Könnyű kiverni a lírát az emberi agyból. Csak a születettek és a mosolygósak, utóbbiak közül is egy vagy kettő sem marad igazi költő. A tanító úr unokája valahogy eltévesztette ezt a két direkciót, a gyerek semmi jelét nem mutatta a lelés adományának, másfelől pedig a rendesnél gyakrabban bizonyult indokolatlanul jókedvűnek.
A derék pedagógus ezeket egyáltalán nem vette észre, különösen nem észbe. Folyton nevelni akarta a szerencsétlen unokát. Ebbe törött bele béka- és diáknyúzó bicskája.
Azt vette fejébe, hogy megtanítja unokájának Petőfi Sándor János vitézét, még negyedikes korban. Utána jönne Arany János Toldija, majd pedig Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Móricz és a többiek. Szép szabadcsapat. Ha az unoka, ez a pompásan sikerült fiú ilyesfajta filoszi adottságokkal születik, biztosan viszi valamire. Samuka azonban különös érdeklődést tanúsított az apró élőlények világa iránt, és ezt nagyapja – Papó – előtt sem titkolta, mi több, tudását nem röstellette néha fitogtatni is.
No, amikor – még a Petőfi előtti nagy népiek tanulmányozása alkalmával -meg akarta tanítani Papó tanító úr az unokának Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című versét, Samuka különös fogékonyságot mutatott a cím egyik szava iránt. „Drága kincsem, galambocskám, / Csikóbőrös kulacsocskám! / Érted halok, érted élek, / Száz leányért nem cseréllek.” Ez rendben volna, ám Samuka így szavalta: „Csikóbőrös kullancsocskám…” Ebből lett aztán némi baj.
Hiába álmodozott Papó tanító úr arról, hogy az unokája, ez a pompásra sikeredett Samuka egyszer majd országosan elismert szavalóművészként szitálgat egy kis hírnevet a hála ködfelhőjéből őrá is – mint aki bevezette a tudatlan gyerkőcöt a boldogságos szózatok édenébe -, Samuka nem tágított. Folyton kullancsolt a kulacs helyett.
No, a csaknem kilencven kilós Papó tanító úr föllétrázta magát a padlásra. Jól emlékezett: megtalálta, föllelte egykori honvéd nagyapjának -, aki az első világégésben Galíciában jobb könyöklövést szenvedett, és emiatt egész életében nyomoréknak számított -, az alumínium kulacsát -…ha valóban abból volt. De lehet hogy egy második-világháborús kulacs volt az. Mindegy, Papó tanító úr 101
az életét meg a létrafokokat kockáztatva, hatalmas kínok árán lehozta, és próbálta rendbe tenni a világot.
– Samuka, kérlek. Ez itt egy kulacs. Ha pedig kullancsra volna szükséged, hát csak kilépsz kettőt, és a Csigadomb tetejéről máris fölcsippenthetsz egy ármá-diára valót…A sűrű erdőben.
– A Kárpát-medencében leggyakoribb a közönséges kullancs (Ixodes ricinus), amely a vérszívás során Lyme-kórt, vírusos agyhártyagyulladást, és mást fertőzéseket is terjeszthet az emberre – deklamlálta Samuka, mintha templomban szentleckézne. Mert csakugyan: a legfontosabb szövegeket mindétig maga előtt látta, a vizsgáin is úgy mondta fel, mintha élőben olvasná valamennyit. Tanárai többször is motozást rendeltek el, de nem csíphették rajta, soha semmiben el nem marasztalhatván a jeles fiatal tudósjelöltet.
– Mintegy két tucat kullancsfaj is él a Kárpát-medencében. A fontosabbak… Papó tanító úr szenvedélyes dalos volt. Imádta a műkedvelő színjátszást is. Amikor a János vitézt készültek félig versben, félig prózában, ám lényegileg dalban bemutatni (ezt a fura egyveleget, érdekes módon, nem tiltotta a korabeli kulturális kormányzat), a közben fölcseperedett unokájának címszerepet szánt volna a produkcióban. Kijöttek a televízió emberei, hogy az általuk au-
tentikusnak gondolt helyi részeket jóelőre fölvegyék. Samuka azonban elbukott egy akármin.
„Pillants ide, hiszen ezen a világon. Csak te vagy énnekem minden mulatságom. Vesd reám sugarát kökényszemeidnek, Gyere ki a vizből, hadd öleljelek meg”
Ezt kellett volna szépen szavalnia az egyelőre még manökennel helyettesített, így sem kevéssé vonzó Iluska felé fordulva, ámde csak az jőve ki a legény pompázatos, immár kackiás bajuszkával körített piros száján, hogy: „Kullants ide, hiszen ezen a világon…” A stáb szétröhögte a rögtönzött stúdiót.
Hiába is moderálták-dürückölték, szidták-porozták: a kullancs semmi áron nem akart helyet cserélni a pillantscsal.
A temetőben külön nyugosznak. Papó tanító úr a fura gikszer miatt kapott gutaütést, igaz, nem mindjárt, hanem a pálinkafőzési szezonban; Samuka pedig, haj, elutazott kullancsokat tanulmányozni idegen országokba. Ahonnan – évek múltán – voltaképpen nem is ő maga tért meg, hanem csak a koporsója. Ki tudj a, mi szívta ki a vérét.

* A szerzőnek nemrégiben megjelent, Mosolygó kis pöttyös szovátai pisztráng cimű prózakötetéből

1. Kátai Zsombor:
   2014. szeptember 8. 14:04

   Igazi „pofánvágós”karcolat. Reméljük folytatódik…a következő kötetében is Bölöni Domokosnak.