Az újkori hadviselés a lovak millióit foglalkoztatja. A mi huszáraink ugyan nem egyszer a lóról leszállva, gyalog harcolnak a lövészárokban, mégis a huszárság a ló nélkül alig tudna eleget tenni azoknak a feladatoknak, amelyek a harctéren reá várnak. Többszázezer lovat foglalkoztat a hadsereg ellátásába seregeket kísérő végtelen szekérvonat. Lovak nélkül nem lehetnek meg a tüzérek, a hidászok, a műszaki és egészségügyi csapatok sem. Lovak viszik a hegyiágyúk és a géppuskák részeit, a lövőszeres ládákat és lovak vontatják néha a tábori vasút kocsijait is.
A tudomány és a tehnika hihetetlenül gyors fejlődése ugyan a gépeket és a gépkocsikat a hadviselésben is ezernyi számban alkalmazza és egyre szaporítja, a lovakat azonban még a hadviselés mai fejlettsége mellett sem tudjuk nélkülözni. Az alkalmazásukról és a harctéren való sokféle szerepükről tájékoztat az az adat, hogy egyetlen hadtest maga tízezernél több lovat foglalkoztat. Elképzelhetjük ennek alapján, hogy az egész küzdő hadsereg és a harcvonal mögött felállított számtalan katonai intézmény mennyi lónak a foglalkoztatását teszi szükségessé.
A katonai szolgálatra alkalmazott lovaknak legnagyobb része fárasztó és veszedelmes munkában vesz részt. Ennek a munkának végzése közben rengeteg sok ló dől ki, betegszik meg, vagy pusztul el. Mivel pedig az a sok ezernyi ló, amely a harctéren és a harcvonal mögött dolgozik, rendkívül nagy értéket képvisel, a hadvezetőség különös gonddal igyekszik a lovakat a pusztulástól megóvni, a beteg állatokat pedig gyógyítással az életnek megmenteni. A régebbi háborúkban a beteg vagy sebesült lovakat agyonlőtték, mert sem a gyógyításra, sem az elszállításukra alkalmas intézmények és eszközök még nem voltak. Manapság azonban már megbecsülik azt a nagy pénzbeli értéket, amelyet a lovak képviselnek. Hódító előnyomulások alkalmával pedig mindig számbaveszik a zsákmányolt lovak számát is, mert ezek éppen annyit vagy esetleg többet érnek, mint a zsákmányul ejtett ágyúk, lövőszerek és tábori felszerelések. Szaporodik hadseregünk ló-állománya azokkal is, amelyeket a lovak számára berendezett hadikórházak és gyógyítótelepek megmentenek az életnek.
A ló a maga értelmességével nemcsak a békében hűséges és jó barátja az embernek, hanem a harctéren is vele együtt tűr és szenved. A lovakat amellett éppen annyi vagy talán még több veszély fenyegeti, mint a harcos katonát. Az ember tehát a ragaszkodó állat hűségét jutalmazza meg, midőn róla a betegségében gondoskodik, a megsebesülése esetén pedig a gyógyítására éppen úgy gondol, akárcsak a sebesült katonák ellátására. Különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a lovakat a járványos betegségektől megóvják, mert ott, ahol több száz ló van együtt, egy állat megfertőzheti összes társait és így a járvány néhány nap alatt mérhetetlen kárt okozhat. A lovak legveszedelmesebb járványos betegsége a takonykór, amely emberre és állatra egyaránt halálos lehet. A takonykór okozója az orr váladékában és a beteg állat kelevényeiben élő bacillus, amelyet nemcsak a ló maga, hanem az istállóban levő széna, szalma és abrak is könnyen terjeszt. Oroszországban szinte állandó a lovak között a takonykór járványa, amely az orosz harctéren a mi állatainkat is fenyegette. Hadseregünk és a szövetséges német hadsereg elővigyázatos óvatossága azonban elhárította azt a veszedelmet, hogy a kórság a mi lovaink között is elterjedjen. Manapság a tudomány a járványos betegséget már előzetesen felismeri, amig azonban ezt felfedezték, nem egy kutató tudós esett a fertőző baj áldozatául. A kitörni készülő takonykórt a gyanúsan beteg állatok szemébe cseppentett »mallein«-nal kémlelik ki. A gyanús állatokat lelövik, még mielőtt a járványt elterjesztenék, mert gyógyítani őket amúgy sem lehet.
