Az alku

Benda professzornak igazából nem sok választása maradt: miután egyik pillanatról a másikra letartóztatják, elhurcolják, majd módszeresen megkínozzák, ráadásul legjobb barátját mitegy figyelmeztetésül, nyomatékként hidegvérűen agyonverik a szomszédos börtöncellában, fiatal feleségét és gyermekét mentendő, fejet hajt a kérésbe csomagolt hatalmi parancs előtt. És amíg a végzetes útra készül, felesége könyörgését hallgatva, hogy használja ki a távozását a menekülésre, ne törődjön az itthonmaradottak sorsával, mentse magát, ahogy tudja, Benda professzor képtelen a saját problémáit mérlegelve szemlélni a világot. Orvos ő, aki felesküdött a betegségek ellen, nem a beteg szenvedésének részletei kötik le a figyelmét, hanem a baj leküzdésének a mechanizmusa, a versenyfutás az idővel, a globális felelősség. A rafináltan perverz elgondolás kitervelői jól választottak, amikor „megbíztak” benne: a professzornak nem kellett több, mint keresztülmenni az átélt kényszerítő eseményeken, és ezalatt egycsapásra magáévá tette a küldetés lényegét: anélkül, hogy megbízói logikáját átvette volna; faj- és sorstársai megmenekülésének egyetlen lehetséges esélyt látta meg a rá bízott feladatban. Erkölcsileg mélységesen viszolygott minden kétes értékű alkutól, ám miközben az ausztriai helytartó a misszió lényegét magyarázta előtte, Bendában furcsa megvilágosodás ment végbe.
„- Mi gátolja a birodalmi kormányt, hogy közvetlenül lepjen kapcsolatba a külföldi kormányokkal? – kérdezte a professzor.
– Mivel ezt ön is jól tudja, a választ megtartom magamnak. Azonkívül egy zsidó jobban ecsetelheti a zsidók helyzetét.
– Még nem mondtam igent, birodalmi helytartó úr.
– …Ha a nagytakarításnál kiderül, hogy valamilyen áru fölöslegessé vált, akkor vagy eladják vagy megsemmisítik. Még egyet szeretnék hangsúlyozni: természetesen elutasítjuk a zsidópénzt. Ha a külföldi kormányok menekültügyi konferenciát hívnak össze, akkor fizessék is meg a zsidók árát.
…Eufóriás érzés fogta el a professzort arra a gondolatra, hogy csak gyűlölte, rettegte, de nem vetette meg eléggé a bűnös uralmat. Most maga a főporkoláb nyitott előtte ablakot a világra. Harminckét ország képviselői gyűlnek össze Evianba. A Führer és helytartója nem semmisítheti meg a zsidókat anélkül, hogy előbb üzletet ne ajánlana, félmillió zsidót százhuszonöt millió dollárért, hoci-nesze. Talán sorvad már a nagyzási őrületbe esett rendszer, talán magában hordja a csőd csíráit. Milliókat kobzott el, de ez a pénz már mit sem ér, akár a rablott bankjegy, amelynek számát ismeri a rendőrség. A rendszer nem boldogul ellenfeleinek pénze nélkül. Váltságdíj. Az emberrabló által követelt váltságdíj a bűnöző meghajlása a törvény előtt. A kifizetett váltságdíj viszont a törvény meghajlása a bűnöző előtt. Mindegy. Evian-les-Bains. A híres vesegyógyhely… De talán nemcsak a vesét, a lelkiismeretet is tisztára mossa Evian. Ha vállalja a küldetést, harminckét nemzet képviselőivel beszélhet…
Nem utasítja el a küldetés vállalását, mondta, de három feltételhez kell kötnie: bocsássák szabadon zárkatársát, dr. Hugó Schönglas ügyvédet, szüntessék be a zsidóüldözést az eviani konferencia tartamára, adjanak kiutazási engedélyt feleségének és gyermekének…”
Utóbbi feltételét természetesen nem fogadják el, viszont minden egyébben biztosítják a játékszabályok korrekt betartásáról.
De vajon lehet-e, szabad-e hinni ennek a velejéig erkölcstelen hatalomnak? Nincs más választás: ez maga a küldetés! Mint ahogy agyonvert barátjának az volt a küldetése, hogy nyomorultul belehaljon a kínzásokba. Az ő küldetése a professzor lelki megrendítése volt. A hóhérok precízen és alapos háttérismerettel dolgoztak: úgy manipulálták áldozataikat, ahogy a birodalmi érdekek diktálták.
Mindez olyan apró részletben is megnyilvánult, mint a konferencia helyszínének a „kiválasztása” a szervezők részéről. Először semleges, svájci területre gondoltak, ám a svájci hatóságok óvatoskodó kérésére lemondtak az eredeti tervről és a közelben, francia területen választottak a tanácskozáshoz „eszményi” színteret. Hans Habe szerint: „Az államférfiak – mint Karlsbad, Bécs, Verona, Utrecht, Genf, Jalta és Locarno példája is mutatja – mindig előnyösnek tartották, hogy a szenvedő emberiség problémáit a legkellemesebb éghajlat alatt és a legjobb turisztikai körülmények között oldják meg.” Így aztán, a készülődő háború „országútján” Evian viszonylag könnyen elérhető és befolyásolható volt a hivatalosan távolmaradt német birodalmi érdekek által is.

(Folytatjuk)

1. Elekes Ferenc:
   2014. július 12. 06:44

   „Az államférfiak – mint Karlsbad, Bécs, Verona, Utrecht, Genf, Jalta és Locarno példája is mutatja – mindig előnyösnek tartották, hogy a szenvedő emberiség problémáit a legkellemesebb éghajlat alatt és a legjobb turisztikai körülmények között oldják meg.”

   Most is pontosan így van! Sőt! A miccs-ellenőrök ilyenkor ellepik tengerpart fövényét, naphosszat lubickolnak, csak szórakozásból büntetnek. Semmi pénzért nem mennének egy elhagyott, lerobbant faluba, hogy megnézzék, mit esznek a helyi, petróleum-szagú büfében a népek.
   Soha, semmi nem változik meg az emberi lélekben. Épp ezért: az író ne keressen mondanivalójájoz világháborút, távoli országokat, furcsa formájú vidékeket, szokatlan viselkedésű népeket, elég, ha szétnéz ott ahol van.