Demeter Géza búskomor arccal ment le a kórház lépcsőjén. Éva a felesége rákos volt s úgy látszott a leletekből, hogy gyógyíthatatlan. Mikor a földszintre ért, úgy gondolta megiszik egy cappucinót.

Bedobta az érmét a gépbe, de az nem akarta kidobni az italt. Mérgében elkezdte
ütlegelni a gépet, mire a földszinten, az ajtónál álló őr közbelépett.
-Mit csinál,uram?
– Nem adja ki a cappuccinót!
– Ezért még nem kell verni az automatát!
– De egy százasom odaveszett!
Az őr megpróbálta előhozni a gépből a cappucinót, de nem ment neki sem. Aztán addig ütlegelte már ő is a gépet, hogy kidobta a cappucinót.
-Tessék uram!
– Köszönöm!
Az őr elment. Géza belekóstolt a tejeskávéjába de az olyan langyos lett, hogy legszívesebben földhöz vágta volna. Megitta, de azt mondta mérgében:
-Az Isten aztán nem néz le a családomra!
A kiürült poharat a kukába dobta. Megy kifelé a kórház ajtaján s az őr megkérdi:
-Ízlett a cappucinó?
– Nem, mert langyos volt!
– Sajnálom!
– Sajnálhatja is!
– De miért ilyen mérges?
– A feleségem rákos! – mondta gyors határozottsággal
Az őr megilletődött.
-Hát.. részvétem!
– Na viszlát!
S mire megy haza, Éva az ágyon fekszik szótlanul.
-Éva!
Keltegeti, de nem mozdul.
-Jaj, Istenem, ne!
A mentőket sem kellett kihívni már, a házban lakó orvos megállapította, hogy legalább egy órája halott. Az eset után Géza már nem cappucinót hanem szilvapálinkát ivott, méghozzá nem is kevéske adaggal…

1. Petrozsényi Nagy Pál:
   2014. szeptember 21. 06:00

   Alföldi Róbert szokta mondani az X-faktorban: tud énekelni, de miért énekel? Én elhagynám a mondat első felét, s csak annyit kérdeznék: te mi célból énekelsz, más szóval mit akartál ezzel az írással velünk közölni?

2. gergely:
   2014. szeptember 21. 06:28

   A szerkesztõ válaszol: hát hogy vannak bánatok meg még nagyobb bánatok. Cappuccino-bánat meg szilvapálinka. A lét fanyar humora egy karcolatban

3. Cseke Gábor:
   2014. szeptember 21. 06:42

   Persze, lehet más is. Igaz: az írás nem nagy durrantás – nem is akar az lenni, ahogy látom, de elgondolkoztat. Ez már VALAMI!

4. Petrozsényi Nagy Pál:
   2014. szeptember 21. 06:52

   A lét fanyar humora: remek gondolat! De: hol van itt két bánat? Az első érzelem a méreg (nem működött jól az automata), a második a rák miatt érzett bánat lehetne, de az is csak akkor, ha az író ezt érzékeltette is volna valahogy. Én mindenesetre semmi ilyesmit nem éreztem.

5. gergely:
   2014. szeptember 21. 07:28

   Kedves Uram! A hiba az Ön készülékében van. A helyzet az, hogy nem mindenki Petrozsényi Nagy Pál, vagyis érzékeltetni lehet másként is, mint szóban…

6. Petrozsényi Nagy Pál:
   2014. szeptember 21. 07:42

   Így igaz, de milyen szóra gondolsz, ugyanis én eddig még csak írtam ide, nem beszéltem? És, gondolom, ez a karcolat sem több, mint egy írás a sok közül.

7. gergely:
   2014. szeptember 21. 08:12

   Petrozsényi Nagy Pál! Hogy utóbbi hozzászólásod két mondata hogyan függ össze, nem tudom, én az elsõre akarok most válaszolni: visszaemlékezéseidben te mindent megmagyarázol, ki mit hogyan gondol az általad megjelenítettek közül, a jelenetet hogyan kell értelmezni. Rendben. Viszont vannak más írói stílusok is. Úgy tûnik,a Dinók Zoltáné ilyen

8. Petrozsényi Nagy Pál:
   2014. szeptember 21. 08:29

   Természetesen vannak különb. stílusok, és nem is kell mindent megmagyarázni (mint ahogy én teszem), de ha egy írás alapgondolatát szinte semmivel sem érzékeljük, az már nem is irodalom, aminek építőeleme mindenképpen csak a szó lehet. Ha jelen esetben nem így van, és mégis azt fejezi ki, amit te kihoztál ebből az írásból, légy szíves, konkretizálj, bizonyítsd be, hogy neked van igazad, mert az általánosítással csak a tárgytól térünk el ahelyett, hogy közelebb kerülnénk a lényeghez, illetőleg eszmei mondanivalóhoz.

9. Cseke Gábor:
   2014. szeptember 21. 08:37

   Azt hiszem, hogy mi az irodalom és mi nem, azt nem egy rövid lefutású karcolmány, az írással most kísérletező szerző esetében kell megvitatnunk. Egy befutott író alkalmasabb alany a bizonyítékkereséshez és -találáshoz. Nem kell egymásnak bizonygatnunk – beszélgetünk, nem? Legtöbbször impresszionisztikus alapon, mert hát hogyan másként? Persze, van annak is formája, zsargonja, de az nem a Káfé kenyere…

10. Petrozsényi Nagy Pál:
    2014. szeptember 21. 08:58

    Hogy mi a Káfé kenyere, nem tudom, és a jelen „karcolmány” sem ér annyit, hogy emiatt mi ketten itt hajba kapjunk, de a tények az én szememben olyan szent dolog, amihez még a kis dolgokban is ragaszkodni szoktam. Ez azonban számomra konkrét adatok, idézetek nélkül elképzelhetetlen. De hagyjuk, maradjunk abban, miszerint, ahogy te mondod, csak úgy, bizonygatás nélkül beszélgettünk.

11. dinók zoltán:
    2014. szeptember 21. 12:45

    Jaj, Istenem!!!! Az agyam (mint sok igazi írónak) úgy működik
    mint egy szeizmográf. A történettel azt akartam elmesélni
    hogy csupán az életünkben előforduló stressz után még valami
    – az automata nem működik – nem sikerül. Szeretem a cappucinót
    és csak egy kis történetet akartam írni ezzel kapcsolatban. Ennyi.
    Nem akartam én ezzel olyan hatalmasat mondani. Csak egy életkép,
    egy kis történet, amit úgy éreztem muszáj leírni. Egyébként öt perc
    sem telt bele, míg az egészet leírtam!!!