XIII. Egy antialkoholista viszontagságai

Te, fenség!

Rúgjál szájba vagy köpjél le, és vess meg teljes jogossággal. Édes királyi barátom! (Ha eddig nem is tegeződtünk, most már nyugodtan, megengedem.) Én ugyanis egy rongy alak vagyok. Elbuktam. ( Mostan egy kicsit nem tudok nagyon odafigyelni arra, amit mondok.)

Tettem egy fogadalmat, hogy nem iszok többet whiskyt (ez se igaz, már szépítem), azt fogadtam meg, hogy nem fogyasztok többé alkoholt. Erre az elmúlt három napban kb. nyolcszor rúgtam be, de úgy, mint az albán szamár. Nem mentség, hogy nem tehetek róla, pedig így van. Felkavaró dolgok ezek, már ami a gyomrot illeti. A klasszikusokkal szólva: lehet a lélek kész, ha a környezet vendéglátós.

Képzelje el, hogy elindultunk Székelyországba. És már a határon vagy hol, elénkjött egy egész lovas bandérium. Nyalka legények népviseleti öltözetben, és néhány lányok piros-feketében. Mindegyiknek a kezében pálinkásüveg. Súgom Ábelnek, én nem ihatok, mert fogadalmat tettem. Akkor itt emberhalál lesz, mondta sötét arccal Ábel. A székely nagyon vendégszerető nép, és ha ebben az igyekezetében megsértik, akkor előkerül a bicska, amely a népviseleti öltözetnek az alkotó eleme. Meg különben nagyon gyenge pálinkákat főznek erre, úgy lehet inni, mint a vizet.

Lovagias úriember vagyok, nem sértem meg őket. A pálinka gyengesége pedig egyszerűen hazugság volt, erre akkor jöttem rá, amikor majd kimarta a gégémet – de úriember nem köpködik. Akkor jött a másik harisnyás, hogy engem se sértsen meg az úr, az én pálinkám se rosszabb, mint a komámé. A vége az lett, hogy egy kör közepén állok (előtte nem emlékszem, milyen fokozatokon estem át), és kicsit hamisan, kicsit idegen akcentussal, irredenta dalokat énekelek teli torokból ezeknek az új barátaimnak, akik nagyon szeretnek engem.

Ha azt hiszi fenséged, hogy ezzel végetért a vendégszeretet, akkor nagyon tévedni tetszik. Egy barátságos családnál vártak bennünket ebédre. A házigazda megkérdezett: Öcsém, hiszel-e az ótónómiában. Én bizony hiszek, mondtam rá, és erre inni kellett. Köményeset, mert olyat még nem kóstoltam. Utána tiszteletbeli székelynek fogadott a házigazda, amit fenyővízzel kellett megpecsételni. Még ki se józanodtam a fogadóbizottságból, és már megint le akarok esni a székről.

Ebéd előtt még kellett inni egy kis papramorgót, hogy legyen étvágyunk. Ebéd után meg a külföldről érkezett vendég tiszteletére nemzetközi italokat hordtak az asztalra: konyakot, whiskyt meg vodkát. Hozzá kísérőnek bort meg sört. Akkor már nagyon tisztában voltam azzal, hogy nem szabad megsérteni ezeket a kedves embereket. És nem is lehet panaszuk rám. Egy székely (még ha tiszteletbeli is) bírja az italt! Ez jellem kérdése.

Én ismerek olyan szeszkazánokat, mint a Wágner, akik soha nem józanodnak ki, de annak el kellene ide jönnie, hogy alázatot tanuljon, itt ivásban még közlegény se lehetne a sok tábornok között. Mert ezek mind velem ittak, és csak jó volt a kedvük annyitól, amennyitől az alkoholszonda két kilométeres távolságból elzöldül.

Ebből is láthatja fenséged, hogy amilyen rongy alak vagyok én, annyira nagyszerű ez a nép. (Nem biztos, hogy jól írtam, amit akartam. Nehogy megsértődjön ez a drága befogadó lelkületű nép.) Szóval, én egy rongy alak vagyok. Ez a nép meg egyszerűen nagyszerű. És ez a kettő titokzatos összefüggésben van egymással. Minél csodálatosabbnak látom őket, annál jobban berúgok. Ha nem lennének ennyire különlegesek, akkor én józan bírok maradni. És én minél jobban utálom magam, annál jobban becsülöm őket. Ilyen még nem volt az irodalomtörténetben.

Mostan zárom soraimat, mert már sorbaállnak megint az ajtó előtt, hogy kihez megyek vendégségbe ma este. Nagyon szeretnek engem. És én is nagyon szeretem őket.

Uralkodó tisztelgéssel,

I.R. Fülig James

Ps: A nevembe fölvett R nem Rőtszakállút jelent, mint jobb uralkodóházaknál szokásos, hanem a Részeges rövidítése, és az önmagam iránt érzett megvetés látható jele.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