Van az alakjainak valami ”hétköznapisága”, ahogy a festőnek modellt ülnek: tekintetüknek célja van, a festőre pillantanak, vagy valami közelire, megfoghatóra. Kivétel viszont egy, amelyiken a festett alak – Dorothea Meyer, született Kannengiesser, ám minthogy az életéről mit sem tudunk, teljesen mellékes – maga elé pillant, a semmibe vagy a bizonytalanba, a mindenbe – filozofikusan, mintegy az élet értelmét keresve. Pedig még fiatal, nyugodt, arca sem anyagi problémákról, sem lelki tusakodásról nem tanúskodik.

Meglep a kép, s most már nemcsak, elsősorban nem a portréfestő, vagyis az ifjabb Holbein művészetére gondolok, hanem a magam életével hasonlítom össze. Gyerekkoromban Leninnel (”Tanulj, tanulj!”), ifjúkoromban Marx-szal gyötörtek a román kommunisták, majd önkéntes száműzetésbe menekülve idegen földön nulláról kezdtem, de valahogy az élet értelmének a firtatása sohasem töltötte ki a napjaim. Talán mert sosem festettek meg, vagyis nem akadt szabad időm felette elmerengeni… Szerencsém volt, mondhatnám ironikusan.

Gergely Tamás