Kuplé nagyapámról és nagyanyámról

Nagyapám nagyanyámra rálelt,
a temesvári vonaton.
Így képzelte – ő mondta – Rákhelt.
Érinthetetlen amazon.
Mulyán állott a peronon.
Nagyanyám nagyapámra rálelt.

Húszéves volt. Amerikába
indult éppen harmadosztályon.
Olyan ez, mint egy abszurd dráma.
„Menjen csak el, én majd megvárom!”
Jövőjüket jutányos áron
álmodta meg Amerikába.

Jegye is már zsebébe volt.
Fiuméban gőzhajó várta.
Meglátta a lányt. Megbotolt.
Elbűvölte a kacagása.
A Sólyom mindhiába várta
pedig jegye zsebébe volt.

Döntött. Leszáll Temesváron,
Vásárba viszi nagyanyámat.
Nincs sürgősebb most a világon.
A Sólyom két napot még várhat.
Megtáncoltatta nagyanyámat.
Félig elszálltak Temesváron.

Már első este eldöntötték,
Két év és összeházasodnak.
„Kedves Sándor mégis utazzék –
hozzátette praktikusan még –
kell a föld az új házasoknak!…
Dollárért földet is vehetnénk…!”

Amerika hat nem maradt el.
Valamiből élni is kellett.
Párbajoztak a levelekkel,
s a test angyala is beintett.
Onnan való e kávéskészlet,
Csikágó nem maradhatott el.

Jöttek-mentek a levelek.
Kilencszázhétben, Fiuméban,
találkoztak a jegyesek,
egy kikötői mulatóban.
Gizella dalos kedve lobban.
Sorra jönnek a gyerekek

Házat vettek, nem földet.
„Gyermek az nincsen, csak leányka…
sírt-lobogott a szeretet.
Nagyapám gépész lett a gyárban.
Totyogott három szösz leányka.
Felejtették a földeket.

És aztán jött a háború.
Kutya Szerbia meg nem állott.
Derűre eljött a ború.
Megváltoztak eszmék, határok.
Négy esztendeig harcban állott, kivérezett a háború.

Doberdóból is visszatért,
hogy megálmodja apámat.
Ölt, éhezett, ölelt, remélt.
Hogy én szidhassam a világot,
túlélt Don-kanyart, Szibériákat,
apám is mindig visszatért.

Forrás: 123 vers a családról. Kriterion Könyvkiadó, 2014

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