Béres Vivien tartotta a szavát… (Egy rendhagyó verseskönyv története)

1. Könyvbemutató a nagyszünetben

Könyvbemutatóra hívott a csengő május 28-én délelőtt. A IX. osztályos Béres Vivien tartotta szavát, megírta a kötetre való verset, így már csak a bemutató kellett ahhoz, hogy a diákság is megismerkedjen Vivien képességeivel. Zöld borítójú könyvvel ismerkedhettünk meg a nagyszünetben. A borítót Vivien osztálytársa, Deák Judith készítette. A kötet színvonalát emeli a versek között itt-ott látható Nyíri Melinda XII. osztályos tanuló egy-egy grafikája. Hatvan érzelmekről, érzésekről, a tinilány világáról szóló verset foghat kezébe az olvasó az Érzelmek címre hallgató kötetben, amelyből a IX. osztályos Veress Szilárd
szavalt el néhányat a Bolyai János teremben tartott bemutatón.

bemutato

Iancu Theodor
Bukarest, Ady Endre Elméleti Líceum, IX. osztály
[Bukaresti Magyar Élet, II. évf. 7. sz. 2014. július 10.]

2. Interjú Béres Viviennel

Az esemény felkeltette a Káfé főnix szerkesztőjének figyelmét és interjút kért a fiatal szerzőtől. Kérdéseire még aznak megérkeztek a válaszok. Alább olvasható a kérdezz-felelek:

* Mi volt az első gondolatod, amikor a kinyomtatott könyvedet a kezedbe vehetted?
Nagyon örültem, hogy elérhettem ezt!

* Mi volt a leghízelgőbb vélemény a könyvről? És mi volt a legkevésbé hízelgő?
A leghízelgőbb a „Jaj, mennyire ügyes vagy, gratulálok!” volt. A legkevésbé pedig: „Örülök, hogy megjelent!”.

* Hány új verset írtál már a könyv megjelenése óta és ezek közül melyiket érzed a legsikerültebbnek?
15-öt írtam, a legsikerültebbek pedig a Szerelmed és a Fantom című verseim voltak.

* Ki az, aki rendszeresen tanácsokat ad a versek megítélésében?
Egy számomra nagyon fontos ember, barátom Takó Ernő Attila (Őrni).

* Kedvenc költőd?
József Attila.

* Kedvenc íród?
Shakespeare.

* Kedvenc könyved?
Leah Ruth Robinson: Versenyfutás a halállal (orvosi-krimi)

* Mi az, amit már ma tisztán látsz a jövődből?
Amit tisztán látok az az , hogy tudom: az írással akarok foglalkozni komoly szinten, és persze fejlődni e téren.

berssvivien

3. Béres Vivien Beatrix verseiből

C s e n d b e n

Csendben s gondtalan,
Tűnődök el, sorstalan
életem oly modortalan
velem s szokatlan.

Csendben s kedvetlen,
Gondolkodok szüntelen
életem oly kegyetlen
velem s szemtelen.

Csendben s szertelen,
Eme kis meztelen
Életem oly kezdetlen,
velem s kénytelen.

Csendben s bizonytalan,
Utam nyomtalan,
életem oly hontalan
velem s haszontalan.

F é l e k

Szólni nem tudok, csak nézlek,
Beszélni nem merek, félek.
Te csak nézel, gondolsz valakire,
Fáj tudom ő rá, ugyan más kire?

V á r v a

Szikla szélén állva,
Ábrándozva, várva.
Várva valakire,
Várva a szabad életre.
Egy lépés ugyan,
Testem mélybe zuhan.
Szabad lennék örökre,
Siralmas múlt végetérne.
Egy lépés a mélybe,
Már nem félek tőle.
Szikla szélén állva,
Ábrándozva, várva.

kotet

4. Részlet egy előszóból:

Szováta, Marosvásárhelytől 60 km-re keletre, a Mezőhavas délnyugati előterében, a Szovátai-medencében fekszik. A Kis-Küküllőbe siető Juhod, Sebes, Szováta és Szakadát patakok hordalékkúpjaira épült város. A település a székely Őrlec nembeli Szovát nemzetségről kapta a nevét. A környéken már a rómaiak is bányásztak sót, majd a középkorban is folytatódott a kitermelés. A régi mélyedéseket idővel csapadék és folyóvíz töltötte ki, így keletkeztek az első sóstavak. Első lakói 1578-ban sótermelésre idetelepített elszegényedett szabad székely családok voltak. Első fürdője a XIX század közepén épített Gérafürdő a Sós-pataknak a Szovátába ömlésénél volt, innen fokozatosan Felső-Szovátára a mai fürdőközpontba helyeződött át a fürdőélet.

