„Legyünk hát Orfeuszok minél többen”
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Pethő László Árpád költővel
—Egyik vallomásában írja: a halandó ember számvetéssel tartozik életéről.
Miről kell(ene) beszámolnunk életünk alkonyán, amikor, úgy érezzük, megettük kenyerünk javát?
— Bizonyára mindannyian úgy vagyunk életünkkel, hogy számot kell adni róla, főleg ha alkotóként tevékenykedünk. Persze a szó elszáll, de ha könyvek maradnak utánad, akkor megítélhető vagy. Az idő nagyon gonosz rosta! Isten lábát fogva, viszont reménykedhetsz, hogy akad tetted, írásod, versed ,melyre emlékezni fognak utódaid is.
— Kolozsváron született, Marosvásárhelyen és Brassóban járt iskolába, s végül a Brassói Lapok szerkesztőségében kezdte pályafutását. Kik voltak akkori szellemtestvérei a Cenk alatti városban, akikre mindig szeretettel és tisztelettel gondol?
— Brassó számomra sokat jelentett. Akkor, a diktatúrában is megmaradt háromnyelvű városnak (még nem árusították ki a szászokat), és ez aktívan jelen volt a kultúrában is. Lendvay Éva kedves kolleganőm, is szervesen részt vett ebben a szellemi jelenlétben. Számomra Balassi, Berzsenyi, Arany János, Petőfi, Ady , József Attila , Nagy László, Pilinszky János, Csoóri Sándor, az ókori görög mitológia, és a Biblia jelentették azt a szellemi hátteret, amelybe kapaszkodhatott a mindennapi újságírásba belefáradt lélek.
— Későn érkező utasként, szinte negyven éves volt, amikor megjelenik első verseskötete a Forrás sorozatban, a Visszatérés(1983). Miért kellett ennyit várnia, hisz azután gombamódra láttak napvilágot kötetei?…
— Tulajdonképpen későn kezdtem el írni. Huszonöt éves koromban vettem komolyabban! Akkor több hitele és hatása volt a leírt szónak, prózának , verseknek. Ám nemcsak emiatt késett első kötetem, hanem politikai meghurcoltatásom, és 1975-ben való bebörtönzésem miatt. A kötet anyaga 9 (kilenc) évig „pihent” a bukaresti Kriterion könyvkiadó fiókjában. Gondolom, a belügy ( a hírhedt szeku) éber ügynökei is alaposan áttanulmányozták; féltek az elvtársak a leírt, de főleg az olvasók elé kerülő könyvektől.
— 100 éve tört ki az első világháború, ami később „megszülte” Trianont s a trianoni vöröslepedőbe bugyolált, máig feldolgozhatatlan szindrómát. Egész verciklusai vannak erről. Mit szeretne még elmondani a nagyvilágnak?
— A trianoni trauma mai napig a magyarság lelkét nyomorgató időszak, mely a II. Világháború után , a Párizsban kötött békeszerződésben még fokozottabban megismétlődött. Tudjuk jól, mi okozta, és főleg kik. Az Antant hatalmak pedig most az EU keretében a határok „légiesítésével”gondolják megoldani ezt a kérdést, ami, tulajdonképpen, szemfényvesztés. Láthatjuk a gyakorlatban! Ezt egy írónak, költőnek nem lehet szó nélkül hagynia, hallgatnia erről a főleg a határon túli magyarságot megnyomorító helyzetről.
— Kit ismert Erdély nagy költői, írói közül, akik jó irányba vitték szekere rúdját ittléte során?
— Elsősorban Kányádi Sándort említeném, aki verseimről mondott véleményével ösztönzőt , úgymond költővé avatott. Szívesen jártam akkor , a 1970-es években, a Napsugár szerkesztőségébe, ahol Fodor Sándor, Bálint Tibor (nyugodjanak békében) alkotta azt a közösséget , melyben jól érezhette magát a pályáját kezdő író, költő. Kántor Lajos volt az, aki mint a Korunk versszerkesztője közölte is verseimet, majd később véleményezte kötetemet. Akivel még közelebbi, baráti ,irodalmi kérdésekben ösztönző kapcsolatot tartottam az Lászlóffy Ali volt, ő bátorított kötetem összeállítására, és amikor bajban voltam Kolozsvárott a belügyesek zaklatása miatt, javasolta és segített a Brassói Lapokhoz való kerülésemben.
