A fémregiment

Javában sorozzák az öreg fiúkat. Büszkék is rá az öregek és el is kötőzködnek e hadastyán-rekruta soron. Egy tréfás kedvű fővárosi lapszerkesztő, akit ugyancsak vén fejjel vettek be katonának, toboroz. Megalapítja a  fémregimentet.
— Alkalmas. — Alkalmatlan, — mondja ki a jelentkezőkre.
— És mért fémregiment ? — kérdezik tőle.
— Mert ennek a hadseregnek csak olyan lehet a tagja, akinek rezes az orra, vagy ezüst a haja, arany a foga, ólom a lába.

Neki csak egy szivar jár

Egy sebesült zászlós beszélte, aki hosszabb ideig nyomta valamelyik  galíciai kórház ágyát. Jó dolguk volt. Szeretettel bántak  velük, főként a kórház  jótevő angyala: egy szépséges grófnő, aki igen hithű orthodox volt és bár vallásra való tekintet  nélkül egyforma gyöngédséggel gondozta minden betegét, mégis mindennap minden sebesülttől megkérdezte:
— Hány éves?
— Hol sebesült meg?
— Hogy érzi magát?
— Milyen vallású?
Ha görög katholikus volt a beteg: kapott négy szivart, ha római katholikus volt: hármat, protestáns kettőt és az izraelita egyet. Zászlósunkat épen harmadszor kereste fel és kérdezte:
— Hogy hivják?
A zászlós megmondta újra a nevét.
— Hol sebesült meg?
— Gorliczénél.
— Hogy érzi magát?
— Köszönöm, jobban.
— Milyen vallású?
— Csókolom a kezét, méltóságos asszony: egy szivart kérek, — felelte a zászlós.
A grófnő elpirult, — öt szivart adott neki s attól fogva elmaradt az a kérdés, hogy «milyen vallásu».

Mitől hízott meg?

Falusi ember beszélget a városi emberrel. Mindakettő panaszkodik. Mikor lesz már vége a háborúnak? Nem lehet kibírni a drágaságot. Az adó is nagyobb.
— Ne panaszkodjon, testvér, — szól közbe a vidéki, — maguknak városiaknak mindig jó dolguk van. Lám, mi  olyan soványak vagyunk, mint a kisujjam, maga városi pedig úgy meghízott, mint akinek nagyon jól megy a dolga.
— Dehogy, kérem, — felelte búsan a a városi, — hát nem tudja, hogy mi városiak kukoricán éltünk. Ettől pedig meghízik a disznó is.

[Forrás: A világháború képes krónikája című képes folyóirat ]