Ma: Tromf * Petőfi a Gellérthegyen * Mágnás-gyűlölet

Tromf

Petőfi, aki nem örömest tűrt ellenvéleményt, tűzzel vitázott Koltón tartózkodása alatt s néha nyersen is. Különösen Haraytól, a Teleki titkárától, nem tűrt ellenmondást ; de Haray mindig élcczel vágott vissza. Egyszer Petőfi türelmét vesztve, monda:
— Ejh, mit tud ahhoz egy elcsapott komédiás!
Haray hideg vérrel kérdé erre:
— Uram, kérem, kihez van szerencsém? Ha jól emlékszem és nem csalódom, egy irott szinlapon olvastam becses nevét!
Petőfi elmosolyodott és élczelődött maga fölött.
(Teleki följegyzése.)

Petőfi a Gellérthegyen

Egy este hárman ültek együtt egy kis vendéglőben : Petőfi, Pákh Albert és Stolp fiatal könyvkereskedő. Petőfi kedvetlen volt, társainak kérdéseire kitérő feleleteket adott s mély gondolatokba merült. Egyszerre csak hirtelen felpattan:
— Én itt ma megfulladok, ez a hely engem agyon nyom, ki kell mennem a szabadba, ott szivem könnyebben dobog!
Barátai aggódtak, hogy ily késő időben, ily fölhevült állapotban baj találja érni. Petőfi sebes léptekkel ment a hajóhídon át Budára s ott egyenesen a Gellérthegynek tartott, a nélkül, hogy törődött volna kíséretével. Amint fölért a hegy csúcsára, ahol akkor csillagvizsgáló torony állott, egy sziklára szökött s lángoló lelkesedéssel szónokolni kezdett. A holdfényben csöndesen pihenő városhoz szólott. Karjait magasra emelte, szeme szikrázott, alakja mintha egyre nőtt volna. Ugy állt ott a hatalmas sziklán, mint egy szobor.
Pákh Albert mélyen meg volt hatva és Stolp is, bár keveset értett magyarul, egészen reá tapadt tekintetével. Midőn lejöttek a hegyről, Petőfi mintha valami kinos álomból ébredt volna fel, fölvidult:
— Ti engem bizonyosan komédiásnak  tartotok, — szólt barátaihoz, — s azt hiszitek, hogy az egész színészi affektáczió. Mivel azt, amit már régóta a szívemben hordok, részvétlen emberek előtt nem mondhattam volna el : így kellett segítenem magamon.
Pákh Albert Stolp vállára ütött s igy szólt:
— Barátom, sajnálom, hogy nem tudsz jól magyarul. Amit ez ma mondott, a legfelségesebb szabadságóda, amelyet valaha hallottani. Ilyen beszédnek, igy elmondva, lángra kell gyújtani bármely nemzetet. Kár, hogy csak az üres levegőnek mondta.
(Fischer S.)

Mágnás-gyűlölet

Van Petőfinek egy „Mágnásokhoz” czimü költeménye, melyben ki akarja irtani a mágnásokat a föld színéről. Felhívták Vörösmarty figyelmét e költeményre, mondván, hogy az Petőfitől való.
— Te írtad ezt, Sándor? Nem hiszem! — szólott szelíden Vörösmarty.
Petőfi lesütötte szemeit.
— De hát gróf Széchenyiről, báró Eötvösről egészen megfeledkeztél ?
Petőfi daczosan, de már békülékenyebben válaszolt:
— Kettőjükért csak nem érdemes kivételt tenni.