Alkonyat felé

Bankpalota bejáró küszöbén alkonyat felé, a hivatalos órák végeztével öreg, toprongyos koldus ül.
Olyan szurtos, borostás, kopott, vedlett, gyűrött az egész emberke, mintha valamely szemétládából került volna ki, ahol hosszabb időt töltött, mint elhasznált, már zsibvásárra sem alkalmas szomorú holmi.
Egyik lábán rongyos, agyoncsapott cúgos cipő, másik lába – mely színében alig különbözik a cipőtől – mezítelen.
Fején retkes, tarkójára csúsztatott dinnyekalap. Szemén ócska ókula.
Kabátzsebéből tűt, pamutot kotorász elő, a pamutot üggyel-bajjal befűzi a tűbe, kezébe veszi szürke színű, piszkos félharisnyáját, öklömnyi kavicsot dug bele, s a sárga félhomályban megstoppolja.
Rendes ember. (Pesti Hírlap, 1931. június 7, vasárnap)