Tárgyalások

Benda professzor küldetésének egész ideje alatt megszállottan tárgyal. (Ebben nem csupán irodalmi rokonlélek a Werfel által megformált Johannes Lepsius tiszteletessel.) Utazás közben, majd szállodai magányában, alattomosan rátörő rosszullétei idején többszörösen végigfuttatja magában megbizatásának tétjét, és bár undorodik a kufárkodás közvetítői szerepétől, mind jobban ráébred arra, hogy a zsidóságnak, s általában az üldözötteknek valójában nincs alternatívájuk: vagy segít rajtuk a magát demokratikusnak, emberségesnek nevező nyugat, vagy elnyomóik, üldözőik teszik azt velük, amit éppen csak akarnak.
Vitái során rendre meg kell küzdenie az eviani küldöttekkel, akik igazából, bár mélységesen megértik a menekülni vágyók sorsát, azért nem lelkesednek a fejpénzben kifejezett váltságdíjért, mert… És itt aztán elsorolnak mindenféle kifogást, szempontot, bökkenőt, amelyeken rendre megtörik a szavakban kifejezett jószándék; nem lehet véletlen, hogy máig él az a nácik által hangoztatott vélemény, miszerint Evianban tulajdonképpen nem is a németországi antiszemitizmus lepleződött le, annál inkább a demokratikus nyugat közömbössége, amely képtelen volt közös nevezőre jutni a Németországban fölöslegessé váló embertömeg befogadását illetően. Nem egy esetben, a zsidóság képviselői is hajlottak arra, hogy az eviani küldöttek határozatlanságát, a konferencia döntésképtelenségét és halogató taktikáját tegyék felelőssé a második világháború során bekövetkezett népirtás következményeiért. (Konrád György például 2014-ben is így aposztrofálja – nyilván, erős túlzással – az Evianban történteket: „1938-ban a nyugati demokráciák a franciaországi Evianban megállapodtak abban, hogy nem adnak menedéket a náci megszállás alá kerülő Európából menekülni próbáló zsidóknak, és nem engedik behajózni őket Palesztinába, az ókori Izrael területére.”)
A konferenciát kezdeményező Egyesült Államok, látván a megegyezés esélyének szétfoszlását, mentené a menthetőt és csekélyke eredményként legalább egy menekültügyi kormányközi bizottság létrehozását szorgalmazza, londoni székhellyel. Jellemző, hogy a nemzetközi vitákban már akkor is leginkább akadékoskodó britek végül belemennek a „játékba”, hiszen tudják az örökigazságot: ha egy problémát el akarsz ásni, alakíts bizottságot!
A konferencia iránti felfokozott várakozásokra jellemző az Egyenlőség című magyar nyelvű lap 1938. június 23-i számában megjelent tudósítás, amely hírül adja, hogy „néhány év alatt az Egyesült Allamok területén egymillió zsidó emigráns fog otthont találni … „, továbbá, hogy „az angol kormány be fogja jelenteni, hogy melyik angol gyarmat és domínium területén telepíthető le nagyobb számú zsidó menekült”. A cikkíró szerint „a július 6-i eviani konferencia lehetővé fogja tenni, hogy Európából most már nagy tömegekben vándorolhassanak ki azok a zsidók, akiknek itt maradása lehetetlen lett.” A magyar nyelvű tudósítások általában is lelkendezőek, túlzottan sokat ígérőek, távol állnak a realitásoktól – ezért aztán a későbbiekben lefegyverzőkké, demoralizálókká válnak a tényleges vészkorszak idején.

(Befejezése következik)