A száz-szemű bérház-óriás hallgat. Éjszaka van. A nagyszobában csend. Nesztelen léptek közelednek. Halkan nyikkan az ajtó. Alszom. Fejemen párna. Puffanásra riadok. Sodrófa először a fejemre, a hasamra is több, a párna felszakad, vérem csordul. Menekülni próbálok, de az ismeretlen kerget. Üt. Futok. Kirúgom az ajtót, át a folyosón, aszott félhomály, székek dőlnek, asztal csattan, a váza is szárnyra kel. Ütlegel, nem kímél, ütlegel a kegyetlen, az Egyetlen Elfajzott Öregasszony.
Nincs tovább. Már csupán az ablak. Aztán csak egy zuhanás emléke. A sikoltás fönnmarad.
„Hová mész, te, kisnyulacska?
Ingyom-bingyom, tá-libe,
Tu-tá-libe, málibe!
Az erdőbe…”

A koponya feltápászkodik, a hulla bűnbocsátóan meghajol, vastaps, kicsit vigyorog, majd megunván, tovább baktat.
Másnap az Esti Hírlap brutális gyilkosságról számol be a címoldalon, a következő kitéttel: „ A Cirkusz és Varieté Vállalat a népszerű bohóc temetéséről később intézkedik.”