— Több verset írt Visky Árpád emlékére, milyen kapcsolat fűzte a tragikus sorsú színészhez?
— Visky Árpád nagyon kedves, lelki jó barátom volt. Megérdemli a nyugodalmat, ugyanakkor a megemlékezést is! Egy levélben, írásban fogalmazta meg, hogy a vers legyen mondható, dallamos. Ő maga is írt verseket, tehát költő is volt. A marosvásárhelyi színháztól való távozása (eltávolítása) előtt, pódiumműsor keretében készült bemutatni Bolyai-poémámat. Természetesen, megakadályozták. Majd tragikus sorsának színhelyére távozott: Sepsiszentgyörgyre. Meggyőződésem, hogy nem önkezével vetett végett életének. Meggyilkolták! Szellemétől, színészi alkatától féltek. Idézném itten azt a versszakot , neki dedikált versemből, melyet akkor a cenzúra kivett kötetemből: „Te is tudod:/jaj annak a népnek /mely csak a /gyomráért lázad/s hétszer keserves/kinek hazája/csak a háza.
— Néhány kötetét Kusztos Endre és Molnár Dénes illusztrációi díszítik. E két képzőművész alkotásai állnak legközelebb az ön által létrehozott szellemi értékhez?
— Kusztos Endre apám által lett ismerősöm, majd barátom. Én verset, verseket dedikáltam grafikáihoz, ő pedig csodálatos műveivel ajándékozott meg. Klasszikus értelemben, Erdély Nagy István utáni grafikaművészet fejedelmének tartom. Molnár Dénessel, pedig úgy kerültem kapcsolatba, hogy egyetemi évei alatt, a családom bérelte az ő marosvásárhelyi lakását , így neki fizetve az albérletet, valamelyest hozzájárultunk egyetemi éveinek költségeihez. Ezután kértem meg Bolyai-poémám illusztrációinak elkészítésére, végeredményben egy kötet teljes megszerkesztésére. Oly jól sikerült, hogy itt az anyaországban végül, halála után, kötet lett belőle. A Mentor kiadó nem vállalta a megjelentetését. Tehát kijelenthetem, hogy ez a két képzőművész, grafikus barátom művei meghatározóak voltak könyveim egyharmadánál az esztétikai kivitelezés emelésében.
— Mikor kezdett haikukat írni, ami oly dívatos napjainkban mint Petrarca idejében, a 13. sz. első felében a szonettek?
— A haiku-írást, három sor, 5/7/5 szótag soronként, ujjgyakorlatnak tekintettem. De hamar rájöttem, hogy egy-egy haiku akár versszaknak is felfogható, és magyaros versformává „alakítva”,teljes értékű vers lesz belőle. Most már inkább így alkalmazom. Több- kevesebb sikerrel.
— Egyik haikujában azt kérdi: hol van a haza, s meg is adja a választ: a hadak útján, egy bokor alatt. Van még egy másik haza is a szívében, vagy csak a „megkopott szülőföld” emlékezete?
— Az hogy sokszor a haza egy bokor alatt, a hadak útján találtatik, sajnos történelmileg igaz is lehet, de itt egy metaforáról van szó. A valóságban pedig nem szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel, hiszen nagyszüleim Kolozsváron vannak eltemetve, szüleim pedig Marosvásárhelyen . Ráadásul a fiam úgy döntött, hogy a Székelyföldön alapít családot. Tehát itthonról haza járok, évente többször is. A szellemi kapcsolat pedig abban mutatkozik meg, hogy könyveim java része Kolozsvárott, Marosvásárhelyen,és Hargita megyében is be lettek mutatva.
—1987-ben áttelepül Magyarországra, aminek minden bizonnyal, nyomos okai lehettek… Miért hozta ezt a döntést?
— Áttelepülésem indoka nagyon egyszerű: politikai üldöztetésem Romániában. Lehetetlenné tették nemcsak alkotói munkámat, hanem egzisztenciális létünket is, fenyegettek,állandó zaklatásnak kitéve családom tagjait is. Az i-re akkor került fel a pont, amikor anyaországbeli barátaim valahogyan eljuttatták első kötetemet Münchenbe , és a Szabad Európa rádióban ismertették ,és elszavalták 2-3 versemet (1986-ban). Horribile dictu, október 23-án megjelent lakásomon a „szolgálatos” belügyes ,hogy otthon vagyok-e? Értettem a célzást…Beadtam az útlevélkérelmemet, és amikor ideadták, tételesen kijelentették, hogy ez az utolsó, amit kaphatok…Másfél évvel „kintmaradásom „ után, családom is követhetett.
