Cseke Gábor olvasónaplója

Néhány Petőfinek (Pefitájev, Alexander Petrovics, A. Petrovics stb. néven) tulajdonított vers Szibériából – úgy, ahogyan dr. Kiszely István által összeállított,  a szibériai Petőfi-kutatás kronologikus dokumentum-repertóriumában megjelentek:

Rózsaszirmok

Hullanak a sápadt rózsaszirmok,
S kertünkben nem szól a csalogány,
Kedvesem, csak veled virrasztok,
Beteg vagyok s arcom halovány.

Ágyamon fekszem betegen, gyöngén
S szívemben tűz már nem lobog,
Ah! miért kedveltelek meg én?
Hisz’ szívem már soká nem dobog.

Itt van! itt jő az a napkelet,
Hol szél támad föl a bérceknek
S visz feléd majdan bús éneket,
Mert akkor már engem temetnek.

Tudom, régi barátim közül
Nem kísérhet oda senki sem
Csak te leszel ott egyedül,
Aki megsiratol, édesem.

Te csókolod majd a búcsúzót,
S rám zárják koporsófedelem.
És te mondod majd a búcsúszót:
Isten legyen veled kedvesem.

Fordította: Nehéz Mihály

Az álmaim

Ifjú koromban fölöttem
Csapatban keringtek, rajzottak
Az álmok! őket szerettem,
Am’ért engem hősnek álmodtak.

Büszkén harcra kerekedtem
Gonoszak, fondorok vesztére.
A népemet én vezettem.
Valék prófétája s vezére.

Kitűztem a piros zászlót
S kivont éles kardom késztetett,
Fölgyújtsam az ó világot,
Megszabadítsam a népeket.

Hadra paizsot s vértet vettem.
Lovamra merészen ültem fel.
Gyí! vágtass, száguldj érettem!
A szabadságért hadd essem el!

Gyöngén ülém meg ménemet.
Csatában lovamról leestem.
Fölöttem paizsom szétrepedt
Fölkelnék, de ólom a testem.

A távol’ síkra meredtem.
Amott a hősök még küzdöttek,
S köztük már nem lehettem.
Ah! álmaim nem teljesültek…

Fordította: Nehéz Mihály

Szomorú volt az életem

Szomorú volt az életem
Beléje nem is szüremlett fény.
Elhangzott hattyú énekem,
S a síromhoz is közelgek én.

Előjönnek a megélt évek,
S felsejlik már számos árnyalak.
Elbúsít, a képekre nézek,
A rámák üresen állanak!

Bennük tettem nincsen énnekem
Csak álmok, vágyak s töprengések.
Keserűen tölt el szégyenem,
Meddők voltak a szenvedések.

Miért vert bennem úgy a szívem?
Szeretteimért m’ért lobogott?
Miért a sok ébren éjjelem?
Tán tettekre valék hivatott?

M’ért roskadok a kereszt alatt?
Miért kaptam dőrén azt föl én?
S mit leltem én? Csak a síromat
Zord puszta örök hó mezején.

Fordította: Nehéz Mihály

A szökevény

Feledvén hazája baját
Kimenekült a nagy világba.
Örömek s vágyak útján járt,
A szerencséjét is próbálta.

Idővel megtért honába
Idegenből már megrontottan.
S unott lett népe világa
Egyszerű léte zsibajában.

Keservben meddő bújával
Megsorvadt, kis idő múltán,
Meg is halt szörnyű átkokkal
Megsápadt vértelen ajakán.

Amit vetett azt aratta.
A dúlásban leégett a hon
S hamvait a szél elszórta
A messzi idegen tájakon.

Pefitájev
Bajkál c. folyóirat 44. szám 3. o.
Fordította: Nehéz Mihály
Ki volt az a Besze és Buda?
Ősidők vitézei voltak.
Kik Udét és Besztét belakva
Számos törzset meghódítottak.

Indultak a mongol domboktól,
Jöttek nagy karéjban tümének.
Jöttek a Szelenga partjától,
Jöttek bátor lovasezredek.

A kék Dunánál megpihenvén,
Állították föl a sátrakat.
A költő a múltat megismervén,
Megtette vissza az útjukat.

Fordította: Nehéz Mihály
A népdalként fennmaradt verset Jurij Vinokur (74 éves) barguzini születésű mérnök szavai nyomán 1990 januárjában jegyezte le a fordító
Láttam boldog embereket

Láttam boldog embereket
E szomorú Földön jártomba’.
Láttam erényes életet,
Mely mint kristályforrás oly tiszta.
De az csak álom volt…

Láttam a Gonosz bukását.
Láttam a Pusztítás szellemét.
Láttam a Jó ragyogását
S az Igazság új születését,
De ez csak álom volt…

Láttam az emberi dühöt,
Amelyet elfojtott az Erély.
Láttam az Embert, küszködött
S mint vezérlé őt a Szenvedély.
De nem álom volt,
Ah, nem álom volt.

Pefitájev
Fordította: Nehéz Mihály
Burjátiában ez a vers megjelent orosz nyelven a Bajkál c. lap 43. számában
Erős az én lelkem…

Erős az én lelkem bú nem ölheti.
Tombolhat dúlhat a vihar
Fölöttem, lelkem csak neveti
S nem rebbenti a zivatar.

