Már a harmadik levelet tépte szét.
„Ne haragudjatok…”
Olyan ostoba volt mindegyik. Van, amikor minden ostobaságnak tűnik, s az ember nem tehet mást, mint hogy választ egyet. Vagy tán az választja őt.
„Nem tehetek mást,…”
Nem lehet elmagyarázni. Minden kevés lesz, űr, semmi.
„Sz…….ű” — írta huncutul az akasztófa alá vagy tíz éve. Zilia egyből kitalálta: „Szívkeserű” — töltötte ki a lyukakat, aztán azt mondta: „apa, te mocsolázol”. Hat éves volt akkor.
Ezt a nevet ő akarta. Valahogy szerette azt a megalázott nőt, aki képes lenne meghalni, csak hogy végig konok lehessen.
Eltépte a töredékeket. Nem tudta megtalálni a megfelelő szavakat. Vagy megkeresni.
Aztán már csak az alkonyat recsegett.

Forrás: A jódeménység foka