Itt született Béres Vivien 1998. augusztus 30.-án, aki tanulmányait a Sófalvi Illyés Lajos Általános iskolában végezte. A legkedvesebb tanára Mózes-Szilágyi Katalin magyar tanárnő, aki egyben osztályfőnöke is volt. Ez az értékes történelmi háttér itatta át a lelkét, az itteni tájak, erdők, dombok, virágok alakították látási világát, szülei, nagyszülei és a magyar közösség a lelki világát. Sokszor gyönyörködött a Medve-tó különlegességében, mely nevét kiterített
medvéhez hasonló alakjáról kapta…

A sors úgy adta, hogy Vivien 2013-ban a IX-ik osztályt a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban folytatta. A fővárosi élet fergetegébe került, mint száz évvel ezelőtt annyi értékes erdélyi magyar. Álmában oldogatja-kristályosítja a Medve-tó 66.000 tonna sóját, melyet a honvágy és az első nagy szerelem fűszerez, és így verseket kezdett rügyezni a lelke, melyeket elsőként a Bukaresti Magyar Élet közölt. Közben virágba borult az életfája, és megszületett az első verseskötete. Reméljük, hogy évek múlva több is követi.

Amint fent, úgy lent. Az égi konstellációk alakulása, a bolygók vándorlása a mintája annak a muzsikának, amit az ihlet pillanataiban a komponista belül hall. Ez a „kozmikus – belső” zene jelenik meg aztán a szimfóniákban, a versekben, tételekben, és persze minden ihletett alkotásban is. Az égi jelek ragyogják, sugallják, inspirálják át a földi életünket is, és mi dönthetünk úgy, hogy harmóniában együttrezgünk a kozmosszal, de dönthetünk úgy is, hogy mindezekről nem veszünk tudomást. A versírás közben a tanulók java része nem azt teszi, mint a hétköznapokon, így lehetősége nyílik kitekinteni a „mókuskerékből”, s észrevenni az elhagyást, az átalakítást igénylő „élet – dolgokat”. Ezért mondjuk azt, hogy bár minden égi helyzet egyszeri, és megismételhetetlen, tehát szent, mégis a piros betűs versek csillagjeleire kicsit jobban érdemes odafigyelnünk.

Dr. Bencze Mihály és Forró László

[Forrás: A jelenleg Bukarestben élő diákköltőnő Érzelmek című, első kötetéből. Kiadja a Bukaresti Magyar Élet, 2014-ben. A kötet teljes anyaga elérhető és letölthető a Bukaresti Ady Endre Líceum honlapjáról]

2014. július 14.

7 hozzászólás érkezett

  1. margareta orosz:

    Kedves vivien, kivanom hogy legyel ekesen szolo csillaga– magyar nemzetnek…

  2. Béres Vivien:

    Köszönöm szépen!!

  3. pepo:

    Ügyi,,grat:))

  4. csillogo:

    „Virágba borult az életfája”
    Szívből gratulálok a verseskötethez és az életfádon még sok szép szófüzér teremjen, mely gazdagítja a lelkedet és ezáltal a nemzetünket!

  5. Béres Vivien:

    Köszönöm szépen! :)

  6. Takó Ernő Attila - Őrni:

    Szeretettel gratulálok a cikkhez, interjúhoz, a feltett versekhez, igazán szép elismerés, büszkeséggel tölt el, hogy megemlítettél a riportban, köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! :)

  7. Béres Vivien:

    Köszönöm szépen drága Őrni! :)

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights