5. Kolozsvári Magyar Napok: Add a hangod!

„Halló, halló, ez itt a falurádió! Kedves falusfeleink, ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy vasárnap, templomozás után, mindazok, akik szeretnének felszállni az űrbe, gyülekezzenek a bolt előtt. Akik elszánták magukat erre a páratlan utazásra, gondolják végig az életüket, hogy tényleg el akarják-e hagyni ezt a földet” – hirdeti a kalotaszegi rádiós.

A felhívás önnek is szól. Augusztus 22-én 14 órától a Farkas utcai színházsátor előtt egy rádiós fülkét láthatnak az arrajárók. Ebben zajlik majd a Györgyjakab Enikő által vezetett második felolvasószínházi esemény, Kenéz Ferenc Odafenn pingált űrhajó című szövegének bemutatása. Rendhagyó módon most színészeink átadják a mikrofont annak, akinek kedve van részt venni a játékban. A bátor jelentkezők hangját a helyszínen megörökítjük, és az eseményt követően a Kolozsvári Rádióval közösen rádiójátékot készítünk belőle.

A felolvasásra kerülő szöveg a Korunkban is megjelent és a szerző Vendéglétra (2012, Bookart Könyvkiadó, Csíkszereda) kötetében olvasható.

A jelentkezéseket augusztus 20-áig várjuk katalin.deak@huntheater.ro e-mail címre.

2014. augusztus 17.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights