Beszélgetés Gavrilo Princip leszármazottjával 

A szegedma.hu portál munkatársának, Illés Attilának sikerült felkutatnia és szóra bírnia a szarajevói merénylő, Gavrilo Princip egy utódát, akitől érdekes adalékokat tudott meg felmenőjéről, illetve az első világháborúról. Cikke alapján ismertetjük a mondottakat.

Branislav Princip, a vajdasági Pancsovában élő antropológus Gavrilo testvérének, Nikolának az unokája. Kanadában élő testvére, Saša és ő a Princip család egyedüli férfi leszármazottja, rajtuk kívül Gavrilo bátyjának, Jovónak élnek leányági leszármazottai az Egyesült Államokban, Belgiumban és Szerbiában.

“Elsősorban nem történészként, hanem leszármazottként foglalkoztatott a téma, hiszen a családom életét is jelentősen befolyásolta Gavrilo tette. A családunk emlékezetében egy teljesen más kép él róla, mint amilyet a történelem kialakított” – magyarázta portálunknak Branislav Princip. Mint mondta, az ő életét már nem befolyásolta különösebben a rokonság (leszámítva az évforduló kapcsán megnövekedett médiafigyelmet), családját azonban számtalanszor meghurcolták a Princip név miatt az évtizedek során. Politikai és nacionalista csoportok sorra próbálták Gavrilo Princip emlékét ügyük oldalára állítani: Tito propagandagépezete a merénylők társaságát Jugoszlávia kommunista hőseiként ünnepelte, majd a déli állam szétesését követően Szerbiában forradalmárként maradt fenn, utcát neveztek el róla, a vajdasági Tovarisevo faluban idén áprilisban pedig szobrot emeltek neki, melyet a híres szerb filmrendező, Emir Kusturica méltatott.

A bosnyákok és a horvátok inkább a világégést okozó gyilkosként tekintenek rá. A nyugat-boszniai Obljajban lévő szülőházát többször érte támadás részükről. Az usztasák 1941-ben kikiáltották Horvátország függetlenségét, és megszállták Boszniát, Princip otthonát pedig földig rombolták. Később újjáépítették a házat, melynek emeletén egy múzeumot is kialakítottak – ezt 1995-ben, a boszniai háború idején állítólag horvát katonák gyújtották fel újra. Helyreállítása az utóbbi években került ismét szóba, nagy politikai vihart kavarva. “A szerbek jelentős része a mai napig szabadságharcosként tekint Gavrilo Principre,  sokan azonban úgy tartják: túl nagy árat követelt ez a szabadság” – magyarázta Branislav. Mint mondta, az utóbbi évek megerősödött nacionalista mozgalmai ismét zászlójukra tűzték a merénylő alakját, számukra azonban a szerb büszkeség része lett, melynek ellensége inkább már a Nyugat.

Hithű nacionalista, szenvedélyes forradalmár – a történetírás egy Petőfi Sándorhoz hasonlatos jellemmel ruházta fel a szarajevói merénylőt, az analógiát még jobban erősíti, hogy mindketten rajongtak a költészetért, verseket is írtak. A Princip család szerint azonban a fiatalon elhunyt Gavrilo egyáltalán nem hasonlított az indulatos, tüzes magyar költőre. “Sokat beszélgettem a családommal arról, milyen ember is volt ő valójában, és az ő emlékezetükben egy egészen más ember él. Gavrilót egy nagyon csendes, magába forduló embernek ismerték, aki rengeteget olvasott és igen nyitott volt a világ történéseire. Édesapámhoz és a nagybátyámhoz hasonlóan valóban szerette a költészetet, jó pár művét összegyűjtötték és kiadták halála után. Ahogy a fiatalok legtöbbjét ebben az időben, úgy őt is rabul ejtette a nacionalizmus, romantikus eszméket vallott a szabadságról és az egyenlőségről” – válaszolta kérdésünkre Branislav Princip.

Közkeletű tévedés, hogy Gavrilo a Fekete Kéz nevű terrorszervezet tagja lett volna, hiszen a közismert nacionalista szervezetet elsősorban szerb tisztek és katonák alkották. Diákévei alatt az Ifjú Bosznia nevű szervezetbe lépett be, és bár előbbi csoporthoz is jelentkezett, a Fekete Kéz nem fogadta be – igaz, a merénylet megszervezését ők készítették elő. Úgy tartják, a gyenge szervezetű Gavrilónak nem volt vesztenivalója, mert TBC-ben szenvedett és azzal a tudattal ránthatott fegyvert, hogy a betegsége rövidesen amúgy is felülkerekedik rajta. Branislav Princip azonban cáfolja ezt: mind mondta, tüdőbaja a theresienstadti börtönben alakult ki letartóztatását követően, csak 1916-ban diagnosztizálták nála, két évvel halála előtt. “Romantikus eszméi hajtották elsősorban, szeretett volna tenni valamit a népe szabadságáért. Az első világháborút megelőző balkáni háborúkban önkéntesnek jelentkezett, de kora miatt elutasították, ami tovább növelte benne a frusztrációt és arra sarkallta, hogy valami nagynak legyen a része” – idézte fel leszármazottja.

Kérdésünkre, hogy a világháború Gavrilo merénylete nélkül is kitört volna, Branislav nem tudott határozott választ adni – kiemelte, hogy míg a hidegháború ideje alatt az 1956-os magyar forradalom vagy a kubai rakétaválság sem adott elegendő okot a harmadik világháború kitöréséhez, addig 1914-ben – közvetve – két töltény is elég volt 15 millió élet kioltására.

[Forrás: szegedma.hu / Illés Attila  / 2014. június 29., vasárnap]