(Őszikék ideje?) Van néhány nemzedék – pontosabban irodalmi évjárat -, akinek tagjai akarva-akaratlanul lassan hátrafordulva menetelnek előre a Végzet felé. Ki hamarabb, ki később ér oda, ahová mindenki eljut egyszer, a versenyt nem lehet feladni, mert hiszen nincsen is verseny, s ha van is, az egyre inkább lassulási versennyé válik… Nem hiszem, hogy Arany János divatjának kellene tartanunk a költői őszikék művelését. A szó, a vele illetett műfaj talán az övé, de a többi benne van a … levegőben. Az idősödő alkotó lételemében.  A tetőre érve, és azon túl, előbb-utóbb mindannyian eltöprengünk az átéltek-látottak értelmén, nyereségen és veszteségen, emlékezeten és feledésen, értékeken és vétkeken. A bejárt útvonalon. Mintha csak az alkonyi nap számolna el magával az este közeledtével, mindig ugyanúgy és mindig másképp, mert ő az egyetlen, aki másnap visszatér…   A csíkszeredai Ferencz Imre most teljesíti ki igazán, a hetven felé közelítve költészetét. Most egyenesedik föl igazán, mint a kaszálás közben megálló, pihenő ember – őszi termésében, annak üzenetében gyönyörködhetünk mi is. (Cseke Gábor)

1. Bál

Az öreg hölgy visszatért egy
forró szenvedélyes nyáron
és táncra kértem hirtelen
a jótékonysági bálon

az ember mindig tettre kész
a világ csak félbe-szerbe
alulról oly keserves tán
de színes felülről nézve

jaj ha nem volna a nyomor
a fejem zsibongott zúgott
elöntött engem a jóság
a hölgy a fülembe súgott

forró szenvedélyes nyáron
a jótékonysági bálon
éreztem felüvöltök én
ezen a szomorú tájon

eztek a zenészek húzzák
nem pihen cimbalom brácsa
a jótékonysági bálon
szívemet valami bántja

szeretkezni szeretnek ők
de gyermeket nem csinálnak
az öreg hölgy felzokogott
holnap már vége a nyárnak

holnap már vége a nyárnak
az ősz beszökik Adynál
az öreg hölgy talán Léda
nem ereszt engem vacillál

elölről minden líceum
a világ csak félbe-szerbe
hátulról mindig múzeum
de színes felülről nézve –

(Folytatjuk)