Jóformán egy nap sem múlik el anélkül, hogy ne hallanák a »lövészárkot« emlegetni. Újságban, a hivatalos jelentésekben, a harctérről visszakerülők beszédében mindig és mindig a lövészárok szerepel. Az otthonmaradottak a háborúból, ha mást nem is, de legalább a lövészárkot szeretnék ismerni, azt a helyet, amelyben derék és vitéz katonáink idejük jórészét töltik és amelyhez ma már annyi sok kedves és szomorú emlék fűződik: komoly, nagy tettek, de tréfás jelenetek is.

Van hevenyészett födözék, amelyet a gyalogság akkor készít, ha váratlanul ellenségre bukkan, hogy onnan tüzeljen, míg a csapatok megérkeznek és a nagy harc kifejlődik ; és van lövészárok, amelyet arra a célra készítenek, hogy ott huzamosabb időre berendezkedjenek és mint valami erődítményből, jó időre védhessék állásaikat. Hogy a lövészárok a célnak megfelelő legyen, ahhoz valóságos építkezést kell végezniök és a katonákat a szükség és az idők során szerzett tapasztalat meg is tanította már arra, hogy ezeket a lövészárkokat ügyesen és jól tudják csinálni.

Hosszan elnyúló, kissé emelkedő földsávon ritka rajvonalban fekszik a gyalogság. Már kora reggel óta tüzelnek reájuk az oroszok, akik amott az erdő szélén, mintegy 600 méter távolságban fekszenek. Előbbre vonulni nem akarunk, elég, ha állásainkat megtartjuk. A tüzelésben kis szünet állt be, úgylátszik, mindkét fél belefáradt a folytonos puffogtatásba. Most hallatszik a vezényszó, hogy elő az ásókkal ! A legénységnek az a része, amely ásóval fel van szerelve, oldalára fekszik és lecsatolja ezt a most oly fontos kis szerszámját, a többi pedig újból kezdi a tüzelést. Amazok fekvő helyzetben maguk mellett olyan nagyságú lyukat ásnak, hogy abba egy rejtett mozdulattal be is fordulhassanak, ez már elegendő arra, hogy fekvő helyzetben az ellenség részére láthatatlanná váljanak. Ebből a sekély árokból azután a katona szomszédja számára mélyebb árkot ás, amelybe az már beletérdelhet és úgy folytathatja a tüzelést. Most már vígabban folyik a munka és az egyes kis árkok között lévő válaszfalakat az ásóval hamarosan eltávolítják. Csak néhány helyen hagyják meg azokat, hogy vállfödözékül szolgáljanak. Ezek a vállfödözékek kettős célra valók: védik a legénységet az oldalról jövő tüzelés ellen és az esetleg éppen a lövészárokba csapó gránát hatását gyöngítik.

Mire a szürkület beáll, a lövészárok már részben embermélységű, a legénység kényelmesen állhat benne és az árok peremére fektetett fegyverrel lőhet. Ez a tűz hatását nagyban fokozza. A töltés jobban eszközölhető, pontosabban célozhatnak így és természetesen az eredmény hatásosabb. Viszont az ellenséges tüzeléssel szemben jobban meg vannak védve. Most már a hosszan elnyúló test helyett csak a fej az egyedüli célpont.

Ahogy besötétedik, egyes járőröket előre küldenek, ezek, amennyire csak lehet, kúszva megközelítik az ellenséget, hogy az esetleges támadást azonnal jelenthessék. Ugyanakkor a hátrahagyott szekerekről előkerülnek a nagyobbfajta ásók és csákányok és ezekkel rendes munkába fognak. Élesen vágják ki az árok oldalait és fenekét, a tüzelő legénység számára egy-egy padkát hagynak meg, amelyre fölállhat. A kihányt földet az ároknak az ellenség felé eső részén simára elteregetik és a szükség szerint olyan réseket hagynak, amelyeken jól kiláthatnak. Majd, ahol lehet, gyeptéglákat vágnak ki és azokkal födik be a friss földhányást, hogy ezáltal a lövészárok helyét fölismerhetetlenné tegyék.

Egyszerre fölvillan az ellenséges fényszóró fénye, a serényen dolgozó legénységet bevilágítja és ugyanakkor odaátról heves tüzelés indul meg. A legények hirtelen belevágják magukat az árokba és mozdulatlanul fekszenek annak fenekén. A lövészároknak bizonyos helyein azonközben már beleépítették a gépfegyvert és most a zaváró ellenségre ezzel indítanak gyilkos tüzelést. Úgy látszik, eltalálták a fényszórót, mert csakhamar ismét mély sötétség borul a tájra: ásók és csákányok ismét munkába fognak.

