Fekete Vince: Az esővárók
A FÖLDBELÁTÓ
(magyaróra ‘980)
pokolra kell annak menni
J.A.
Kemény Istvánnak a Hideg-napokért, hálával
„A földbelátó egy évben egyszer
a földbe lát.
Pompáznak akkor, a föld mélyén,
a paloták.
Egy évben egyszer kinyílnak
lent a vaskapuk,
s a földbelátó izzad, remeg, s a
földbe jut.
A földbe fut vele lassan, mélán
egy alagút,
s az alagútban egy apró vonat
a földbe fut.
A földbelátónak potyognak
akkor a könnyei,
s a sós nedvet a föld éhes mélye
elnyeli.
Csupa rend ott, csupa fény és
ragyogás,
s a földbelátó teste, lelke
remegés.
Nézi, nézi, csodálja lent az
életet,
a mellékest, a lényeget, a
részletet.
A földbe mélyen, hol a lélek lakát
megleli,
meleg zápor mossa testét
reggelig.
A földbelátó, a földbelátó,
nincs is ő,
a földbelátó, a földbelátó
visszajő.
Egy évben egyszer azt hiszi,
hogy mélyre ment,
hogy érezte, hogy tapintotta
a lényeget.
Azt hiszi, hogy kinyíltak lent a
vaskapuk,
s egy alagút, s egy kis vonat,
s a földbe jut.
Hiszi, hogy lát palotákat,
fényeket,
s csorogja két szeme, csorogja le
a könnyeket.
A földbelátó, a földbelátó:
nincs is ő.
Egy évben egyszer
csak azt hiszi,
csak azt hiszi,
hogy létezett.”
AZ ESŐVÁRÓK
Felolvasóest. Hetvenes évek
Kányádi Sándor bátyámnak, S. P. Versére
A vérbeli esővárók máshol laknak,
nem itt nálunk. Bodros vidékek
párnás hegyein ülve, suhogó fák
lábainál lobogó tűz perzseli arcuk
A vérbeli esővárók előtt ott a
csillagokkal teli égbolt, felhőik
között vérpiros hold suhan. Így
várakoznak a vérbeli esővárók.
A vérbeli esővárók a vizet nem
pohárból isszák, hanem közvetlen
a tiszta égből*, az Úr kinyújtott
tenyeréből.
A vérbeli esővárók csak akkor
igazán boldogok, amikor hull az
eső, mint a kéve.(Ha zuhog, sistereg,
szakad. Az igazi esőváró akkor a
legboldogabb.)
Ha havaz viszont, ha tikkaszt a nap,
az esővárók szomorúak. Kiég belőlük
a lélek, mint gyertyából a bél. Szemüket,
szájukat betömi a por, a hópor, ha fagy.
A vérbeli esőváró akkor a legboldogabb,
ha elüldögélhet színültig lenge vízben.
Ázott arca, teste, haja fénylik, mint a hab.
Igazán az esőváró ekkor a legboldogabb.
S ha eljön majd a nap, surrogva
viszi őket egy lassú bárka.
Viszi őket a túlvilágra.
Vérbeli paripák párolgó vére
ömlik a zavaros, túli vízbe,
mikor az esővárók,
a vérbeli esővárók innen
végképp
tovat
*Sohar Pál
HÉTFŐ. ŐSZ
A legjobb ilyenkor itt a jó meleg
konyhában savanykás befőzés
szagban káposzták uborkák
paprikák jó meleg legében
kint apró szemerkében esik az
eső ősz eleje csend hétfő reggel
pácolódni itt a meleg légben –
kaprok csomborok illatos
levében sárgarépák zeller apró
szemű szőlő alma körte morog
majd kikapcsol a hűtő zümmög
a mosógép piros ernyők sárga
kék zöld esőköpenyek az utcán
a halk esőben
a legjobb ilyenkor
GOMBAHATÁROZÓ
Egyed Mesternek
„A gombáktól tanulhat mindig valamit
az ember. Ha nem mást, hát azt, hogy
lenni jó, pompázni színesben, síkosan,
csillámosan harmattól, esővíztől.”
Lubickolni a napfényben, száradni a
szélben. A vargányák, csiperkék, szegfű-
gombák, fülőkék, pereszkék, pénzecske-,
tarló- és őzlábgombák, korall- és káposzta-
gombák, csésze-, kucsma és júdásfülgombák,
piruló- és császárgalócák. Lila, sárga, fehér
tönkűek, illatosak, márványosak, bársonyosak.
Gyapjasak, nyálkásak, ráncosak.
Kertiek, erdeiek vagy mezeiek,
nemezesek, szemcsések, érdesnyelűek.
Ízletesek, ehetők.
Súlyosan vagy enyhén mérgezők.
IDEGEN HÁZ
Felriad egy vaksötét szoba
közepére állított ágyon.
Kezével lassan, ide-oda
tapogat: „magamat körbejárom”.
Valakik, hallja, ahogy halkan
lélegeznek. Körbefut, visszakoppan
a hang, mint egy tátongó katlan
mélyén, ha kődarab, szikla pattan
s aláhull, verődve jobbra-balra,
sziklafalról
visszhangot verve sziklafalra.
Ahol imént még pompás égi tárnák
ragyogtak, az álom vizein a gályák,
most vaksötét és félelem
van.
Most volna jó, ha eszébe jut.
„Utána nyúlok, s meglelem!”
S ugyanaz lesz, ugyanaz:
mint akit bevert az eső
egy más lakásba, egy idegen
házba, s lucskosan pihen.
FÉLSÖTÉT SZOBA
Ó, hogy van ez, hogy mostanában
olyan sokszor „szembejön”,
állig gombolt nagykabátban,
nem is biccent, nem köszön,
amikor nem várod éppen,
egy autó fénykörében,
egy kirakat üvegében,
felnéz, pislog, rád nevet,
és már indulásra készen
áll, megy is, látod, integet.
És hogy van az, hogy annyi
minden összefut. Például tegnap
éjjel.( Félelmetes minden
éjjel.) Egy furcsa levlap,
egy sárga újság, sétabot,
kalap. Úgy hajnali három.
És a kép már tovafut.
És úgy van aztán másnap reggel,
összeraknád, nem lehet.
Túl jóval az emberélet…
De ha tényleg, egyszer tényleg…
Nem tudom.
Egy régi gyümölcs íze, illata.
Egy régi, félsötét szoba.
Pusztai Péter rajza