A háború alatt megfogyatkozott élelmiszerek pótlására minden eszközt meg kell ragadni. A nép élelmezését intéző kormányok főkép arra törekszenek, hogy olyan tömegélelmező cikkeket vegyenek igénybe, amelyek béke idején ebből a szempontból nern jelentősek. Ellenségeinknek utolsó fegyvere, amellyel még eredményeket vélnek elérni: a kiéheztetés. Az élelmezés ellátásával ezt a fegyvert kell a kezükből kicsavarnunk.
A hús rendkívüli drágasága miatt egyáltalán nem, vagy igen ritkán jut hozzá a szerényebb jövedelmű család. A hús pótlására a halat fogyasztják Németországban, ahol a halat »háborús húsételnek« nevezik. Élelmezésre különösen azok a halfajták alkalmasak, amelyeket nagy tömegekben halásznak és amelyeket hosszabb időre is el lehet tenni. Németországban — és részben nálunk is — így terjedt el a hering és többféle sózott hal fogyasztása.
A heringek ívás idején vándorolnak, A vándorló heringrajok megjelenésének gyorsan híre fut a parti lakosság között : a heringhalászok ezren és ezren vonulnak ki és hihetetlen mennyiségben fogják a heringet. A vándorló hering 6—10 kilométer hosszúságú és 4—5 kilométer széles, sűrű rétegben szokott mutatkozni. Mihelyt a heringek vándorlását jelzik, kivonul a halászbárkák raja.
A heringhalászok éjszaka dolgoznak, A hatalmas hálókat estefelé, 5 és 7 óra közt bocsátják le és alkonyatkor fognak munkába, mert tapasztalt halászok azt tartják, hogy a heríngrajok nappal észreveszik a hálót és kitérnek előle, Ha a hálók a kellő helyen elmerültek, az alsó szélükhöz kötött nehéz ólomdarabok kiíeszítve tartják és a leeresztett háló úgy áll a tengerben, mint valami fal. Olyan erős, hogy a hullámoktól tovasodort háló nem egyszer a hajót is maga után vonszolja. A heringrajok nekimennek a hálófalnak: sok-sok ezernyi átjut a háló felső kötelén, vagy a háló alatt, de rengeteg sok a hegyes fejével a háló szemeibe suhan. Hegyes fejük belefér a szemekbe, de szélesebb testük már nem. Visszafelé akarják rántani fejőket is, de kiálló kopoltyúfedőjük a hálóba akad: fogva vannak. Megesett már, hogy egyetlen hajó kifeszített hálói ilyen módon 100—120 hordóra valót, vagyis 70—80 ezer darabot fogtak. A kivetett hálót a halászok gépek segítségével éjfél után kezdik bevonni. Ez a munka órákhosszat tart. Most azután a heringek feldolgozásához kell látni.
A levágás (zsigerlés) úgy történik, hogy a hering torkát felmetszik, kopoltyúit, máját, epéjét kiveszik és vérét kieresztik. Az osztályozás a halak életkora szerint történik. Különválasztják a fiatalabbakat, amelyeknek fejlődése még nem teljes és amelyeknek rendszerint még sem tejük, sem ikrájuk nincs. A teljesen kifejlődött hering »tejes« vagy pedg »ikrás« néven kerül forgalomba.
A kosarakban osztályozott heringeket külön-külön tartókba öntik és megsózzák. A sózás után megkeverik, hogy a só jól átjárja, majd pedig hordókba rakják. A hordókban az egyes rétegeket ismét megsózzák és ha a hordó megtelt, nem zárják le azonnal, mert a halak összezsugorodnak. Ezért a hordókat néhány nap múlva fel kell tölteni és csak a sósvízzel való feltöltés után zárják le.
A hering főleg az Atlanti-óceánban, az Északi- és Keleti-tengerben él. A heringhalászat ideje az angol és német partokon február, március, ősszel pedig augusztus és szeptember. A halászatával már régóta foglalkoznak. Ebben régente első helyen állt Hollandia, ma Anglia már túlszárnyalta. Az északi nemzetek — a hollandok, angolok, németek — évente mintegy 10 milliárd — 10 ezer millió — darab heringet fognak. A fogyasztás ennek megfelelően igen nagy: így például Németország évente 500 milliót, London népe pedig egymaga évente 1200 milliónál is több heringet fogyaszt el.
A népélelmezés szempontjából rendkívül fontos a sózott hal szerepe is. Erre a célra az Északi-tengerben óriási mennyiségben fogott tőkehal, az úgynevezett »kabeljau« szolgál. A tőkehal kerül általában sózott hal néven a kereskedelembe. A tőkehalat főleg német vizekben fogják és pedig az egész év folyamán, A halászhajók maguk után vonszolják a hálókat és a felhúzott hálók tartalmát azonnal kiürítik a hajók fedélzetén. A levágás, tisztítás és sózás munkálatait is itt végzik, úgy mint a heringhalászok. Ha a hajó kiköt, a kifogott és a besózásra előkészített halakat azonnal nagy raktárhelyiségekbe viszik és ott felhalmozva újra bőségesen megsózzák. Egy-egy halászhajó beszállított halmennyiségének sózására mintegy öt kocsirakomány sót használnak fel. A hajón végzett első sózás ugyanis még magában nem volna elégséges a hal kellő eltevésére (konzerválására). Az igazi kezelés csak a raktárhelyiségben, illetve a sózóban következik. Az első sózásnál a halakra rakódott sóréteget lefejtik, a halat alaposan letakarítják, leöblögetik, majd pedig kiteregetik és rétegesen összerakva, ismételten megsózzák. Két hét elteltével ezt az eljárást megismétlik. Ezután az áru a csomagolásra, majd szállításra készen áll.
Németországban a sózott hal fogyasztása béke idején sem volt újdonság. De mivel a háborús időben a hús csak korlátolt mennyiségben áll rendelkezésre, a hering és különösen a sózott halak fogyasztása a német nép minden rétegében igen elterjedt.

Forrás: Vasárnapi könyv, 1916. Első félév, 26. füzet