Lászlóffy Csaba esszéiből
Barátunk és munkatársunk megtisztelt legújabb kötetével (Az út, akár egy hosszú mondat. Irodalmi Jelen Könyvek, 2014), amely az utóbbi években írt esszéit gyűjti egybe. A jegyzetelés, a frappáns elmélkedés népszerű írói műfaj: az ezutániakban ízelítőként kis gyűjteményrevalót válogatunk majd, szubjektív szerkesztői szemüveggel. (Káfé főnix)
Az emlékezés szabadsága
„A fájdalom az utolsó,
halhatatlan gyümölcse az ifjúságnak.”
(René Char: A törékeny kor)
A dombon nemcsak egy kápolna fehérlik, de egy halott lány emléke is, bazsalikomillat lengi körül. (Csapdába estél, lelkiismeret – lehet, hogy harmincöt-negyven esztendővel ezelőtt már?) Ha az élet fonala egyszer megszakad majd, a lány – talán a szél, a víztükrözés s a hullámgyűrűk hangján – beszélni, emlékezni kezd, hogy ne haljon meg kétszer: veled is. Mennyi üde-zöld, mennyi sajgást rejtő sebforradás; a mindenkori üres konvenciók közönyös vagy épp vásári díszletei előtt az ember valamennyi korszakából visszaüzen a kamasz (olykor még az Öregisten ideges-kusza lépteit közelről meghalló csecsemő is). Ne legyen árulód más – görcs vagy részeg nyugalom? -; szajhák s még olcsóbb és rikítóbb eszmék cinikus hajszolása után, mint Baudelaire rajongó haldoklása. Nem vagy fakír, mindegy milyen sötét rejtekgubót vagy kifordított lábbelit hagysz magad mögött: tudnod kell, mi az, amire a kétely keselyűi vadásznak. A csont behavazva, a csont foszforeszkálva – mint sorok végén világító, figyelmeztető írásjelek.
A többi: földre szálló, űrbevesző – petty vagy buborék! – csak szerencsétlen sár s kicsinyes örömkitörések. Kicsinyes sár és szerencsétlen örömkitörések.
2009. augusztus 18.

Pusztai Péter rajza
2014. július 25. 17:02
Ez, a lét-nemlétbe egyre mélyebben behatoló, kutató, élveboncoló, az időt egyik világból a másikba tologató hang áll hozzám legközelebb. Köszönöm.
Várom a folytatást.