Jó hir

Este van. A körúton nyüzsög a nép. Fiatal cigányasszony százráncú trka szoknyában, hátán batyuval imbolyog. A szoknya mintha táncot járna, minden lépésre nagyokat leng körülötte.
Magános, fekete ruhás idősebb hölgy lassan bandukol hazafelé. Időnként sóhajt. A cigányasszony melléje ódalog.
– Valami öröm éri – súgja a fülébe. – Jó hirt kap a fiáról.
A fekete ruhás nő arca földerül, mint a gyermeké, ha cukrot igérnek neki. A cigányasszony észrevétlenül máris a kezét fogja, tenyerét nézegeti. Bemennek egy mellékutcába. Ott folytatják. Olyan ritka ma a jó hir, hogy mindegy, honnan jön, mindegy, ki mondja, talán még az sem fontos, hogy igaz-e. Csak hallani, hallani kell minden áron. (Pesti Hírlap, 1931. december 4., péntek)