Az állatvilágban ismeretes jelenség, hogy sok állat a létért való küzdelmében a színével és az alakjával is védekezik az emberekkel és azokkal az állatokkal szemben, amelyeknek a támadásától fél. Némelyik lepke nemcsak zöldesszürke színű, hogy a fák és bokrok ágai és levelei között észrevehető ne legyen, hanem az alakja is olyan, hogy csak közvetlen közelről látjuk meg, — néhány lépésről még levélnek látszik. Kis hernyók úgy tapadnak az ágakhoz, mintha rügyek vagy elszáradt ágacskák volnának. A kígyók a környező erdőnek, szikláknak vagy homoknak a színét veszik fel, némelyiknek pedig a szervezete olyan, hogy a színét a szükséghez képest változtatja. Ezt látjuk azoknál az állatoknál is, amelyeknek télen más a ruhájuk mint nyáron : tavasszal vedlenek és a zöldelő természethez alkalmazkodnak, télen pedig a havas tájak színébe igyekszenek beleolvadni. Vannak rovarok, amelyek a rögökhöz, apró kődarabokhoz hasonlók vagy ha vízben élnek, akkor éppen olyan szürkéssárgásak, mint az agyagos, sáros víz. Különböző alakok utánzása és a változó színek az állatok harci eszközei : ezzel védekeznek abban a küzdelemben, amelyet a mindennapi megélhetésükért folytatnak.
Az állatvilágnak ezt az alak- és szinutánzó tulajdonságát a tudósok »mimikri« néven ismerik. A mimikri előnyeit nemcsak a harcos állatok, hanem a hadba szálló emberek is felismerték és a mai hadviselésnek számos olyan jelensége van, amely mintha csak az állatok mimikrijének a mása volna. A színutánzás legfeltűnőbb eszköze a katonák ruhája. Még béke idején ismeretessé vált a katonáink csukaszürke egyenruhája (uniformisa), amelynek a színe arra szolgál, hogy a harctéren haladó, szétszórtan vagy együttesen működő csapatot nagyobb távolságokról ne lehessen megfigyelni, az ellenséges repülőgépesek pedig felülről meg ne lássák. A katonaruhák szövetének ezt a színét hosszas kísérletezések és próbák után állapította meg a mi hadvezetőségünk és így történt ez minden más államban is. Az orosz és a német hadsereg ruházata agyagszínű és az utak, szántóföldek szinével egyező, a szerb hadseregé ezeknél sötétebb árnyalatú, mert azt a célt szolgálja, hogy a katonák a hegyes-völgyes ország területén a sziklák és hegyoldalak színei között lehetőleg elvesszenek a megfigyelő szemek elől. Világossárga a japán hadsereg ruhája. Tulajdonképen a japánok voltak azok, akik a katonaruhák színének a hadviselésben való fontosságát elsőízben felismerték. Az orosz-japán háború tanulságai alapján siettek az európai hadseregek is katonaságuk harci ruházatát úgy megváltoztatni, hogy a színük megfeleljen annak a környezetnek, ahol a várható háborúik lefolynak.
Hosszabb ideig tartó hadjáratok során természetesen változnak az évszakok és változik azoknak a területeknek a képe is, amelyeken a harcok folynak. A harctéri színek változásával tart a hadseregek ruházatának színváltozása is. A mimikrinek éppen az a jelentősége, hogy a környezethez mindig ragaszkodik. A mi katonáink az ismert csukaszürke egyenruhában harcolták végig az őszi és téli hónapokat, a tavasz és a nyár színeihez azonban már úgy alkalmazkodtak, hogy a havas tájakhoz és a tavaszi esőzésekhez illő világosabb csukaszürkét földszínű és szürkészöld árnyalatú ruhával cserélték fel. A hegyes vidéken előreküldött előőrsök és tüzérségi megfigyelők a téli kárpáti harcokban fehér köpenyt öltöttek magukra, hogy a fehéren csillogó hómezőkön a ruhájuk és a messziről feketéllő felszerelésük észrevehető ne legyen. Fehérben voltak a szki-csapatok is, amelyek így sebesen suhanó lábszánkóikon észrevétlenül kémlelték ki, esetleg támadták rneg az ellenséges állásokat.
A színekkel nemcsak a katonákat, hanem a tüzérség eszközeit és a hadianyagokat is védi a hadsereg. A hadihajók színe a tenger vizének és a tengerre boruló égboltozatnak szürkészöld színével összefolyó. A mi haditengerészetünk hajóinak színe sötétebb, a német haditengerészeté világosabb árnyalatú, mert az Északi-tenger színei a Földközi-tenger színeinél élesebbek. Sötétesszürke az angol hajóraj színe is, valamint a Keleti-tengeren működő orosz flottáé: az angolok az óceánok színeihez, az oroszok pedig a sokszor ködös környezetükhöz alkalmazkodnak. A búvárhajók nem lehetnek világos színűek, mert a kicsinységük miatt távolról úgysem láthatók és leginkább éjszakai harcra valók. A mieink, a német és az angol búvárhajók feketésszínüek, az oroszokéi sötétzöldek. A francia hajóraj az Atlanti-óceánon való harcokra van elkészülve, ezért a hajóik színe kékesszürke, a francia búvárhajóké pedig olyan üvegzöld, mind amilyen az Atlanti-óceán vize csendes időben. Természetes, hogy mindezek a hadihajók a forró világ-tájakon, Afrika, India és Ausztrália vizein nagy távolságokról is feltűnőek lennének, mert az élesen tűző napsugár fehéren csillog a tenger vizén. A hadihajók tehát ott ezüstszürkék és színük valósággal elvész, ha napsugarak ömlenek el rajtuk. Itt viszont a a búvárhajók és a torpedóhajók szürkészöldek.
A szárazföldi hadi felszerelések közül az ágyúk, lőszerkocsik, főzőkocsik, gépkocsik és másféle szállítószekerek, hajóhidak építésére való pontonok színe a szántóföldek, mezők és országutak színével olvad össze. A tisztek még arra is ügyelnek, hogy a csillogó kard el ne árulja őket a napsütésbe vagy éjszaka : a kard hüvelyét és ragyogó fényű kardot feketére égetik vagy szürke festékkel vonják be.
A mimikri eszközeivel védekezik a harctéren működő hadsereg a repülő gépes megfigyelők ellen is. Az ágyúi színe hiába volna a környező szántófölddel vagy hegyoldallal egybeolvadó a levegőben repülő ellenség az alakjukról is könnyen felismerheti őket. Ezért az ágyú fölé fákról tört ágakat, galyakat helyeznek, hogy az ellenség oldaláról-és felülről nézve ártalmatlan bokornak vagy fának lássék. Néha a beásott ágyúk fölé deszkapallót raknak, ezt pedig földdel szórják be. Faágakat borítanak néha az országúton haladó élelmiszeres és lövőszeres kocsikra, ágyúkra és szerszámos szekerekre is, hogy a kocsikat és lovakat ezzel elrejtsék. Ha ellenséges repülő közeledik, akkor esetleg az egész kocsisor vagy ágyúsor megáll és ilyenkor a magasból fasornak vagy kisebb fajta cserjésnek látszanak. A lövőárkok építése közben ugyanezt a célt szolgálják az árkok elé hányt földhalmok és az árkok fölött elhelyezett faágak, amelyek katonáinkat az ellenség repülőgépes megfigyelői elől rejtik el.

