Zivatar

Borul az ég gyász sötétre,
Zivatar kél arra délre
A szél helyett golyó fütyöl,
Eső helyett srapnell és.
Én Istenem, te is látod
Mily rémes e jégverés.

Gyászfátyol terül a napra,
Zivatar dul ott északra.
A szél helyett golyó fütyöl,
Eső helyett srapnell és
Én Istenem, hogyha lehet,
Szűnjék ez a jégverés

1914. aug.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Halmágyi Samu… már csak azért is becsülnivaló poéta, mert megkönnyíti a kritikusa dolgát. Erdélyi ember, tanár ember, ki bizonyosan verselt volt már diákkorában, de most a természettudományoktól a világháború csábította vissza a poézishoz. Kivételesen kritikus fej, látó, szigorú önmagához, s nem hiszem, hogy a legnagyobb siker is megengedtetné vele, hogy például Gyóni Gézává tétesse magát. „A tollat – írja – Erdélyünk adta a kezünkbe sokunknak, a mi izgalmunk ebben a nagy időben nagyobb volt, mint az ország bármely más részében lakó magyaroké.” Sajnos, levelének csak néhány passzusát idézhetem most, de ez a kevés idézhető passzus is kritika az én kritikám helyett, jó, sőt teljesen az enyém is. „Nem a háború dicsőítése volt célom, hanem a magyarság tetteinek magasztalása és jogainak hangoztatása,… nem szeretném, ha vérszag érezne dalaimon.” „Egy vágy felé fordul minden versem, a Béke felé…, s azokat is, melyekből harciasabb hang csendül, a Halál arcára szántam rózsás takarónak.” S azután ama kettős veszedelemről is ír, amely annyiunk magyarságát és emberségét nyugtalanítja, de hinni és hitetni akar mindig. Van a kötetben öt-hat teljes, szabad, szép vers, rossz nincs is benne, s különösen kedves s erdélyi, hogy Tinódi Sebestyént juttatja eszünkbe Halmágyi Samu…

Forrás: Ady Endre: „Hadak útján” versek (Halmágyi Samu kötetje) / Ny 1916. május 16.