Önéletrajzi dokumentumregény

Rövid Észak-Eforie-i tanfolyam után megkezdtem idegenvezetői tevékenységemet Mama­ian. A román tengerpart Ukrajna és Bulgária közt elterülő, 245 km hosszú partszakasz. Legis­mertebb üdülőtelepei: Mamaia, Mangalia, Eforie Nord, Eforie Sud, Techirghiol, Costinești, Olimp, Neptun, Aurora, Venus, Jupiter, Saturn, Vama Veche, Năvodari. Köztük Mamaia a leglátogatottabb, egyben legmodernebb üdülőhely. Constanţatól északra, a Fekete-tenger és a Siutghiol-tó között található. Hossza 8 km, szélessége azonban csak 300 m, állandó lakossága minimális (20-50 ember). A partvidék nagy része napernyőkkel, napozószékekkel van ellátva. Itt-ott képzett vízi mentők vigyáznak az üdülők biztonságára. A szórakozási lehetőségek igen számosak: Parcul Satul de vacanţă (A vakációs falu parkja, amolyan Vidámpark-féle), sportpályák, kertek, medencék, kaszinó, diszkók, mozik, melyekben minden nyáron román könnyűzenei fesztivállal szórakoztatják a kikapcsolódásra vágyó turistákat. Mamaia, illetőleg az egész „román Riviéra” saját, külön rádiója a több nyelven sugárzó Radio Vacanţă. A Siut­ghiol-tavon több vízi sport is űzhető: vízisí, scuba diving, yachting, szörfözés. A tenger vize viszonylag tiszta, kellemes és csupán enyhén sós. A szállodák a már megszokott skatulyák a maguk szerény, ezért nem is túlságosan drága komfortjával. Német, olasz, dán és egyéb szem­mel nézve, mert a románok közül bizony nem sokan engedhették meg maguknak ezt a kom­fortot sem. A zsúfoltság elképesztő, és lárma, szemét lépten-nyomon. Engem legjobban az ál­landó zene és fény idegesített. Este ugyan leoltottuk a villanyt, de mi haszna, ha az ablakokra egyetlen redőnyt sem szereltek, bár kint egész éjjel nappali fényben úszott a szálloda. És persze zenéltek, mindig zenéltek valahol. Próbáltam megszokni, de sehogy sem sikerült. Végül pokolba kívántam az egész tengerpartot, melynek eddig csak a nehézségeit tapasztaltam, s csupán a turista buszból nézhettem, hogyan szórakoznak egyesek. Hát nekem nem volt időm ilyesmihez, hiszen egy idegenvezető ajtajának, jelen esetben a szobámnak mindenki előtt nyitva kellett állnia, magyarán a szállóm volt az irodám. Néha kiosontam ugyan a plázsára [napozó], de akkor sem kedvtelésből, hanem mert egyedül ott éreztem biztonságban magamat. De ez a biztonságérzetem is hamar elillant, amikor valakinek épp mellettem csórták el a ruháját, amikor napozás közben elaludt.

Minden hét a múlt és aktuális heti munkaterv megbeszélésével kezdődött, ami többnyire abból állt, hogy elszállítottuk a német turistákat a 15 km-re található Kogălniceanu reptérről, és útközben néhány mondatban bemutattuk nekik a román tengerpart és főleg Mamaia látványosságait, a különböző szórakozási és vásárlási lehetőségeket stb. De erre inkább csak nappal került sor.
– Éjjel hagyd őket pihenni! – figyelmeztettek a rutinosabb kollegák.
– Ezeket? Hát nem ismered a fritzeket, barátom? Ha valami jár nekik, legyen az egy szimpla tájékoztatás, erkély, koktélparti, akármi, ahhoz ők körömszakadtáig ragaszkodnak.
– Kivéve az éjjeli csevegést, amiből nemhogy nem kérnek, de kifejezetten utálják.
Megérkezésük utáni napon rendszerint koktélpartira hívtuk őket, hétvégeken pedig úgyne­vezett bunter Abendet [vidám műsoros estet]  rendeztünk. Egyszerű, komplikációmentes munkaprogram – jegyezhetné meg erre valaki. Pedig hol álltunk mi az egyszerű, komplikációmentes munkaprogramtól! A legtöbb bajt a mamaiai-vezetés szervezetlensége, dilettantizmusa okozta, s még csak nem is méltatlankodhattunk emiatt, ugyanis épp abban az évben szervezték újjá az egész tengerparti turisztikai hivatalt. Itt valamennyi hivatalnok kezdve az idegenvezetők csoportfőnökétől az igazgatóig abszolút mazsola volt, úgyhogy bármit is kérdeztem bárkitől, csak a vállát vonogatta. Hibázgattam is serényen, főleg a számadatokat tartalmazó iratok kezelésében.
– Was ist das? [német: mi ez?] – hívatott magához egyik nap a könyvelő, és elém tartott egy piros ceruzá­val sűrűn javított papírlapot.
– Bocsánat! Úgy látom, hibáztam – hebegtem.
Ez az átkozott matematika! Hát már soha sehol sem szabadulok meg tőle! Szerencsémre földi, pontosabban szalontai volt a könyvelő, egy létszámfölösleg miatt leépített banktisztvi­selő, így semmilyen anyagi következménye nem lett a dolognak.

(Folytatjuk)