Jó oroszok

Igen, ilyenek is voltak. A lembergi orosz uralom idegenuralom volt, de az eszközei e m b e r e k voltak, rossz és jó emberek, ahogy az emberek általában szoktak lenni.
Az üldözöttek csalhatatlan közvéleménye nemcsak a brutalitásokról, hanem a jócselekedetekről is tud, nemcsak az elnyomásról, de a segítésről is beszél, nemcsak a rossz, hanem a jó oroszokra is emlékezik. Nem is furcsa, hogy voltak jó oroszok is Lembergben. Az volna éppen a csoda, ha egy se vetődött volna el Lembergbe a Tolstoj áldott lelkű muzsikjai, a Gorkij vajszivü éjszakai alakjai, a nagy orosz forradalom néppel érző harcosai közül. Igen, az lett volna a csoda, ha nem került volna el Lembergbe a Gorkij bölcs Lukája, a Dosztojevszkij tisztult szivü Raszkolnikovja, a Goncsarov légynek se vétő, ellustult Oblomovja, az lett volna a csoda, ha nem került volna egy asszony se Lembergbe a Kovalevszka Szonyák forradalmár fajtájából.

Foglyait nem éheztette az orosz. Idegenszerű volt az ellátás, de becsületes és bőséges. Egy Lembergben bujdosó magyar katona mesélte: a kozákok őriztek, mikor elfogtak és náluk kaptam kosztot is. Első nap délben kikapom a porciómat, hát egy egész marhanyelvet adnak a sajkába. Megkérdezem: Hát egész hétre egyszerre kapom ki a húsomat? Nevetve feleli a kozák: Nem. Csak edd meg, estére kapsz megint másikat.

Sok ágyneműt vittek el az oroszok. Mindenfelől összeszedték, társzekerekre rakták és úgy fuvarozták el. Ágyneműkkel tele kocsik álltak a Karola Ludwigán. Arra megy egy orosz generális, arcába szökik a vér és gyilkos gúnnyal mondja: „Íme, az orosz trófeák!”

Igen sokan jöttek Lembergbe Oroszországból, hogy a nyomorúságon és szenvedésen enyhítsenek és segitsenek. Sok pétervári és moszkvai asszony jött, aki vöröskeresztes ápolónőnek vétette fel magát, csakhogy eljöhessen és aki pénzzel, bújtatással, rokonszenvvel, összeköttetéssel segítette az üldözötteket. Voltak orosz katonaorvosok, akik titkon, fejük kockáztatásával ingyen gyógyítottak bujdosókat és proskribáltakat. Egy zsidósegitő bizottság működött Lembergben, amely száznyolcvanezer rubelt, félmillió koronát kapott orosz pénzből. Egész legendákat mesélnek egy orosz forradalmár íróról, akit katonatiszti szolgálata vetett el Lembergbe. Ez az ember katona volt, de mindvégig megmaradt igaz embernek és az üldözöttek igaz barátjának. Akit bántalom ért, az hozzá fordulhatott, akit üldöztek, az nála kereshetett menedéket. Mindenkit védett, mindenkit a szárnya alá vett. Állandóan tiltakozó táviratokat küldött Pétervárra. Nemes szenvedéllyel minden igaztalanságot és jogsértést jóvá akart tenni. Kár, hogy nem szabad ma még többet mondani erről a nagyszerű apostolról, aki orosz katonatiszti ruhában is megmaradt az orosz forradalom igazi katonájának.

Az ochrana működése gyűlöletes volt az orosz katonák szemében is. És orosz tisztek nem egyszer fogadkoztak, hogy a háboru után odahaza majd leszámolnak a politikai titkos rendőrség intézményével. De még az ochranában magában is akadtak jó oroszok. Nem egyszer maga a rendőr szöktette meg a bujdosót. Sőt, hogy a csoda teljes legyen, még olyan rendőrtisztviselő is akadt, akit nem lehetett megvesztegetni. Valakit feljelentett egy asszony, hogy spionkodik az orosz uralom ellen. Az igazi ok pedig az volt, mert az asszonytól járó házbért követelte. Az ijedt ember már Szibériától rémüldözött és pénzt akart adni a rendőrtisztnek. A rendőrtiszt képéből kikelve orditott rá: Ha jót akar, ne merjen megvesztegetni. És szabadon bocsátotta.

Seremetiev grófról, az orosz Lemberg első kormányzójáról beszélik: Egyszerű, szegény zsidó járult elébe és jajgatva panaszolta, hogy egy orosz katonatiszt erőszakkal kvártélyozta be magát hozzá. Seremetiev, a gróf, a kormányzó, a legelső nagy ur Lembergben, csákót nyomott a fejébe, kardot kötött az oldalára, megállás nélkül rohant a szegény
zsidó hitvány lakására és magából kikelve sajátkeziileg pofozta ki az erőszakos martalócot a lakásból.

Az üldözöttek egyik vezérénél titkon igen sok jó orosz fordult meg. Egyszer tea mellett négytagú társaság ült nála. Egy szabadelvű nemes ur, egy zsidó törzsorvos, egy forradalmár iró és egy értelmes haladó nacionalista. Mind a négyen oroszok voltak, mind a négyen katonatisztek voltak, mind a négyen jó orosz hazafiaknak vallották magukat és mind a négyen egy hanggal kijelentették, hogy a legnagyobb, a legvégzetesebb, a legjóvátehetetlenebb szerencsétlenség volna, ha Oroszország győzne. Mert Oroszországnak szabadság kell és ha Oroszország győz, akkor ez a cárizmus, a reakció győzelmét jelentené a haladó Oroszország felett.

Sok jót mesélnek az orosz közkatonákról is. Sok jó fiú volt a szennyes zöld zubbonyban. Ha bekvártélyozták őket valahová, magányos asszonyhoz, akinek a férje oda volt ellenük harcolni a háborúban, de sokan gondoltak a maguk otthonhagyott asszonyaira és segítettek, amiben tudtak. Sokan, sok jót mesélnek az orosz katonáról. Tüzet csinált, fát vágott. Ételét megosztotta. Gyerekkel játszott. Egy szegény öregasszony meséli, hogy hónapokig hordta neki a menázsból az ételt egy orosz katona. A világ legvidámabb fickója, csupa tréfa és pajkosság, csak aztán a tavasszal lett melankolikus. Nem birta már a lelke a háborút, haza szeretett volna már menni a fekete orosz pusztákra.

Sohse szabad elfelejteni, hogy ami üldözés, gyötrés és bántás Lembergben történt, azt az a cári uralom vitte véghez, amely odahaza csak igy üldözi, gyötri és bántja a maga népét is. Olyan ember mondta, akit talán legjobban üldözött Lembergben az orosz cárizmus: Az orosz nép jó, mint ahogy jó minden nép.

[Forrás: Pogány József: Lemberg. Tíz hónap az orosz cárizmus uralma alatt. Népszava Könyvkereskedés, 1915, Budapest.]

1. gergely:
   2014. július 2. 15:59

   Megindító