Hadd aludjék

A helyiérdekű vasúton este fiatal parasztmenyecske jön be a városba. Bokorugrós rokolyát visel, fején tarkán hímzett, legyezős főkötőt. Beül egy sarokba, az ablak mellé, s édesdeden elszunnyad. Vonásai kisimulnak, fejét hátrahajtja, s ebben a lágy szenderben oly festői, hogy amikor a vonat a végállomásra ér, még a kalauz is sajnálja fölébreszteni. — Hadd aludjék még egy keveset-mondja—, a vonat úgyse indul ma már vissza. Majd később fölébred.
Az utasok lábujjhegyen szállanak ki a vonatból. Mindenki vigyáz, nehogy fölébressze az alvót. (Pesti Hírlap, 1932. június 22, szerda)