123 vers a családról
A Kriterion Könyvkiadó egyik legfrissebb kiadványa egy karcsú, de nem vékony versesfüzet: 68 romániai magyar költő költeményei a családról. Szerkesztője Mirk László, aki már szerkesztett korábban egy hasonló antológiát – akkor 101 költeményt válogatott ki, amelyek közös tárgya Csíksomlyó s a köréje képzelhető események, motívumok voltak.
A Kriterionnak sikeres, tartásos kezdeményezése az az antológia-sorozat, mely kb. száz (van, amikor 101, máskor 111, újabban 123) magyar verssel jár körül egy-egy tájegységet (pl. Brassó, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sóvidék, Kolozsvár, Nagyenyed, Európa) vagy témát (pl. elődök, költőnők, zene, versparódia), s reméljük, az eddig megjelentek mellé majd újabbak sorakoznak, mindegyre frissülő elképzeléssel, kivitelezéssel.
A kötet érdekessége, hogy a kötetbeli illusztrációkat a kolozsvári Báthory István elméleti líceum diákjai készítették. A kötetbe fölvett költők születési évük sorrendjében kaptak helyet a tartalomban; a nyitó vers a Benedek Eleké, a záró vers pedig a Noszlopi Botondé. Az olló két szára érdekes időszöget zár be 1859 és 1983 között – figyeljük csak!
Benedek Elek (1859-1929): Mióta nagyapó lettem
Künn zúg a szél, kavarg a hó
Behallszik a lármás hahó,
De jó itt benn a szobában!
Pattog a tűz a kályhában.
Kályha mellett üldögélek,
Csak mesélek, csak regélek.
Mese, mese… hoppá, ide!
S ölembe ül kis Évike.
Meg-megesik az is velem,
Maradásom nincs a székben.
Évikének ha úgy tetszik:
Nagyapó a földre fekszik.
No lám, mire vetemedtem,
Mióta nagyapó lettem!
Beállottam hátas lónak —
így is jó egy nagyapónak.
Ahogy lehet négykézlábon,
Végig mászok a szobákon,
S nem bánom, ha nevettek is:
Közbe-közbe nyerítek is.
Így élek én mostanában,
Bent a jó meleg szobában.
Hol nyerítek, hol mesélek – –
A királlyal sem cserélek.
Noszlopi Botond (1983): Mintavers
Elsőnek születtem fiúnak mintaképpen,
magamtól tanultam járni minta képpen.
Gügyögni jókor kezdtem s az első szót is
pont időben mondtam volt ki én.
Mintaiskolába vittek mintaősök,
fölöttem nagyremények, s nagy jövő lebegvén,
lázadozva tépődtem sok eszmén,
de befogadtam őket egytől egyig.
Így faragtak belőlem mintalényt,
szorgos harcost, érvényesülni vágyót.
Ki küzdelemre használ minden észt,
és valóra vált minden mintaálmot.
Mintaképp találtam mintatársra,
s a minta Ő-től mintaszerelemben
mintakölykök születtek egyre másra,
kiket az életre nevelgettem.
Hisz – holott néha annak tűnhet -,
nem lányálom ám a mintaélet.
Nem nyugodhatsz renyhén, ittas órán,
míg nem töltötted ki a mintatervet.
S a halál sem vált meg mintaszolgát,
míg nem jelent, hogy jól végezte dolgát.
Pusztai Péter rajza