A tűzvonal mögött levő tartalék ezalatt az idő alatt szintén nem hevert tétlenül. A közeli faluban vastagabb és vékonyabb fákat, deszkákat és gerendákat szedtek össze, kellőkép kikészítették és a lövészárkokhoz szállították. Ezekkel most az árkokat a beomlás ellen megerősítik, megvédik. Arról is gondoskodnak, hogy az ellenség esetleges előretörését megakadályozzák. Erre valók az úgynevezett »farkasvermek« és a tüskés dróttal készített akadályok. Az árkok elé, megfelelő helyeken, egy-egy sekély vályút hánynak ki, amelyek az ellenség felé fokozatosan mélyebbek lesznek és amelyekbe hegyesre faragott karókat vernek be nagy számmal. Közben hatalmas tekercsekben hordják elő a tüskés drótot, amelyekkel azután hozzáértő utászok a karókat keresztül-kasul behálózzák és ágakat, galyakat is nyomkodnak a karók közé.

Néhány vakmerő ember időközben madzaggal vagy mérőszalaggal pontosan fölméri az árkok előtt lévő távolságokat, kis deszkácskákat készítenek, ezekre a távolságokat jól olvashatóan fölírják, hogy »400 méter«, vagy »500 méter« és ezeket a táblácskákat a földbe szúrják, az ellenség felől pedig fűvel, hanttal, levelekkel letakarják. Ugyanakkor eltakarítanak mindenféle gazt, bokrot és mindent, ami az ellenséget fedezhetné. Ezek a munkálatok mind nagyon veszélyesek, mert zajjal járnak és az ellenség figyelmét magukra vonják.

Éppen, csakhogy még el tudták helyezni a lövészárkokban gondosan kivájt mélyedésekbe a másnapra szükséges lőszert — és máris pirkad a hajnal. Az előretolt járőrök, talán egyik-másik kivételével, visszaérkeznek és a legénységnek az a része, amely az egész éjszakát szorgos munkában töltötte, most köpenyébe burkolva, ülve vagy fekve alvásba fog, csak néhányan őrködnek az árok peremére helyezett fegyverrel.

A munka azonban még csak félig készült el. Az első éjjeli munkával még csak a küzdő csapatok biztonságáról és a gyalogsági tüzelésről gondoskodtak. Ezek után fognak csak összeköttetéseket létesíteni és kényelmi berendezésekről gondoskodni.

Már napközben megkezdik a munkálatokat, hogy az egyes lövészárkokat, amelyek nem fekszenek egy sorban, hanem a terepviszonyokhoz alkalmazkodva különféle elhelyezésben, elég mélyre vágott futóárkokkal összekössék, A vállfödözékeket félkörben annyira körülássák, hogy mellettük, illetve mögöttük el lehessen menni. Hátrafelé pedig szélesebb árkokat húznak és pedig fűrészvonalban, aminek az a célja, hogy a rajvonalat messziről az ellenség kevésbé vehesse észre és a katonák a tüzelés ellen jobban védve legyenek.

Ha ez is megvan, akkor jobbra és balra elágazó oldalárkokat húznak, ezek lesznek az első egészségügyi berendezések : az illemhelyek. Még hátrább hozzálátnak a földalatti lakások megépítéséhez. Ezeket, ha kilátás van arra, hogy a csapatok ugyanabban az állásban maradnak, nem célszerű magában a lövészárokban megépíteni, mert az az ellenség tüzének jobban ki van téve, abban a legénység nem pihenhet kellőkép, pedig erejük fenntartásához erre a. pihenőre ugyancsak szükségük van.

Most következik tehát az igazi »vakond-építkezés«. A rejtekhelyeknek olyanoknak kell lenniök, hogy mindenféle tűznek, még az ágyúk gránátjainak is ellentállhassanak. Ezért meglehetősen magas földhányást készítenek eléjük, amelyet még homokzsákokkal is megerősítenek; ezekre gyeptéglákat helyeznek és más egyéb olyan anyagot, amellyel lehetőleg elfödhessék. Amit csak a környéken össze lehet szedni: vasgerendákat, vastag fatörzseket hoznak elő, hogy az építményt megerősítsék. Ezeket a rejtekhelyeket azáltal, hogy padkákat vágnak beléjük, lövészállásnak is használhatják.
A legszükségesebbeket így elkészítvén, áttérnek a vízlevezető berendezések megalkotására. Emésztőgödröket és levezetőcsatornákat ásnak, hogy nagy esőzéseknél a víz fel ne gyűljön. A rejtekhelyek alját hánccsal, sással fedik be, padokat és fekvőhelyeket ácsolnak össze. Így éjjel-nappal dolgozva, mindent elkövetnek, hogy az ott való tartózkodást lehetőleg kellemessé tegyék, de emellett a katonai célszerűséget is mindenkor szem előtt tartsák.

Vasárnapi könyv, 1915. Első félév, 10. füzet

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