Keserű Zoltán a postán dolgozott. Mindig ugyan amellett a temető mellett haladt el.
Annyit tudott Szilviától, az anyjától, hogy valahol itt van eltemetve az apai nagyapja.
Ez egy lezárt temető volt, nem lehetett bejutni. Egyszer mikor anyja szendvicset készített neki s dolgozni ment, benne motoszkált az ördögi gondolat hogy belopódzik a temetőbe. Persze ezt akkora, délutánra tervezte, mikor hazajön. Visszafelé jövet így átugrott a kerítésen s nézgelődött a sírok között. Hamarosan megtalálta nagyapja sírját. Leguggolt előtte. Egy takarító, úgy jó ötvenes észreveszi s megkérdezi:
-Mit csinál itt?
– Semmit!
– Semmit?
– A nagyapám sírját látogattam meg!
– Ide bejönni nem szabad!
– Nem szabad gyászt érezni?
A takarító erre hallgatott. Zoli rá is gyújtott.
-Ezt sem szabad!
– Kérem hagyjon magamra!
– Öt percet kap! Utána ne lássam itt!
– Rendben!
Zoli egy halk imát elmondott. Majd összeszedte magát s távozott. Otthon elmesélte az esetet Szilviának.
-Megőrültél? Oda nem szabad bemenni!
– Semmi baj nem történt!
Vacsorázott aztán este az ágyba bújva nagyapjára gondolt. Kiagyalta hogy vesz egy csokor piros rózsát s a sírra teszi. Nem érdekelte őt a takarító, azt sem ha feljelentik.
Másnap reggel hamarabb ment dolgozni. Hazafelé jövet volt a temető mellett egy virágüzlet s bement oda egy csokor rózsát venni. Ismét ment a temető felé, majd átmászott megint s a sírra tette a rózsacsokrot.
Hirtelen észrevette a takarítót. Csodálkozott hogy nem szidja le.
-Jó napot uram!
– Jó napot!
– Nem is haragszik ezért?
– Már miért haragudnék?
Zoli nem értette a dolgot.
-Az apám tegnap este meghalt. Váratlanul. Tudja szívinfarktus. Sokat dohányzott de én mondtam neki hogy ne…
– Értem.
– Lehet hogy majd itt lesz eltemetve!
– Hát sajnálom!
– Szép ez a csokor rózsa!
– Ugye? Nem volt olcsó!
Majd elbúcsúztak. Másnap mikor Zoli jön hazafelé a macskaköves úton, azt látja hogy a takarítónak szakadt a nadrágja s tiszta kosz a pulóverje. Bemászott.
-Mi történt magával?
– Pár aljas tinédzser az apád sírját rongálta és nézze mit művelt a rózsákkal!
– A francba!
– De jól vagyok!
– Megverte őket?
– Hát.. Ők is engem!
Zoli megmarkolta a darabokra esett rózsát. A takarító kifújta magát. Seprűjével elseperte, amit lehetett.
-Feljelentést is tehetnénk!
A férfi hallgatásba fulladt – olyanba – mint ahol voltak – síri csendbe.
-Szerintem hagyja!
– Most újabb rózsákat vegyek?
– Nem ajánlom, mert a rózsák miatt balhéztak itt ezek a rohadékok!
Zoli kezét derekára tette s azt mondta:
-Szépen megvagyunk! Mindenesetre köszönöm hogy kiállt az érdekemben!
– Na mennem kell, viszlát!
– Viszlát! – mondta fejet lehajtva a takarító
Otthon este átgondolta Zoli a nagyapja sírjával kapcsolatosakat. Több rózsát már nem vesz – gondolta. Viszont ahogy elhalad a temető mellett mindig rálátni a sírra. Úgy is lett. Ahogy dolgozni ment egy röpke pillantást mindig vetett nagyapja sírjára, ki talán még a mostaninál is kegyetlenebb korban élt.