Velünk élő múlt. Magyarország Trianon után címmel tartott előadást a bukaresti Balassi Intézetben Stefano Bottoni történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa az Erdélyről, magyarokról, a közös román-magyar történelemről szóló előadássorozat harmadik meghívottjaként. Az ott román nyelven elhangzottakat kértük meg, összegezze a Bukaresti Magyar Élet olvasóinak.

Azt szokták mondani, hogy Trianon egy máig élő, velünk élő történelem. Azt gondolom, hogy ez kétségtelenül igaz. Az előadásnak nem az volt a célja, hogy kronologikusan és részletesen bemutassa Trianonnak az okait, az eseménytörténetet, hanem próbáltam elhelyezni Trianont a saját korában. Próbáltam bemutatni, hogy mi vezethetett Trianonhoz, milyen politikai konstelláció, nagyhatalmi kérdések határozták meg Közép-Európa térségének a jövőjét és hogy miben hibáztak – amennyiben hibáztak a magyar politikai elitek – még a Dualizmus korában. Rávilágítottam, hogy milyen helyzetben találta magát a magyar kormány és a magyarság, amikor az első világháború végén gyakorlatilag szétesett a történelmi Magyarország és ki kellett találni helyette valami újat. Akkor látszott igazán, hogy a régi dualista kori integrációs modellt igazán nem tudja felváltani semmi, nincs amit Magyarország felkínáljon alternatívaként a magyarokkal együtt élő nemzetiségeknek, amelyeknek meg volt már a jól kifundált és egyre szélesebb társadalmi támogatottsággal bíró projektje – a románok esetében a Romániához való csatlakozás, ami azután be is következett. Az előadásnak egy másik sarokpontja az, hogy Trianon nemcsak az anyagi és emberi veszteség miatt tragédia Magyarország és a magyarok számára, hanem azért is, mert az első világháború teljesen megváltoztatja egyrészt Magyarországnak a stratégiai szerepét ebben a térségben, kicsi, periferikus, mellőzött kelet-európai állam lesz belőle. Ami talán ennél is fontosabb, hogy véget vet egy politikai tradíciónak. Trianon teret enged a baloldali, később inkább jobboldali radikalizmus térhódításának, aminek végzetes következményei lesznek, mint tudjuk, a második világháború alatt. Ha történelmietlen is egy kicsit a gondolat, de ha nem lett volna Trianon, az nem csak azt jelentette volna, hogy másképp alakul Magyarországnak a területi sorsa, hanem azt is, hogy valószínűleg a magyar politikai fejlődés is egy egészen más irányt vesz. Ki tudja mi lett volna. azzal az indulattömeggel, ami 1918 őszétől előtör és foglyává ejti a társadalmat, a Károlyi féle forradalom, Kun Béláék bolsevik forradalma, aztán Horthy Miklós ellenforradalma és mindaz ami ezzel együtt járt, a gyűlölet, a bűnbak keresés és a nagy erőszak. Azt is próbáltam bemutatni, hogy természetesen van Trianonnak egy párhuzamos román értelmezése, ami a hivatalos diskurzus szerint abszolút pozitív pillanatnak emeli ki Trianont a román történelem szempontjából. Ugyanakkor ennek a történetnek is vannak buktatói, mert ha arra gondolunk, hogy az erdélyi román elitnek egy egész generációja, évtizedeken keresztül azon dolgozott kezdetben, hogy a románokat felemeljék és egyfajta második pillérré tegyék Erdélyben, tehát felerősítsék a román polgárságot és a románok polgárjogot nyerjenek a monarchián belül. Később azon dolgoztak, hogy Erdélynek autonómiát biztosítsanak, a világháború végén pedig határozottan kiálltaka Romániához való csatlakozás mellett. Ezzel megteremtették az előfeltételét a megvalósult nemzeti egységnek. Amit ezért cserébe kaptak főleg a ’20-as és később a ’30-as években az egy nem működő, vagy rosszul működő, rosszul szervezett, struktúráiban elmaradt, balkáni államszerkezet volt, amely nem igazán tudott mit kezdeni Erdéllyel, sem a többi régióval, Besszarábiával vagy Bukovinával is ugyanaz volt a helyzet. Erdély esetében talán ez súlyosabb, mert egy sokkal fejlettebb közigazgatási és kulturális tradícióval rendelkezett, tehát ott az összehasonlítási szempont is más volt. Annak a nagy román generációnak, Vaida Voievod, vagy Iuliu Maniuék, akik megcsinálták a Nagy Romániát, akiknek rengeteg érdemük volt e téren, pontosan nekik volt rendkívül keserves ezt konstatálni. A ’20-as évek elején születnek már ilyen megnyilvánulások, szövegek, érzelmi kitörések, hogy gyakorlatilag hiába volt az egész, mert nem ezt vártuk a nemzeti egységtől. Trianonnal a román társadalomban is létrejön egyfajta trauma, ez egy biztonságpolitikai komplexum. Trianon óta a magyar kérdés Romániában elsősorban úgy merül fel, úgy kezelik, mint egy állambiztonsági kérdés. Tehát bármit amit a magyarok tesznek, annak egy második, rejtett célja van, az elvesztett pozícióknak a visszaszerzése, bármit is mondanak hivatalosan. Ez a komplexus máig kíséri a két államnak és bizonyos értelemben a két társadalomnak a viszonyrendszerét. Könnyű megállapítani azt is, hogy ez máig elég nagy akadályt gördít a kölcsönös megértés és egy igazi párbeszédnek a megindítása útjába is.

Forrás: Bukaresti Magyar Élet, 2014 / augusztus