— A közösségi portálon—ez akár bántó is lehet! — mindössze három kötetét sorolják fel, holott, tudjuk, sokkal több jelent meg eddig. Kérem, sorolja fel ezeket, műfaji megoszlásban.
— Első, Magyarországon megjelent kötetem, mely még az otthoni termés eredménye: A gömb másik fele(versek), melyhez Csoóri Sándor írt fülszöveget, ajánlást. Ezt követte a Közeledvén a feltámadáshoz , válogatott versek, melyhez a Molnár Dénes illusztrációit használtam fel. Szintén versek: Hónaljig lángolás, majd a Hajlatok tüzében(versek), melynek érdekessége, hogy a fiam képeslapgyűjteményéből válogattam hozzá illusztrációkat. Következett az Álomfoszlásban, versek és dráma, egyetlen kísérletem , elkalandozásom a dráma területére. Jött a már említett Bolyai-poéma : Arccal a végtelen felé, Molnár Dénes grafikáival. Ezt követően , mivel figyelmeztetett már Csoóri Sándor ajánlásában, hogy ne tagadjam le múltamat, nekiveselkedtem,és két prózai kötetben megírtam önvallomásaimat: Kinek kezében a lámpás? és Földreszálltan, de a jelent sem hagyva ki, fűszereztem mindkét kötetet beszélgetésekkel, melyek újságírói munkásságomból adódtak. Bálban bál című kötetem ,válogatott, és új versekkel jelent meg, és az idén, tehát 2014-ben, Honfoglalások címmel , versek és begúbózott pillangók. A begubózott pillangók már az öregkorhoz közeledő ember kórházi élményeit mondja el, rövid, lírai prózában.
— Verseinek van egyfajta, megkapó dallamossága, kik próbálkoztak a megzenésítéssel?
— Közben, úgy ahogy, Visky Árpi, Dinnyés József is felfigyelt verseim dallamosságára, és jó párat megzenésített ezek közül. Ballasi idejében, ő maga is dallamra írt verset. Most fordítva történik, tudjuk ezt Kányádi verseivel kapcsolatban is,milyen hatása, és sikere van a megzenésített versnek. Azt írtam Bálban bál című kötetem bevezetőjében: ”A vers ünnep. Jó lenne, ha minél több lenne belőle. Euridikét többször kellene felhoznunk az alvilágból, mert sokan e világból is alvilágot teremtenek. Elfelejtenek énekelni, verset mondani, ünnepelni. Legyünk hát Orfeuszok minél többen!”
Legyünk!
Kérdezett: Székely Ferenc
Pusztai Péter rajza
2014. szeptember 4. 06:50
Nem szólnék hozzá, ha nem érintene személyesen ez a beszélgetés.Nálunk a családban is voltak hasonló helyzetbe került személyek,és barátaink egy része is megjárta a poklott a vörös diktátor idejében.Ezért kell mindenkinek akit meghurcoltak,bebörtönöztek akkor, őszintén elmondania, vagy megírnia a vele történteket, ha még életben van.Így tettek el láb alól több egyetemi tanárt ,középiskolai ,és alsó tagozatos tanitót, de mondhatnám Sűtő István költőt is.Szóval most amikor minden irányból támadják az anyaországot,és a határon túli magyarságot, érzésem szerint nyugatról felpiszkálva a kisantant országait, vigyáznunk kell egymásra,és Dsida Jenő Psalmus Hungáricusa kell eszünkbe jusson,persze a gazembereket az árulókat kiközösítve,kidobva sorainkból.
2014. október 3. 17:31
Jó lett volna egy pár verset is közölni a költőtől, mivel kevésbé ismerik munkáit, verseit itt Erdélyben.Talán a Bolyai poémát,melyet nemrég a Kultúrpalotában szavaltak el egy Bolyai ünnepség apropóján.Várjuk a verseit is.
2015. április 16. 12:07
Mi van, féltek a leírt szavaktól?