Veszedelmes ragadós betegségük a lovaknak a tüdőgyulladás és a mell-hártyagyulladással járó influenza is. A meghűlés, megerőltetés miatt elgyengült állati szervezeteknek kevés az ellentállóképességük és a gyulladásba esett lovak egy része nem is gyógyul fel. Ha azonban idejében szállítják a beteg állatokat a lókórházakba, akkor a gondos ápolása sok lovat menthet meg.
A kórházba került lovak között százával vannak olyanok is, amelyek nem betegség miatt, hanem sebesüléssel kerültek oda. A lovak sebesülését ütés, szúrás, puskalövés vagy ágyúlövés okozza, néha pedig a drótsövényes akadályok közt vagy a farkasvermekben sérülnek meg. A lókórházban a lovakat az állatorvosok és erre kitanított katonák úgy kezelik, akárcsak a sebesült katonákat a hadikórházakbari. A sebeiket tapasszal fedik be, a genyes sebeket szublimáttal mossák, a sipolyokba jódot fecskendeznek, némelyik sebet felvágnak, más sebet égetnek, vagy összevarrnak. A sovány lovakkal étvágygerjesztő gombócokat nyeletnek, a dagadt lábú lovakat pedig kenőcsökkel dörzsölik. Akárcsak az embereknek, a beteg állatok hőmérsékletét is mérik és feljegyzik, az érverésüket figyelik. Tükörrel vizsgálják a szemüket, átkopogtatják a tüdejüket, áztatják sérült patáikat. A műtét előtt a beteg lovat puha szénaágyra döntik le a »döntőkötéllel«, amely a négy lábat hurokszerűen köti össze. A ló a hátán vagy az oldalán fekszik, a testét szíjakkal és láncokkal erősítik le. A nagyobb lókórházakban külön gépszerkezet van, amely a műtétre szoruló lovak elhelyezésére és a testük lekötésére való. Vannak lovak, amelyeket háromszor is megoperálnak, míg a sebük gyógyulni kezd és beheged, így azután a lókórházban a lesántult lovak lábrakapnak, a sérült szemek kinyílnak, a megsérült testrészek begyógyulnak, a beteg és sebesült lovakból a próbajártatások közben ismét egészséges, vidáman vágtató paripa lesz. Amely lovak pedig a harctéri szolgálatra már nem alkalmasak, azokat a gazdáknak adják át, hogy a gazdaságban teljesítsék hivatásukat. A lókórházakban működő orvosoknak és ápolóknak nagy türelemre és szívós kitartásra van szükségük. A beteg állatok kezelése sok gondot és állandó figyelmet igényel, de viszont a gyógyuló állatok végtelenül hálásak is azok iránt, akik nagy fájdalmaiktól megmentették.
Az állatgyógyító orvosi tudomány már éppen olyan fejlett, mint az embergyógyítás tudománya. Aki a harcvonal mögött és az ország területén berendezett lókórházak helyiségein végigtekint, csodálkozással látja, hogy azok száz meg száz tökéletes műszerrel, orvosi eszközzel, gépi berendezéssel vannak ellátva. Az orvosok tudományán kívül főkép ezeknek a vívmányoknak köszönhetjük, hogy míg régente a háborúk idején ezer meg ezer lovat lőttek agyon, addig ma a beteg és sebesült lovak gyógyításával több milliónyi értéket mentenek meg nemzeti vagyonunk javára.

Forrás: Vasárnapi könyv, 1916. Első félév, 19. füzet