Petőfi-adomák (3)
Ma: Petőfi mint korrektor * Első szerelem * Két dudás egy csárdában * Petőfi végrendelete * Az életmentő
Petőfi mint korrektor
Petőfit Vachot Imre 1844-ben segédszerkesztőnek szerződtette a „Pesti Divatlap”-hoz. A segédszerkesztő dolga volt a többek között a lap korrigálása is, amit igen lelkiismeretesen végzett. A lap sajtóhibáinak kijavítása végett félmértföldnyi utat kellett megtennie Budára, a Bagó és Gyurián nyomdájába. Minden teendői között a lapjavitás esett leginkább terhére. Néha ezt az unalmas munkát egy-egy tréfával derítette föl. Komikus apróságokat korrigált a szövegbe. Például ezt az újdonságot: „Az elhunyt párisi érsek 2000 livre évi dijat hagyott egyik örökösének, a másiknak pedig 300 ezer frankot”, igy javította ki, hogy egyiknek 2000 éves livréét, a másiknak pedig 300 ezer frakkot hagyományozott. Ilyen tréfákon aztán olyan jól mulatott, mint egy gyermek.
(Jókai Tarka Élet.)
Első szerelem
Vachot Sándor széplelkü nejének hasonló szellemű, ifjú gyermeteg testvére felkölté Petőfi szivében a rokonszenv érzelmeit. Még ki se volt mondva ez érzelem boldogsága, midőn bánatra vált. Még csak ábránd, titkos óhajtás volt a költő szivében ez a gondolat, midőn Etelke váratlanul meghalt. Petőfi hónapokig gyászolta. A „Cziprus lombok” minden sora könytől van átázva, a legmélyebb, a legtisztább érzelemtől áthatva. Egy év múlva, midőn Etelke
sirját halála évfordulóján meglátogatta, feldúlt arczczal lépett be Jókaihoz.
— Látod, milyen silány az ember! — monda csüggedten, — a temetőből jövök, Etelke sírjától. Sírtam, mint egy őrült. És amint visszafelé jöttem, egy ismeretlen szép leány jött reám szembe; s amint egymás mellett elhaladtunk, én — utána
néztem ! Pedig akkor jöttem a temetőből!
(Jókai Tarka Élet.)
Petőfi végrendelete
Halálsejtelmek lepték meg egy izben Petőfit, mely alkalommal azt mondta pajtásainak: — Ha meghalok, ti terítsetek ki. A sokat gyalogolt, de el nem fáradt, kitartó lábaim egyenest álljanak, mint katonakoromban, kezeimet szivemen imára kulcsoljátok, hogy ha már egyebet nem tehetek, a másvilágon is a népszabadságért imádkozzam. Életemben mindig a korlátlan szabadság volt ideálom, de sirom korláttal vegyétek körül, hogy se ellenség, se barom rám ne taposhasson!
Két dudás egy csárdában
Dunavecse és Szalkszentmárton között van egy erdő, annak a szélén egy több százados cserfa. E terebély fa alatt olvasta fel Petőfi költeményeit az ő barátainak. A nagy fa tetejében egy holló károgott, lombja között pedig egy fülemile énekelt. — No, lássátok, — jegyezte meg Petőfi, — milyen szépen megfér két dudás egy csárdában! Mert nem kapnak fizetést.
Az életmentő
Abban az időben, mikor Petőfi Dunavecsén hosszabb ideig tartózkodott szüleinél, kiáradt a Duna, szakgatta a partot. Egy este együtt sétált a parton három barátjával: a rektorral, a káplánnal és a preczeptorral. A rektor járt szélrül a viz
felül. Egyszer csak leszakadt alatta a viztől alámosott part s a rektor bele zuhant a hullámokba, melyek az örvény felé sodorták. Ekkor Petőfi gyorsan bele ugrott egy fűzfához kikötött halászladikba s kezébe ragadván az evezőlapátot, elérte a csónakkal a már fuldokló rektort. Feléje nyujtá a csónakban heverő halászszigonyt, mialatt oda szólott neki:
— Csipd meg, rektor! — s ezzel a mentő eszközzel kihúzta az örvényből a csónakba. — Azt hittem már, hogy nem irsz több búcsúztatót, rektor, hanem majd én irom meg a tiédet
Partja felé a tónak
Ült el a reménycsónak.
Mikor aztán haza felé siettek, a haláltól megmenekült rektor azt kérdezte pajtásaitól:
— Ugyan mire gondoltatok, mikor én ott a víz közepén habuczkoltam ?
— Én bizony arra gondoltam, — szólt a káplán, — hogy ha te ott veszel, a Zsuzsika özvegységre jut.
— Én meg arra gondoltam, — monda a preczeptor, — hogy mi lesz akkor a padlásra felhordott búzából, árpából ?
Petőfi csak unszolásra válaszolt: — Nem akartam, hogy veszteddel megszomorits, csak a magam érdekében tettem. Egy ilyen jó pajtást nem hagyok elveszni. Tudom, hogy te szabadítottál ki az apám haragjából. Én téged a Dunából. Most már kvittek vagyunk.
Pusztai Péter rajza