Hajónapló József Attilával (15)
Most mondjátok meg: honnan ismerte ilyen jól a nőket – 19 éves korában?! És mi volt az a jel, amiből kiolvasta, hogy a Nő lesz a végzete – a lelket megfojtó, mindenre rátelepedő érzelmi függőség, dominancia? (Cseke Gábor)
Nő a tükör előtt
A tükör előtt öltözik. Csupasz,
Akár a frissen megköszörült penge.
Nem látta férfi, mégis beleszúrja
Kegyetlen tükre minden férfi-szembe.
A tükör előtt öltözik. Gyapjú
Kelmét neki növeszt a férfi nyája.
Szoknyaként veszi magára a poklot
S az ég fodorként hullámzik alája.
Hajára aggat mély rejtelmeket,
Vagy hajnalból köti ragyogó kontyát
S a férfierő roppant vásznait
Ujjai apró szallagokra bontják.
Fülönfüggőül szívünket veszi,
Nem hallott zenét csak neki zenéljen
És nyelve alatt jéghegyeket hordoz,
Hogy forróságát elvermelje mélyen.
Lelkiismeretünket gyújtja föl,
Hogy szemöldökét véle bekormozza,
Tíz manikűrözött méregfogát és
Ajkát vérünkkel festi meg pirosra.
S már készen van és nincsen rajta más.
Á, dehogy! tán csak egy virágszál éppen!
Annyira egyszerűen indul el,
Hogy szőnyegére: holt agyunkra lépjen.
1924. jan.
A Nő a tükör előtt című vers után tizenhárom évvel született az alábbi szöveg, de nem csupán ez indokolja a más hangnemet és megközelítést benne. Míg az előbbit fenntartásokkal lehetne szerelmes versnek tekinteni (bár tény, hogy a sokarcú szerelem fogalomkörébe lélektanilag akár ez a viszonyulásmód, a távolodással közeledés, az érdesebb kifejezés mentén sarjadó érzelmi megnyilvánulás is beletartozhat), addig utóbbi, a Rejtelmek egyértelműen az. A finoman csendülő, ám annál intenzívebb ragaszkodás dala, tűnt küzdelmek nyomait talán hordozó, de azokat erős vonzalomba ágyazó vallomás, amely az idő mérlegére bízza a kapcsolat esélyeit, de a véletlenre nem. (Szonda Szabolcs)
Flóra (részlet)
2. Rejtelmek
Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe’.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
1937. febr. – márc.
(Jövő pénteken folytatjuk)