Önéletrajzi dokumentumregény

Nos, ez a szuterén egy kőhajtásnyira bujt meg attól a lakástól, ahonnan kiűzött Maja papája, méghozzá Papp László rezidenciájával szemben, úgyhogy ha kinéztem a börtönablakszerű nyíláson, a palota bejáratára láthattam. A házigazdám, amúgy szintén albérlő, fiatal, 30 év körüli hölgy volt két gyerekkel mindegyik más apától. Először nem tudtam, kicsoda, micsoda, mivel foglalkozik stb., csak azt láttam, milyen sokat van otthon, meg hogy mindenféle gyanús alak fordul meg az alagsorban. Aztán erre is rájöttem: prostituált az anyuka. Hol saját testével, hol a kéróval üzletelt, s engem afféle paravánként tartott a zsaruk félrevezetése céljából. Mi tagadás nem tetszett, fintorogtam is eleget, amíg az én vérem is nem kezdett el lobogni. Se feleség, se szerető, itt valami sürgős beavatkozásra lesz szükség, vagy csatlakozhatom én is a masztizók klubjához. Egyik nap vékony termetű, karcsú lány osont a pincébe. Ez… ez nem lehet igaz! – döbbentem a szőke, bánatos arcú tündérre, akitől szinte fényárba úszott a szuterén. Mit keres egy ilyen angyalka ezen a bűntanyán? Másnap nem jött el, ám három nap múlva ismét összetalálkoztunk a folyósón.
– Jó napot kívánok! – köszöntöttem udvariasan.
– Jó napot!
– Évikét keresi?
– Maga kicsoda?
Meglepően lágy, dallamos hangja és mélytüzű tekintete volt. Istenem, ha nekem ilyen barátnőm lehetne!
– Bocs, még be sem mutatkoztam: én vagyok az új albérlő. Nagy Pál tanár, szolgálatára!
– Tanár? Én meg Szűz Mária. Na, mindegy! Nincs itthon a barátnőm?
– Kiszaladt vásárolni a gyerekekkel a városba, de ha óhajtja, megvárhatja nálam is.
– Hát… nem is tudom. Inkább nem. Majd eljövök holnap ugyanilyen idő tájt – sandított a karórájára. – Mondja meg neki, hogy Zenóbia kereste.
– Egy Zeusztól származó nő kereste – újságoltam Évának, amikor hazajött.
­– Zeusz, Zeusz – kutatott emlékezetében a hölgyike. – Lalika! – fordult a fiához. – Van ne­künk ilyen barátunk?
Az egykedvűen rántott egyet a vállán, és válaszra sem méltatta.
– Pontosabban Zenóbia – világosítottam fel a nőt derűsen.
– Ja, az más! Miért nem így mondta?
– A barátnője?
– Semmi köze hozzá! Bocs, igen, valami efféle.
– Szép nő.
– Tetszik, mi? Na, csak ne tagadja?
– És ha igen?
– Fektesse le! Nem lesz olcsó, de megéri. Beszéljek vele?
– Előbb árulja el, kicsoda! Olyan szomorú ez a lány vagy… asszonyka. Csak nem a férjétől menekült magához?
– Honnan tudja? – lepődött meg a kis prosti.
– Nem tudom, csak úgy kérdezem.
– Maga, úgy látom, más, mint a többiek, mert a férfiakat egy dolgon kívül semmi más nem érdekli. Csakhogy minket sem. Kérdeztem én eddig bármit is magától?
– Nem.
– Na látja, és, higgye el, tanár úr, még az a legjobb, ha semmit sem kérdezünk senkitől. Tehát: beszéljek vele, vagy ne beszéljek?
Éreztem, hogy elpirulok. Ezek a prostik aztán nem hímeznek-hámoznak!
– Beszéljen, csak ez a taksa dolog idegesít. Tudja, én egész másképpen… Meg nem is csak egy alkalomra gondoltam. Ugye, megérti? Röviden: nem lehetne rendszeresen, és csak úgy, barátilag… Ugye, érti, mire akarok kilyukadni?
– Holnapután megmondom.
Kíváncsian vártam a válaszra, és aznap éjjel Zenóbiáról álmodtam.
– Beszéltem a csajjal. Azt üzeni, felejtse el a baráti prütykölést. Azonkívül mehet akár rendszeresen is, és tarifát sem kell fizessen, ha cserében vesz neki hébe-hóba egy cipőt, táskát, far­mert, mikor mire van szüksége – közölte velem két nap múlva a kissé molett, kétgyerekes pillangó.
– Oké, én benne vagyok. Majd szólok, ha esedékes – vágtam rá üstöllést.
Utóbb meggondoltam magamat. A tarifát ugyan mellőzték, de az anyagi kárpótlás megmaradt, és én irtózom a szexbiznisztől. Mert ez az, bárhogy is kozmetikázzuk, tetejében bármikor felszedhetek valamilyen nemi nyavalyát: gonorrhoeát, chlamydiát, szifiliszt… – búcsúztam el sóhajtva a szöszitől.
– Ajánlhatok magának egy üzletet? – kérdezte egyik nap tőlem az anyuka.
– Ajánlhatni ajánlhat, de hogy el is fogadom, az már más kérdés.
– Engedje át néha maga is a szobáját egy-két csajnak, pasinak, és osztozzunk meg a tarifán!
– Azt már nem!
– Miért nem?
– Mert… Bonyolult. Nem hiszem, hogy megértené.
– Ez az utolsó szava?
– Ez.
– Rendben! És ahhoz mit szólna, ha most azonnal felmondanám az albérletét, tanár úr?
Elsápadtam. Damoklész kardja, mely annyiszor ott lebegett felettem, most megint felém su­hant valahonnan a magasból. Aztán felbukkant a második szöszi is, Edit, a micskei óvónő.

(Folytatjuk)

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. augusztus 12. 11:13

   Tyűha! Egyre izgalmasabb a „dokumentum” !

2. Petrozsényi Nagy Pál:
   2014. augusztus 13. 05:03

   Örülök, hogy tetszik.