Mindig, azaz minden nyáron elámulok azon, mennyi élet sarjad néhány négyzetcentiméteren! Amikor hasra vágom magam a Mälar füves stranján, és figyelem a mikrotársadalmat: szárnyas kis jószágok, újonnan kikelt szentjánosbogár, hangya, szúnyog, no meg egy piros kis sebesen mozgó petty – gombócnak nem nevezhetem a mérete miatt. Pöttöm Panna óriásinak tűnik mellette, parányi inkább, pirinyó, hogy tájszólásba átmenjünk.

Szóval egy totálvörös parányi piros pók, hogy hány lábbal, nem tudom: egyrészt akkorák az ízelt végtagok, hogy csak nagyítóval tudnám megszámolni őket, másrészt olyan szaporán szedi. Fűszálra fel, fűszálról le, fel-le, fel-le, meg nem áll, azon csodálkozom, mikor eszik? Vagy elkapja rohanás közben a még parányibb – és általam szabad szemmel nem észlelt – falatokat a levegőből? De ha nem eszik, meddig futkos még a zöldben, valamint ő maga meddig piros?

Gergely Tamás

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. július 8. 05:58

   Szerintem addig piros ameddig poros,mert előbb-utóbb őt is felfalja valamelyik szárazföldi cet.

2. gergely:
   2014. július 8. 11:14

   Tényleg – mindenik állatnak van ellensége, kivéve talán a szirti sast