A balsors bár letörte mindkét szárnyamat,
A csonkjait föl büszkén emelem.
S hetykén kihívom párbajra én a Fátumot.
A sors nem tört meg erős a lelkem.

A messzi magasságok megnyíltak előttem.
Ki törekszik, nem törik meg a sors alatt.
S ha nagyok is kínjaim és béklyóban kezem,
De győzelmem ígéri a pirkadat.

Lelkem! Ne hallgass el, ujjongj és ne reszkess!
A kínoktól ne félj, mert hisz mik azok?
Legyen neked mindörökké idegen a test.
Szeress, higgy, remélj, mert vagyok!

A. Petrovics
A népdalként fennmaradt költeményt oroszul jelentette meg Szibériában a „Vosztocsnoje obozrenije” című folyóirat az 1893. évi 39. számban a 11. oldalon.
Fordította: Nehéz Mihály
Hattyúdal

Bánatos az érző szívem.
Ha úgy érzed, most is megérhetel még,
Jöjj s füstölögjünk együtt szívem
Lázadó különc sorsomon véges-vég.

Bútól nem alszom át éjszakát,
Borongó gondok űzik el az álmot
S pergő könnyek a szempillát
Mossák, miként hullámverés a partot.

Oly sivár az éltem nélküled.
Nem fűti szívemet kedves vonzalom.
Teljesült, amit mondtál: veled
Mostanra elzengett a hattyúdalom.

Ifjú napjaink elröppennek.
Elszáll vigalom, gyönyör elül.
Elcsendesülnek az érzelmek,
A szívünk kiszikkad és kihűl…

A. Petrovics
Fordította: Nehéz Mihály

A versek alatt szereplő megjegyzések arra utalnak, hogy az illető szövegeket kivétel nélkül orosz nyelvből magyarította Nehéz Mihály, a barguzini expedíció egykori tolmácsa.
Felbukkanásukra, felfedezésük bonyodalmas történetére először Borzák Tibor újságíró hívta fel a figyelmemet. Szerinte Bajkálon túli legendák gyűjtése közben, egy Eliaszov nevű orosz néprajzos, még a múlt század 30-as éveiben bukkant bizonyos dalokra, versekre, amik Petőfi-Petroviccsal kapcsolatban fönnmaradtak. A fordító úgy tudta, azóta újabbak is előkerültek. Az ő elképzelése szerint a szokatlan szibériai versköltésre úgy kerülhetett sor, hogy az az illető, akiről azt állították, hogy nem más, mint Petőfi, németül fogalmazhatta vagy mondhatta a szöveget, amit aztán oroszul lejegyeztek. Az orosz szöveg szájhagyomány útján fennmaradt, s bekerült a szibériai folklórba, azon keresztül pedig Eliaszov gyűjtéseibe. Az egyik ilyen versében (Rózsaszirmok) található rózsák és fülemülék azt jelzik, hogy e motívumokat nem helyi születésű ember használhatta. Szibériában ugyanis nem igen található rózsa vagy fülemüle… Ezek európai eredetre vallanak.
A szakmai bizonyításnak azonban ez inkább csak formális eszköze. Ennél jóval komolyabbnak tűnik az az összehasonlító vizsgálat, aminek során Petőfi egy-egy versével kapcsolatban igen feltűnő,  mind szellemi, mind verstani rokonvonásokat mutattak ki. Az álmaim című verset, amelyet 1987 elején közölt oroszul a Bajkál c. burjátiai folyóirat (A.V. Gurevics 1928-as gyűjtése nyomán), a Véres napokról álmodom című Petőfi-verssel párosítják.

Véres napokról álmodom

Véres napokról álmodom,
Mik a világot romba döntik,
S az ó világnak romjain
Az új világot megteremtik.

Csak szólna már,  csak szólna már
A harcok harsány trombitája!
A csatajelt, a csatajelt
Zajongó lelkem alig várja!

Örömmel vágom én magam
Föl paripámra a nyeregbe!
A bajnokok sorába én
Szilaj jókedvvel nyargalok be!

Ha megvagdalják mellemet,
Fog lenni, aki bekötözze,
Fog lenni,  aki sebemet
Csókbalzsammal forrasztja össze.

Ha rabbá tesznek, lesz aki
Homályos börtönömbe jő el,
S föl fogja azt deríteni
Fényes hajnalcsillag-szemével.

Ha meghalok, ha meghalok
A vérpadon vagy csatatéren,
Lesz, aki majd holttestemről
Könyűivel lemossa vérem!

Berkesz, 1846.  november 6.

Hasonló a helyzet a Szomorú volt az életem című szöveggel, amely Az utolsó ember című Petőfi verssel „rímel”… Az erről szóló összehasonlító elemzést Kéri Edit (Barguzinban járt amatőr Petőfi kutató, színésznő) hipotéziseiből kiindulva, Szuromi Lajos, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem régi magyar irodalom tanszékének néhai docense, oroszt tanító feleségével, Együd Évával végezték el. Következtetésük: aligha írhatta más a két orosz nyelvű verset, mint maga Petőfi…

(Befejező rész következik)

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