pdf formátumban.

Pusztai Péter rajza
2014. július 1. 08:07
na, pló