Vasárnapi könyv, 1915. Második félév, 7. füzet

*

A háború elején merült fel az angolokban az ötlet, hogy valahogyan álcázni kellene a hajókat a tengereken azért, hogy ne nyújtsanak annyira egyértelmű célpontot az ellenségnek. A hagyományos, rejtő színű álcázással ellentétben itt nem a potenciális célpont „láthatatlanná tevése” volt a cél, hanem az, hogy a támadók elé olyan látvány táruljon, amely összezavarja őket a sebességet, a pontos távolságot és irányt illetően.
A kivitelezéssel egy Norman Wilkinson nevű művészt bíztak meg, aki csapatával csakhamar rájött a megoldásra. Nem kellett messzire nyúlnia, a kubisták éppen ebben az időben háborították fel a képzőművészetre fogékony közönséget absztrakt, geometriai alapú műveikkel. Wilkinson irányításával több mint 2000 hajó kapta meg a különleges festést, amely hirtelen megtörő vonalakból, logikát nélkülözve futó csíkokból és össze nem illő színekből állt. Az eredmény a fotón látható. Nem volt két egyforma festés, mindegyik hajó egyedi álcázással rendelkezett. Az egész trükk a szem becsapásán alapult. A megtört vonalak még a hajó eredeti alakját is el tudták rejteni, az optikai hazugság miatt a látvány olyan zavart okozott a szemnek, amit az agy tévesen értelmezett. Picasso pedig valószínűleg tapsolt örömében, hogy a tengereket kubista stílusú hajók szelik. (Forrás: honvedelem.hu)