Dancs Artur: Ebédidő

Mindig vita van, ha a Tizennegyedik utcáról van szó. Az idősebbek s a sznobok legszívesebben a Village-hez kapcsolják, mások szerint pedig Chelsea szerves része a Fourteenth Street. Én meg most találtam ki, hogy az a hely, ahol ez a kép készült délidőben a Stuyvesant Town nevű lakónegyed partján található. És végül is Manhattan ez is meg az is, azaz New York City. * Helyszín: East Village/Chelsea - Stuyvesant Town (hogy harag ne essék)

2010. augusztus 13.

5 hozzászólás érkezett

  1. elekes ferenc:

    Hogy harag ne essék…Egyszer, eléggé meggondolatlanul ezt az egész fertályt odacsatoltam
    alszeghez. De a felszegiek azt mondták, ebédidőben ilyesmivel ne foglalkozzam, inkább vigyem el innen azt a tűzoltó-létrát, mert rontja a falunk kinézetét. Soha, sehol nem lesz egyetértés.

  2. TéGé:

    Stockholmban az „úri” negyed az Östermalm, vagyis keleten fekszik. Helsinkiben ez éppen fordítva van…

  3. Art úr:

    Én megmondom az igazat… Én biza, nem merem Szatmárhoz csatolni, mert én nem is tudom, mihez kezdenénk ott avval a rettenet sok autóval a Tizennegyedik utcáról. Mert Szatmáron nagyon nehezen közlekedünk már így is. Hát még ha …
    A létrák miatt nem problémázom, nekünk van Tűzoltótornyunk otthon.
    …Szóval olyan ez a drága Tizennegyedik utca, mint Szatmárunk – éppen a határon van, úgy hogy néha mindkét oldalnak kell, néha meg egyiknek se igazán. Mikor melyik folyó felől fúj a szél. Merthogy Manhattan elég szeles hely, de ezt már mondtam egyszer.

  4. demivanna:

    Artur kedves, Szatmárról el kell menni, hogy szerethesd… vannak még ilyen dolgok földön és égen…!

  5. Art úr:

    39 évig se hagytam el, és mindig nagyon szerettem :)
    Ettől még nagy igazság, amit szóltál, Deb.

    De akkor se lenne, hova tegyük azt a rettenet sok automobilt, na…

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights