Önéletrajzi dokumentumregény

Az én házam az én váram

A váradi 1. számú általános iskolában tanítva tudomásomra jutott, hogy a váradi lakosok az új törvények értelmében bármilyen munkaadói igazolással bankhitelhez juthatnak. Nagyszerű! – ujjongtam fel a hír hallatán, ugyanis eddig csak az állandó munkahellyel rendelkező dol­gozók kaptak hitelt az államtól. Annyira fellelkesedtem, hogy még aznap elszaladtam a bankba, felvettem a hitelt, és előjegyeztettem magamnak egy közeljövőben felépítendő tömbház egyik összkomfortos garzonját. Hogy mit jelentett ez nekem, meg sem próbálom leírni, bár néhányszor azért átfutott az agyamon, hogyan fizetem vissza kölcsönt, ha újfent katedra nélkül maradok. Eh, lesz, ami lesz. „A tett halála az okoskodás”1 – hessegettem el sötét gondolataimat, és türelmetlenül vártam mikor épül fel a tömbházam.
Eltelt egy év. Közben megtudtam, hogy a Rogériusz-negyed elején lesz a leendő lakásom, később azt is, hányadik emeleten és apartmanba akarnak bedugni. A második évben már sze­mélyesen is el-elsétáltam Galbács patikussal a helyszínre, és bosszankodva néztem, hogyan piszmognak a munkások az egyes szinteken. Az én garzonom a 11. emeleten kapott helyett egy tágas játszótérre nyíló kilátással.
– Micsoda panoráma! – dicsérte meg a gyógyszerész úr a kilátást.

A Rogériusz-lakótelep
Csak engem fogott el valami baljóslatú előérzet a felszüremlő zaj hallatán. Kilesek a térre. Tele van gyerekkel. Az ők zsibongása jutott valamiféle furcsa akusztika folytán felerősödve idáig. Őrület! A volt apósom meg a Magyari szomszéd is a rádiójukkal, tévéjükkel borzolgatták az idegeim. És most tessék, még ki sem gyógyultam a fóbiámból, már bele is sodrottam egy másikba. Becsuktam az ablakot. Szinte semmi változás, legfeljebb egy fokkal gyengébb hangok tépdesték a fülemet. Ettől kezdve egyre ritkábban voltam kíváncsi, hogy halad az épít­kezés a Rogériusz-negyedben.
Feltételezem, hogy akik figyelemmel kísérték életem alakulását, már rég észrevették, miszerint ebben a regényben nem írói önmegvalósításnak, hanem sokkal inkább egy létküzdelemnek a tanúi. Hiába, nem mindenki Jack London, alias Eden Martin, aki egész nap egy mosodában mossa, vasalja a ruhákat, utána mégis marad annyi ereje, hogy remekebbnél remekebb novellákkal lepje meg a világot. Vagy Móra Ferenc: délelőtt múzeumigazgató, délután publicista, éjjel pedig regényíró. Minden elismerésem az ilyen és ehhez hasonló íróké, de én képtelen voltam ilyen bravúrra, és örültem, ha megírhattam egy-két cikkecskét. Kissé restellem, de az az igazság, hogy én nem csak az íráshoz, hanem egy esti iskolához sem éreztem elég erőt, ha mellette dolgozni is kellett valahol.
Bár a sors Szécsi Emíliával sem hozott számomra szerencsét, a kilátásban levő garzonom új álmodozásra csábított. Az ugyan tény, hogy két nő mellett sem ismerhettem meg a harmonikus családi életet, de majd megismerem a harmadiknál, mert hol van az megírva, hogy nekem semmi sem sikerül. Majd feladok egy hirdetést az újságban, és máris megvan a menyecske. És ha ő sem válik be, az sem olyan nagy katasztrófa. Legfeljebb otthagy, de a lakás marad, és én úgyszintén, mert ezúttal én vagyok a gazda, úgy bizony. Még jó is, hogy így alakult, és sehova sem kell vándorolnom ahhoz, hogy munkát keressek. Egyébként megpróbálkoztam én már ezzel is. Először Petrozsényban Nagy Ervin exrajztanáromnak hála. A tanár úr (akkor már városi párttitkár) támogatásával valószínűleg kaptam volna állást, ha nem becsülöm alá Nagy Ervin párttitkári tisztségét. Sajnos alábecsültem, így aztán, amikor kijelentette, hogy át­mene­tileg befagyasztották a tanári állásokat, rögtön felültem a vonatra, és meg sem álltam Váradig. Másodszor Varga Éva biztatására vettem célba Petrozsényt. Ő ugyan nem büszkélkedhetett semmiféle pártfunkcióval, ezzel szemben Petrozsényban tanított, és állítólag elég ismeretséggel rendelkezett ahhoz, hogy engem is a nemzet napszámosai közé segítsen. Harmadszor Temesváron jártam végig Péter barátommal az egyetemeket, gyárakat német, olasz, spanyol fordítói állás után kutatva. Senkinek sem kellettem, spurizhattam vissza Váradra. Nősülök…

(Folytatjuk)