Schmitt Pál Pelét harapja meg, Putyin sót küld Donbászba

Furcsákat kérdez: Gergely Tamás
Veszi a lapot: Bogdán Tibor

1. Maga ezt a show-t hogyan magyarázza, a Putyinét? Hogy sót küld a kiéhezetteknek… Legyen Donyecknek sója kétszáz évre elõre…? Míg az oroszok megérkeznek?

A kérdésfeltevés teljesen helytelen. Egyrészt nem, „show”-ról van szó, hiszen Putyin „só”-t küldött az ukránoknak. Etimológiai szempontból ugyanis a „só” szónak semmi köze nincs a „show” szóhoz. A „só” éppen az orosz nyelvből származik (lásd: „harasó”, ami annyit tesz, hogy „jó a só”).
Az elhibázott kérdés kapcsán az a diák jut eszembe, aki a vegytan vizsgán megbukott, mert a sókra Bernard Shaw-t hozta fel például, aki pedig – amint az családnevéből is kiderül – sav (v.ö: Bernard Shaw maró – azaz savas – humora).
Sóval komolyra fordítva a szót: sajnos úgy látom, a kérdező az orosz „só” szó elamerikaisított változatával – „show” – bedőlt Washington rosszindulatú, oroszellenes propagandájának.
Másodjára a kérdésfeltevés nem pártatlan; mi több, rosszindulatúan elfogult Putyinnal szemben. A kérdező ugyanis megfeledkezik arról, hogy az orosz segélyszállítmány egyharmada sóból – és vízből(!) állott.
A sószállítmány célja feltehetően az lehetett, hogy az Ukrajna keleti felében is a népszerűsége csúcsára érkezett Vlagyimir Putyin megfelelő sómennyiséggel lássa el ukrán barátait, akik nyilvánvalóan majd sóval, kenyérrel és pálinkával készülnek fel a bizonyára megszámlálhatatlan munkalátogatást tevő Vlagyimir Putyin fogadtatására.
Hírek szerint az orosz államfő kenyeret ugyan nem küldött, ami viszont azzal magyarázható, hogy a fizikai kondíciójára igen kényes Putyin valószínűleg nem eszik kenyeret.
A jelentős mennyiségű víz Ukrajnába szállítása úgyszintén a putyini látogatásokkal magyarázható: ezzel hígítanák fel a fogadás örömünnepére a kilencvenhat fokos alkoholt.
Sajnos azonban a só szót rosszindulatúan show-nak író, és a vízszállítmányról „megfeledkező” kérdező az orosz államfőt ráadásul olyan színben állítja be, mint a hírhedett középkori török vallatókat, akiknek kedvenc módszerük az volt, hogy a kiéheztetett foglyoknak sós heringet adtak – vizet viszont nem.

2. Magának ott Magyarhonban könnyű, a felestársai élelmesek, hát nem állami kocsival jár a piacra is Schmitt Pál?

Schmitt Pál nagyon szegény ember. Doktori disszertációját is plagizálni kényszerült, hiszen iskolába sem igen járhatott. Ám mindig egy jobb világról, egy jobb sorsról álmodott. Nem véletlen tehát, hogy – már államfőként – az állomás szót egy „l” betűvel írta, hiszen az álomás járt a fejében. Az államfő szó is azért sikeredett mindössze egy „l” betűvel, hiszen ebben a tisztségben álomvilágban – álomfőként – érezte magát.
Nyomorát megérthetjük akkor, ha arra gondolunk, hogy államfőként is állami lakást kellett kérnie, mivel megélhetési gondjai miatt albérletbe kellett kiadnia négy vagy öt villáját.
Ne sajnáljuk tehát tőle, hogy „álami” kocsival jár piacra – hogyan is hozná haza egyébként a cuccot?

3. Maga szerint kit fog Suárez legközelebb megharapni, Pelét vagy Maradonát?

Könnyű kérdés, a válasz nyilvánvaló: a postást.